Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rogán nem mondta el, hogy kik a végrehajtós botrányból ismert Tóni, Barbi és Ádám

Ez a cikk több mint 1 éves.

2017 decembere, azaz csaknem öt és fél év után szólalt fel a parlamentben Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogánnak Jámbor András, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettesének a Völner-Schadl korrupciós botrányban betöltött esetleges szerepvállalását firtató azonnali kérdésére kellett válaszolnia.

Jámbor lendületből letónizta Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető minisztert, emlékeztetve hallgatóságát, hogy a „Tóni” név elég sokszor fordul elő a végrehajtói maffia botránya körüli lehallgatási jegyzőkönyvekben.

Tavaly januárban a  444 számolt be az ügyben folyó nyomozás lehallgatási jegyzőkönyve alapján arról, hogy Schadl 2021. június 15-én azzal egy orvos ismerősével beszélgetett, aki egy magán-mentőszolgálat ügyvezetőjeként kék villogót intézett neki. A lehallgatott telefonbeszélgetésükben szóba kerül Tóni, Barbara és Ádám, valamint egy 35 évről, de legalább 10-20 évről szóló nagy üzlet. Azóta sem derült ki, hogy „Tóni”, akivel Schadl egyik barátja találkozott, Rogán Antal miniszter-e, és a másik két névazonosságoknál sem tiszta, hogy Rogán feleségéről, illetve kabinetfőnökéről van-e szó.

A képviselő említette, hogy Barbaráról Ádámról és Tóniról is szó van – Barbarát Rogán feleségeként, Ádámot pedig Nagy Ádám kabinetfőnök személyében beazonosítva, akit vélhetően jogtalan előnyökhöz juttattak a felsőoktatási rendszerben, hogy könnyebben szerezhessen a végrehajtói feladatok ellátásához megkövetelt szakképesítést.

A politikus azt is említette, hogy Schadl György bejáratos volt a Karmelita kolostorba, és rendszeresen találkozott kormánytagokkal. Jámbor a fentiek fényében arra volt kíváncsi, hogy milyen kapcsolatban van Schadl Györggyel, aki a végrehajtói kar jelenleg előzetes letartóztatásban ülő elnöke.

Jámbor emlékeztetett, hogy az elmúlt 30 évben több százezer embert károsítottak meg a végrehajtók. Ezért új végrehajtói törvényre van szükség véleménye szerint, ezzel párhuzamosan a megkárosítottak kárpótlására, valamint a végrehajtás államosítására.

Rogán Antal válaszában azt állította, nem ismeri és nem is ismerte Schadl Györgyöt.

Egyébként pedig úgy látja, hogy a baloldali képviselők meglátása szerint azt várnák el, hogy újságcikkek alapján azonnal vádat emeljenek, majd ítéletet is hozzanak az igazságszolgáltatási rendszerben. Jogállamban azonban szerinte  nem így működik, mert a vádakat megvizsgálják a vádhatóságok, ennek képviselője pedig már többször elmondta a parlamentben, hogy Rogán tiszta mint a ma született bárány. A munkatársaival kapcsolatban elmondta, hogy nem a Párbeszéd véleménye érdekli mikor kiválasztja őket.

Jámbor viszontválaszában rámutatott, hogy nem újságcikkekben, hanem nyomozati anyagokban hangoztak el a hivatkozott részletek. Emlékeztette Rogánt hogy azt nem válaszolta meg, hogy a kabinetfőnökének mi a viszonya Schadlhöz. Majd kifejtette azt is, hogy valóban úgy látja, nem működik megfelelően a magyarországi igazságszolgáltatás, amire épp az mutat rá hogy embereket minden további nélkül kirakhatnak a lakásukból a maffiaszerűen működő végrehajtók.

Rogán viszontválaszában kifejtette, hogy Magyarországon a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani, az ő esetében pedig a vonatkozó vizsgálat lezárult. Ezután a rendelkezésre álló időhöz képest viszonylag hosszan beszélt Tordai Bence – kormánymédia szerint – illegális ingatlanbővítéséről.