Egy 15 éves fiút azzal gyanúsít a rendőrség, hogy terrorcselekménnyel fenyegetőzött, egy 12 éves lánnyal szemben pedig nemrég már vádat is emelt az ügyészség emberölési kísérlet miatt. A rendelkezésre álló információk alapján a két gyerekben közös, hogy az anyjukat bántalmazták. Ennek a tapasztalatára reagálhattak annyira szélsőségesen, hogy bűncselekmények elkövetői lettek, pedig ha az édesanyjukat képesek lettek volna megvédeni az állami szervek, úgy a gyerekek is sokkal jobb esélyekkel és eszközökkel küzdhettek volna meg a családon belüli erőszak hatásaival.

„Az anya védelme a család védelme” – hívta fel a figyelmet egy transzparens a Patent Egyesület tüntetésén február elején. A tüntetést azután tartották, hogy az V. kerületben volt férje ölt meg egy nőt, akinek a férfi halálos fenyegetése miatt tett feljelentését elutasították néhány hónappal ezelőtt, többször jelzett halálfélelmét nem vették komolyan a rendőrségen.

A kétgyermekes japán édesanya halála soha nem látott hullámokat vetett, végül még a rendőrség is elismerte, hibázott. Nagyon szerényen ugyan, de elismerték a probléma rendszerszintűségét is azzal, hogy bejelentették: újravizsgálják az elmúlt egy év hasonló módon lepattintott nők elleni erőszak eseteit, valamint több rendőrt köteleznek családon belüli erőszakkal kapcsolatos érzékenyítő tréningre. Elég lesz-e a rendőrség most bejelentett intézkedéscsomagja a kapcsolati erőszak megfékezéséhez? Hogyan világít rá a fent említett két gyerek esete, hogy fontos volna a gyermekvédelmet nőjogi szempontból is erősíteni?

A rendőrség önmagában nem válthatja meg a világot

Egy friss kutatás szerint európai viszonylatban toronymagasan Magyarországon szenvednek el a legnagyobb arányban kapcsolati erőszakot a nők. Míg az európai átlag 31,8%, a magyar nők több mint fele, 54,6%-a élt már bántalmazó kapcsolatban. Mivel hazánkban nem készülnek statisztikák a férfi hozzátartozók által nők ellen elkövetett erőszakról, illetve gyilkosságokról, arról végképp csak találgathatunk, hány gyerek nézi, hallgatja nap mint nap az anyja bántalmazását otthon, vagy akár kénytelen annak következtében elgyászolni őt. Maradjunk annyiban, hogy minden bizonnyal sok. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány legutóbbi jelentése szerint 54 486 bántalmazott vagy elhanyagolt gyereket tartottak nyilván hivatalosan 2022-ben, de azt külön nem szűri a rendszer, hány gyereket veszélyeztet az, hogy az apa bántalmazza az anyát.

Jó hír, hogy a rendőrség hosszú évek után – nagyrészt a nyilvánosság nyomására – végre megteheti az első lépéseket a nők elleni erőszak áldozatainak hatékonyabb védelme felé, ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy ez nem csak a rendőrségen múlik.

Sokan a bántalmazó bosszújától félve el sem jutnak a rendőrségig, nem mernek feljelentést tenni, távoltartást kérni, rendőrt hívni, más intézményekben pedig, ahol elvileg segítséget kaphatnának, a rendőrség jelenlegi működéséhez hasonló bánásmódot tapasztalnak: vagyis, hogy az áldozatnak először is azt kell bizonyítania, hogy áldozat. Ennek az egyik tipikus esete, amikor valaki a gyerekével próbál elmenekülni a bántalmazója elől, de a gyámhatóság, a bíróság, sőt még az igazságügyi szakemberek sem veszik figyelembe a gyermekfelügyeleti jog elbírálásakor, hogy az apa bántalmazta az anyát.

A Patent Egyesület szerint az utóbbi néhány évben szinte menetrendszerűvé vált, hogy a kapcsolattartás akadályozása miatt kirótt bírságok mellett a bíróságok futószalagon ítélik át a bántalmazókhoz a gyerekeket. Tömegesen kerülnek a jogvédők látóterébe olyan ügyek, amikor a kapcsolattartás „működésképtelenségére” hivatkozva elveszik a gyerekeket az őket védő anyjuktól, ugyanis az intézmények részéről az az alapvető feltételezés, hogy ilyenkor az elsődleges gondozó – tehát általában az anya – hibája, ha nem működik a kapcsolattartás. Az a legtöbbször fel sem merül, hogy a másik szülőt vizsgálják, hanem szinte automatikusan áthelyezik hozzá a gyereket. Ezzel a bántalmazásból szabadulni próbáló anyák is tisztában vannak, ezért nemcsak elengedik, hanem sokszor ők maguk kénytelenek rákényszeríteni a tiltakozó, könyörgő gyerekeket az apjukkal való kapcsolattartásra. Máskülönben nem csak súlyos pénzbüntetést kockáztatnának, hanem könnyen elveszíthetik a gyerekeik felügyeleti jogát is.

De van számtalan olyan eset is, amely nemcsak a rendőrségig, de az igazságszolgáltatásig, a gyámhatóságig sem jut el, hiszen elmenekülni egy bántalmazó kapcsolatból a folyamatos fizikai, érzelmi és/vagy szexuális bántalmazás mellett rengeteg tényező miatt lehet rettentő nehéz. A bántalmazójuk által folyamatos ellenőrzés alatt tartott, fenyegetett, sok szempontból a végletekig kiszolgáltatott nők átfogó áldozatsegítő rendszer híján gyakran a semmibe ugranának, és jó eséllyel saját biztonságukat kockáztatnák, ha nem készülnének fel alaposan és nagyon elővigyázatosan a menekülésre. Jelenleg ez egyedül a bántalmazott nők terhe, nincs olyan állami szereplő, amely átfogóan képes segíteni abban, hogy egy nő (és a gyermeke) biztonságban el tudjon menekülni, lakhatáshoz, jogi képviselethez, védelemhez, anyagi segítséghez jusson.

A kegyelmi botrány óta a gyermekvédelemmel lelkesen – és a legkevésbé sem hatékonyan – foglalkozó kormánynak bőven volna tennivalója: Vitályos Eszter kormányszóvivő egyelőre csupán „zéró toleranciát” hirdetett a nők elleni erőszak minden formájával szemben. Semmilyen konkrét kormányzati intézkedést nem jelentett be azon túl, hogy üdvözölték a rendőrképzés átalakítását. Orbán Viktor évértékelőjében érintőlegesen sem említette az egész rendőrségi működést megrengető V. kerületi nőgyilkosságot és az amögött egyre szélesebb nyilvánosságot kapó rendszerszintű problémákat.

A miniszterelnök inkább élethosszig tartó adómentességet ígért a két- és háromgyermekes anyáknak. De ki és mikor ígér végre biztonságot nekik?

Az intézményen kívüli, családon belüli gyermekbántalmazásról, valamint a gyerekek egészséges fejlődéshez való jogáról, melyet biztosan nem szolgál, ha azt végignézve kell felnőniük, hogy az apjuk bántalmazza az anyjukat, tavaly óta nemigen ejt szót a kormány. Pedig az anya biztonsága valóban a család, vagy legalábbis a gyerek biztonságát is jelenti: jelenleg senki sem védi meg a családon belüli erőszakban érintett gyerekeket annak súlyos következményeitől, hogy ők az erőszak állandó tanúi. Ahogy attól sem, hogy bántalmazó apjukhoz kényszerítsék őket megosztott vagy állandó felügyeletre, vagy épp attól, hogy láthatás idején meggyilkolja őket apjuk, „bosszút állva” az anyán. Tágabb értelemben véve pedig az anya biztonsága tényleg a család biztonsága is lehet: az elmúlt években több olyan esetet is láthattunk, amikor a bántalmazó férfi a gyermek és a nő mellett a nő rokonait is fenyegette, megsebesítette, vagy meggyilkolta.

Jelek, amelyeket nem vádiratokban kellene felfedezni

Előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolta meg az ügyészség azt a bőnyi lányt, aki 2024 tavaszán egy 20 centiméter pengehosszúságú késsel hátba szúrta az egyik osztálytársát, akit életveszélyes sérüléssel mentőhelikopter szállított kórházba. A megtámadott lány csodával határos módon túlélte a szívtájékát ért szúrást.

„A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádiratának tényállása szerint a kiskorú szüleinek kapcsolata gondokkal terhelt volt, amit gyermekük nehezen élt meg. A bűncselekmény elkövetését megelőző hétvégén a szülők sokadszorra is összevesztek, és a gyermek édesanyja – mivel tartott a férje bántalmazásától – rendőri segítséget kért. A vitának az lett a vége, hogy tavaly tavasszal egy nap az apa közölte az anyával, hogy hagyja el a házat, és kidobálta a ruháit. A vádlott édesanyja vasárnap elköltözött otthonról, de a lányát nem tudta magával vinni.” A 12 éves lány másnap arra az elhatározásra jutott, hogy „lemészárolja az osztálytársait” – olvasható az ügyészség február közepi közleményében.

Megölhették annak a 15 éves körömi fiúnak az édesanyját, aki két héttel a tragédia után bombával fenyegetett meg 46 iskolát év elején. A Blikk saját információira hivatkozva korábban azt írta, az elkövető a gyermek apja lehetett. Ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg lapunknak, a nyomozás alatt adatvédelmi okokra hivatkozva nem adnak ki információt arról, hogy a nő partnere ellen folyik-e a nyomozás emberölés ügyében, valamint hogy az áldozat kért-e segítséget korábban a hatóságtól.

Két gyerek, akik egészen szélsőségesen, de semmiképp sem egyedülálló módon jelezték a külvilág számára, hogy bajban vannak. Ahogy a fenti ügyészségi idézet is rávilágít, mindig vannak jelei annak, hogy egy gyermek közvetlenül vagy közvetve erőszak áldozata, a környezetében lévő felnőttek azonban általában nem képesek felfedezni és jól kezelni ezeket. Ez a hiányosság a rendszer hiányossága: a pedagógusok túlterheltek és nincsenek kiképezve ilyesmire, nincsenek iskolapszichológusok, szociális segítők, nem működik hatékonyan az agyonterhelt gyermekvédelem, az igazságügyi és gyermekvédelmi szakembereknek pedig sok esetben szintén nincs megfelelő tudása a családon belüli erőszak felismerésére.

Annak, hogy egy gyereket bántalmaznak, vagy bántalmazás tanúja otthon, korosztálytól függően jól meghatározható jelei és hosszú távú, mentális és fizikai egészségre, valamint kapcsolatokra ható következményei vannak – nagyobb eséllyel válhatnak később maguk is erőszakossá, vagy épp áldozattá. Az ágyba pisilés visszatérése, szégyenlősség, hirtelen kézmozdulatoktól, felemelt hangtól való összerezzenés, horrorisztikus rajzok, befordulás, alkohol- vagy droghasználat, alacsony önbecsülés, bezárkózás, agresszió, rosszul tanulás vagy épp kiemelkedően jól tanulás…  rengeteg minden utalhat egy gyerek viselkedésében az erőszaknak való kitettségre, ezek azonban önmagukban sokszor nem mondanak semmit annak, akinek nincs tudása, nincsenek eszközei a családon belüli erőszak felismerésére, így például több jel együttes felismerésére sem. A körömi fiú bombariadója sem a derült égből érkezett: a környezete, a tanárai és minden bizonnyal a gyámhatóság is tudta, hogy az anyukáját megölték, aminél nem sok súlyosabb traumát élhet át egy gyerek.

Ezeket a gyerekeket kötelessége lett volna megvédeni az államnak: nem kellett volna eljutniuk a bűnelkövetésig, ha lett volna, aki képes meghallani a segélykiáltásaikat, és ha létezne egy áldozatvédelmi rendszer, amely az édesanyjukkal együtt biztonságot nyújtott volna nekik.

Ennek hiányában, mint azt a bőnyi eset kapcsán korábban Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakértője is elmondta a Mércének, kérdés, „mit kezdünk azzal a ténnyel, hogy a gyerekre ható legtöbb negatív tényezőért ő nem felelős (annak elszenvedője és áldozata), miközben a negatív tényezők miatt kialakult viselkedés, attitűd következményeiért neki egyszemélyben kell felelnie.”

És persze gondolnunk kell azokra a gyerekekre is (valószínűleg ők vannak többen), akik nem ilyen súlyos tettekkel adnak vészjelzést a felnőtteknek, így ugyan nem egy javítóintézeti büntetéssel siklik félre már nagyon fiatalon az életük, de az elszenvedett traumáikkal önerőből kell megbirkózniuk.