Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Párbeszéd: A Fidesz attól fél, hogy elveszíti a hatalmát, ezért büntetik az ellenzéki pártokat

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, folytatódik a Párbeszéd és a Momentum kálváriája, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentése alapján költségvetési csalás gyanúja ­miatt nyomozást rendelt el a két párttal szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ÁSZ azért fordult a hatósághoz, mert a két párt kampányelszámolása szerintük szabálytalan volt, a közpénzek és egyéb források felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható.

Az ügy különlegessége, hogy erről az immár kormánykézben újraindult Magyar Nemzet számolt be, méghozzá úgy, hogy az ügyről a Párbeszéd is a lapból értesült – derült ki ma délelőtt, a párt sajtótájékoztatóján.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője erre reflektálva ironikusan közölte: megkérik a Magyar Nemzetet,

„hogy ha az ítélet is megvan, hozzák nyilvánosságra azt is.”

A politikus elmondta: az ügyészségi eljárásnak semmi alapja nincs, a Párbeszéd ugyanis az ÁSZ-nak minden szükséges dokumentumot rendelkezésére bocsájtott, amiket a Számvevőszék érdemi vizsgálat nélkül küldött vissza, álláspontjuk szerint ebből is kiderül, hogy az Állami Számvevőszék nem vizsgálni akart, hanem koholt vádak alapján feljelentést akart tenni.

„Egyértelműen politikai célt szolgál ez az eljárás, egyértelműen a Fidesz van emögött, méghozzá azért, mert az ellenzéki pártok elkezdtek együttműködni, és az együttműködéstől fél a Fidesz, attól fél, hogy elveszíti a hatalmát” – jegyezte meg a politikus.

Az ügy célja egyértelműen a politikai lejáratás – mondta Kocsis-Cake Olivio, aki szerint az állami támogatás megvonása egyben azt is jelenti, hogy az ellenzéki pártok az EP-választáson és az önkormányzati választáson is szinte lehetetlen helyzetbe kerülnek. Az ügyészség és az Állami Számvevőszék pedig ezeket a politikai célokat szolgálja ki – tette hozzá. Végezetül közölte:

„Felszólítjuk a Fideszt, hogy vegye le a kezét a független állami intézményekről és ne használja őket politikai célokra, mert ha ezt a gyakorlatot tovább folytatja, akkor mind az Európai Parlamenti választás, mind az önkormányzati választás eredménye megkérdőjelezhető lesz.”

Béres Balázs, a Párbeszéd elnökségi tagja hozzátette: az ellenzéknek az a dolga, hogy kritizálja a kormányt, ám jelen helyzetben, ha ezt teszik, súlyos retorziókra számíthatnak. A politikus felidézte, hogy tavaly a Párbeszédet 15 millió forintra büntette az ÁSZ, mely büntetést nem tudták megindokolni, a pártnak azonban a büntetés befizetése miatt fel kellett adnia az irodáját. Ezek után az ÁSZ arra hivatkozva büntette újra a Párbeszédet, hogy nem találták őket az irodájukban, ráadásul a párt országgyűlési képviselőit Kövér László rendszeresen fizetésük egészének vagy egy részének megvonásával büntetik.

Béres egy focihasonlattal érzékeltette a helyzetet:

Ha valaki gólt mer rúgni a Fidesznek, az a játékos nem kap fizetést, csapatát pedig kizárják a bajnokságból.

Lényegében ugyanis ez a helyzet, a források megvonásával ugyanis az ellenzéki pártok működése lehetetlenedik el, hiszen nem csak irodát nem tudnak fenntartani, vagy munkatársaiknak fizetést biztosítani, de a választásokon való elindulásuk is veszélybe kerül.

Az ÁSZ-szal kapcsolatban a politikus megjegyezte: korábban sokkal könnyebben sikerült együttműködniük a Számvevőszékkel, mára azonban „nem lehet beszélni velük.”

És míg ha például egy kórház vizsgálata során szabálytalanságot tárnak fel, javaslatokat fogalmaznak meg az intézmény felé, de ezért nem zárják be magát a kórházat, addig az ellenzéki pártokat viszont gyakorlatilag a megszűnés szélére terelik ezekkel a büntetésekkel.

Az Állami Számvevőszék büntetési „gyakorlatáról” többek közt itt írtunk bővebben.

Ma azt látjuk, hogy a legkritikusabb ellenzéki pártokat ilyen módszerekkel igyekeznek ellehetetleníteni, csakhogy ebben az esetben a választás nem fair és nem legitim, hiszen egypártrendszer jön létre, ami elfogadhatatlan – összegzett Béres.

A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a Magyar Nemzetben megjelentekkel ellentétben nem igaz, hogy nem tudnak elszámolni a kampányköltséggel, ugyanis a párt egyetlen forint állami kampánytámogatást sem használt fel, kizárólag saját forrásból költöttek, 5,8 millió forintot.

A sajtótájékoztatót itt lehet megnézni: