Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

TGM: Öt tanács a hazának

A rendszert nem lehet úgymond „leváltani”, mert voltaképpen nem rendszer, hanem állapot. Az igazság föltárására és megvitatására kellene törekednünk.

Búcsú a közszolgálattól

Éppen a Magyar Tudomány Ünnepének napján, november 3-án tárgyalja az Országgyűlés azt a törvénytervezetet, amely az egykori akadémiai kutatóhálózat dolgozóit megfosztja a közalkalmazotti státuszuktól, és átsorolja őket a Munka Törvénykönyve hatálya alá.

Oktatói Hálózat: az ITM alkotmányellenesen nyúlt bele az alapkutatási pályázatok elbírálásába

Hetek óta háborog a magyar tudományos élet amiatt, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium, illetve az égisze alatt működő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a szakmai zsűri véleményét felülbírálva megváltoztatta az idei Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázati eredményeit.