Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Trump szükségállapotot hirdet csak azért, hogy megépíthesse a határfalat

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ma, magyar idő szerint délután ötkor hivatalosan is bejelentette Donald Trump elnök, hogy általános szükségállapot bevezetéséről szóló rendeletet fog a közeljövőben aláírni. A Fehér Ház rózsakertjében tartott sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, erre azért van szükség, hogy „megállítsük az országot sújtó drog- emberekreskedő- és mindenféle bűnözői bandák általi megszállását.”

Ehhez sajátos modorban a hivatalos vészhelyzettel kapcsolatos, nyugtató hatásúnak szánt megjegyzéseket is hozzáfűzött:

„Alá fogok írni egy nemzeti vészhelyzetet (sic!), és ezt már sokszor aláírták előttem. Sokszor aláírták ezt elnökök 1977 vagy nagyjából 1977 óta, és hatalmat adott az elnökönek. […] Ritkán volt ezzel probléma. Aláírják, senkit sem érdekel utána. Azt hiszem nem voltak valami izgalmas helyzetek.”

Ehhez később azt is hozzátette, szerinte az USA határai „nincsenek biztonságban”, ezért „így vagy úgy” , de mindenképpen válaszolni fog kormánya erre a helyzetre.

Szavai világossá tették, a mostani nemzeti szükséghelyzet hamarosan történő meghirdetésének egyetlen célja, hogy Trump legfontosabb 2016-os kampányígéretét, a déli határon felhúzott óriási falat meg tudja építeni.

A vészhelyzet ugyanis olyan rendkívüli végrehajtói hatalmat ad Trump kezébe amely lehetővé teszi számára ezeknek a forrásoknak az átcsoportosítását a Kongresszus áldása nélkül is.

A mostani bejelentés előzménye, hogy Trump a január végéig, rekord-hosszú ideig húzódó szövetségi kormányzati leállás során megpróbálta rávenni a 2018 november 16-a óta, a Képviselőházi többséget adó demokraták frakcióvezetőjét, Nancy Pelosit, és a Szenátusi demokrata kisebbség vezetőjét Chuck Schumert, hogy a költségvetést a fal építésével együtt fogadják el, cserébe a kiskorú illegális bevándorlók védelméről szóló törvény egyben tartásáért.

Pelosi azonban azt a csatát megnyerte, így, ahogy arra washingtoni politikai körök már január vége óta számítottak,

Trumpnak nem maradt más eszköze arra, hogy falépítésbe kezdjen, mint a nemzetio szükségállapot hatóköreinek meghirdetése.

Mint sok más helyen, a szükségállapot az USA-ban is olyan jogkörökkel ruházza fel a végrehajtó hatalmat (esetünkben az elnököt és minisztereit), amelyek normális körülmények között nem állnának a rendelkezésére. Az 1976. évi, nemzeti szükségállapotról szóló szövetségi törvény ugyan bekorlátozta az elnök hatalmát ilyen helyzetekben, de továbbra is az elnökre delegál egy sor, alapvetően kongresszusi hatáskört, összesen 125-öt.

Ezek közül a legfontosabb a nemzetvédelmi kiadások, és szerződések hatásköre, amely, ha most újabb szükségállapotot hirdetnek, a Fehér Ház rendeleti hatáskörébe utalja.

Ezeket használná most az elnök a fal megépítésére.