Gyurcsány Kálmán Olgával KO-zná az ellenzéket
Ez a húzás nem csupán az önkormányzati választásokról szól, hanem az EP-választás eredményeinek bebetonozásáról.
Ez a húzás nem csupán az önkormányzati választásokról szól, hanem az EP-választás eredményeinek bebetonozásáról.
A képviselők kerekasztalt szeretnének alapítani, az ajánlattal megkeresnék az összes többi ellenzéki képviselőt is.
Ők soha nem játszanak olyan játékot, amelyben veszíthetnek.
Sőt, éppen az lenne jogellenes és méltóságsértő, ha nem akarnának nekik segíteni.
Dobrev Klára jelentette be mai budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a DK is beszáll a budapesti előválasztási küzdelembe, és Kálmán Olgát ajánlja a választók figyelmébe.
A sérelemdíjat a Fidesz mindez idáig nem fizette meg Juhásznak, aki így most végrehajtási eljárást indított a párt ellen.
A szövetkezetiséghez ezen szervezeteknek mondjuk nem sok közük lesz.
A négy nagy európai pártcsalád tett közzé egy közös szándéknyilatkozatot, amelyben a négy frakció megállapodik egy közös politikai program kidolgozásában, amit leginkább európai kormányprogramként lehet leírni.
Hogyan érvelhet olyasvalaki a több Európa, a hatékonyabb európai integráció és nemzetközi együttműködés mellett, aki a legsúlyosabb nemzetközi normákat és egyezményeket szegi meg és háborús bűnösökkel működik együtt?
Az összeesküvés-hívők kedvelt ruházati kiegészítője minden bizonnyal a legjobb helyre került.
A szokásos politikai ügymenet, a személyes és csoportérdekek szerinti osztozkodás léptékei egyébként is alkalmatlanok bármiféle válasz kidolgozására.
Pedig a baloldali pártok rendesen elpáholták.
Értékelték az átalakítást érintő törvényjavaslatot.
A Les Temps Modernes a független, sokáig kommunistabarát baloldal orgánuma volt.
Az angol nyelvű sajtó ugyanakkor remekül használta ki a bulvárosítható tartalmat.
Meghívták a professzort, majd a fideszes többség elnapolta a napirendet.
Szükség van egy új rendszerkritikus megközelítésre az EU-val kapcsolatban.
A képviselő szerint a nyomásgyakorlás sikere attól is függ, hogy a most megalakuló Európai Parlament, illetve az ősszel felálló Európai Bizottság ezt a nyomást kívülről fokozza-e.
Az EMMI „mindenféle vicces érvre” hivatkozva tartotta vissza az adatokat, például arra, hogy azok nyilvánosságra kerülése „pánikot okozhat”.
Viszonyuk azonban továbbra sem felhőtlen.
Úgy tűnik, kényelmetlen nekik hogy sokan láthatják őket.
Nem csak örvendetes, de egyenesen szükségszerű is, hogy a Momentum saját jogán állítson főpolgármester-jelöltet az előválasztáson.
A jelölteket támogató pártok és aktivisták már javában standolnak.
Pár hét múlva folytatják.
Nettó nulla szén-dioxid kibocsátást céloztak meg 2035-re.
Jeremy Corbyn szerint az egészségügy privatizációjával fog járni egy kereskedelmi megállapodás az USA-val.
Az EP-választások eredménye alapján világos: a politika megint a nacionalista-liberális ellentét mentén polarizálódott. De mi lesz azzal az egymillió szavazóval, akik egyik szekértáborba sem tartoznának?
A Jobbik viszont lehet, hogy jelölhet Soroksáron.
„A ’80-asok Pestje volt a hógömb, / Melyben a köztársaság tükröződött.”, ekként szól az ígéret, ami tehát akkor tizenöt éve Zugló. Szilveszter éjjel, kilencszáznyolcvannyolc.
Mi lenne, ha nem az emberek zsebében turkálnának?