Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Diákolimpikonoktól határon túli doktoranduszokig egyre többen állnak ki az MTA mellett

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogy azt tegnap megírtuk: a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) sorsa február végéig eldőlhet. Több lehetséges forgatókönyv is van, információink szerint az MTA egy hetet kapott arra, hogy a saját álláspontját is kidolgozza.

Az a héten már eldőlt, hogy az Akadémia nem nézi végig tétlenül, hogy beszántsák, az elnökség kedden ugyanis úgy döntött, hogy a kutatóintézetek csak akkor pályáznak az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) forrásaira, ha Lovász László elnök írásos garanciát kap arra, hogy minden intézet megkapja az alaptámogatást.

Hogy mi történik épp az MTA körül, arról itt írtunk bővebben.

Kedden Budapesten mintegy 1000-1500 fő tiltakozott az MTA épülete előtt a tervezett ellehetetlenítés ellen (a demonstrációtól percről percre tudósítottunk), emellett Szegeden, Kolozsváron és Oslóban is voltak tiltakozások.

Pálinkás József, a Fidesz korábbi oktatási minisztere és az MTA volt elnöke a felvidéki Pátria Rádió Szombat délután című műsorában azt nyilatkozta: „Egy hatalmi játék és zsarolás része lett a Magyar Tudományos Akadémia. Ennyi erővel mással is megzsarolhatták volna az Akadémiát, például néhány akadémikus unokáját is ellophatták volna. Egyszerűen zsarolás, amit Palkovics miniszter csinál.”

És mindeközben egyre gyűlnek az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) honlapján a szolidaritási nyilatkozatok: hazai és külföldi egyetemek, tanszékek (Bécstől Montréalig, Oroszországtól Finnországig) mellett kifejezte támogatását többek közt a Rajk Szakkollégium, a Magyar Faluszövetség, a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány, a határon túli magyar doktoranduszszervezetek, a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, és még hosszasan sorolhatnánk.

Az ADF tegnap tette közzé a Magyar Jelnyelvtudományi Egyesület támogató nyilatkozatát, amelyet „az egyik legkülönlegesebbnek” neveznek:

A Magyar Jelnyelvtudományi Egyesület közleményében így fogalmaz:

„A MJTE a megalakulása óta tudományos-szakmai együttműködést folytat a MTA Nyelvtudományi Intézetével, az Intézet kötelékébe tartozó Többnyelvűségi Kutatóközponttal, így tudományos-szakmai szervezetként érthető aggodalommal kíséri figyelemmel az eddigi folyamatokat és azok (várható) következményeit a magyar jelnyelv kutatásának eddig elért eredményeire.”

Tegnap a Tudományos Olimpikonok is kiadták állásfoglalásukat, melyben erkölcsi támogatásunkról biztosítják a Magyar Tudományos Akadémiát. Mint írják:

„Köszönjük minden dolgozó munkáját és kitartását! Magyarországnak szüksége van a tudományra, és szüksége van a Magyar Tudományos Akadémia szabad működésére!”

A bejegyzés itt olvasható:

Az Akadémiai Dolgozók Fórumán mind a 80 (eddig beérkezett) szolidaritási nyilatkozat olvasható.

A napokban a Momentum országos akciósorozatba kezdett az MTA kivéreztetése ellen, tegnap pedig már Orbán Viktor Facebook-oldalán is kifejezték elégedetlenségüket.

Nehéz napok előtt áll az MTA, hiszen Palkovics László nem arról híres, hogy partner lenne az alá rendelt területekkel való tárgyalásban (az oktatásban véghez vitt átalakítások során sem szentelt túl nagy figyelmet a szakmai tiltakozásoknak), így most bizonyosan minden támogatás rengeteget számít.

Címlapkép: Thaler Tamás, Wikipédia