A jövő évi költségvetésből már ki is írták az MTA kutatóhálózatát
Lesz viszont helyette Eötvös Loránd Kutatási Hálózat.
Lesz viszont helyette Eötvös Loránd Kutatási Hálózat.
Csak ráncigálták, taszigálták és kidobták őket.
Nem nagy meglepetés, de beszédes.
„Azt hiszem, jobb ott nekünk” – mondta a miniszter.
Mindeközben folyik a sosemvolt azbesztmentesítés is az épületben.
Bár a kritikusnak vannak fontos kritikai meglátásai a folyamattal kapcsolatban, mégis azért ez valójában azt jelenti, hogy Puzsér célja nem lehet a főpolgármesterség, hanem valami más az.
Ennyiből kijönne azért több is.
Négy civil szervezet csatlakozott a Housing for All európai polgári kezdeményezéshez
A helyi hírportál képivseletében a TASZ érte el, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárást indítson Páva Zsolték ellen
Fegyvert nem találtak a 65 éves, erősen menekültpárti Walter Lübcke holtteste mellett.
Sőt, a 444 által publikált felvétel szerint nem is érdekli az egész.
A Baranya megyei főügyészség felhívásában a kisajátítási határozat visszavonását rendelte el.
Arra viszont nem válaszolt, nem kéne-e kiebrudalni a szállodahajókat a belvárosból.
Egyébként meglepődött valaki?
Mindez az MTA-tüntetés után egy nappal derült ki.
Úgy gondolja a párt korrupt és botrányoktól hangos, csak nevében szocialista.
A helyi MSZP azonban még nem döntött a személyéről.
Úgy gondolja, a baloldali és a jobboldali szavazóknak is jó választás lehet.
A párt csak akkor támogatja, ha részt vesz az előválasztáson.
Történelmi magasságot mért egy közvélemény-kutató a Zöldeknek, a szociáldemokratáknak meg történelmi mélypontot.
A Líbia partjainál bajbajutott embereket Salvini nem akarta beengedni Olaszországba, de minisztertársa máshogy döntött.
Hiába mondott le az SPD vezetője, a kereszténydemokraták és a keresztényszocialisták a nagykoalícióban látják a jövőt.
Orbán, Salvini és Le Pen már egy ideje hasonlóan fasiszta húrokat penget, mint Trump – állítja Sadiq Khan.
A hazai EP-választások legnagyobb meglepetését az okozta, hogy cirka 5 év alatt a semmiből felküzdötte magát a magyar és immár az európai pártok térképére egy új, magát XXI. századi, generációs pártként definiáló Momentum Mozgalom.
Külföldi tüntetőktől, közlekedési gondoktól és liberálisoktól tart a kormányközeli portál cikke.
Összefogásra és kitartásra buzdítottak a szónokok. Küzdeni fognak, amíg lehet.
A „haladó fehérgalléros középosztály” jó része magát a par excellence baloldali programot vagy nem tekinti most a fő kérdésnek, vagy nem tartja megvalósíthatónak, vagy egyszerűen nem ért vele egyet. Ez az oka a baloldal visszaesésének.
A Momentum is küld jelöltet, aminek Karácsony Gergely nagyon örül; az pedig még mindig kétséges, hogy Puzsér Róbert indul-e majd.
A vörös-vörös-zöld koalíció hozta össze.
Ezen a választáson az ellenzéki szavazókat korábbi választásokhoz képest sokkal kevésbé kötötte a párthűség, és még a Jobbik és a DK szavazói között is lehetett átjárás a 2019-es Európai Parlamenti választásokon.