A büntetőeljárás felfüggesztését ígérte az ügyészség egy gimnazista lánynak, ha lemond a gyülekezéshez való alapjogáról
Ha nem megy többet tüntetni, akkor nem emelnek ellene vádat egy olyan üres palack eldobásáért, ami senkit sem talált el.
Ha nem megy többet tüntetni, akkor nem emelnek ellene vádat egy olyan üres palack eldobásáért, ami senkit sem talált el.
A tankerületnek nem tűnt fel, hogy 2022 óta megalapozott gyanú áll fenn a nevelővel szemben, néhány hete pedig vádat emeltek ellene.
A rendőrség közleménye szerint 15 embert igazoltattak és két esetben tettek feljelentést „csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt”.
Kadlót Erzsébet szerint azonban arra továbbra sincs magyarázat, hogy miért éppen a védencét vették elő.
A miniszter szerint a baloldali képviselők azt várnák el, hogy újságcikkek alapján hozzanak ítéletet a végrehajtóügyben, ám mint mondta, jogállamban ez nem így működik.
Politikai elfogultságot sejtet, hogy a média előbb kapta meg a videófelvételeket, mint a vádlott.
Tavaly nyáron történt a gyilkosság, az ügyészség szerint mosogatáson vesztek össze.
Schadl Györgyre 10 év, míg Völner Pálra 8 év börtönbüntetést kér az ügyészség.
Az ilyen tragédiák mutatnak rá, mennyire rendszerszintű probléma Magyarországon a nők elleni erőszak.
Azonban a rendőrségi eljárás körülményei ellen Orosz panaszt is tett.