Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már húszezren szavaztak az előválasztáson

Ez a cikk több mint 4 éves.

Húszezernél, pontosabban 248 fő híján húszezernél tart a budapesti főpolgármester-jelölti előválasztáson szavazók száma – derül ki az az elovalaszto.hu nyilvánosan elérhető statisztikájából.

Az oldalon napok és helyszínek szerinti bontásban érhetőek el az előválasztással kapcsolatos adatok. Ebből kiderül, csütörtök óta  összesen 19 752-en szavaztak személyesen vagy online. Az is látszik, hogy az eddigi két hétköznapon majdnem ugyanannyian mentek el szavazni: míg csütörtökön 9086-an, pénteken 10 666-an húzták be az ikszet. Csütörtöki tudósításunkban írtunk arról, hogy az előválasztás iránti érdeklődés több helyütt kígyózó sorokat eredményezett.

A számokból az is kiderül, hogy a két legnépszerűbb helyszín a Móricz Zsigmond körtér, ahol a szavazók 12,3 százaléka, illetve az Örs vezér tere, ahol 10,4 százalék szavazott.

A legkevesebb voksot Rákospalota főterén, illetve a Nagyvárad téren adták le eddig, egyik helyen sem éri el a három százalékot a szavazáson részt vevők aránya.

Interneten keresztül eddig 9,23 százalék adta le a szavazatát, azaz az előzetesen regisztrált mintegy négyezer online szavazó közel fele leszavazott már.

Június 26-án 12 óráig lehet majd szavazni a kijelölt szavazósátraknál Karácsony Gergelyre, Kálmán Olgára vagy Kerpel-Fronius Gáborra. A szavazósátrak hétvégén is változatlanul, 10 órától 20 óráig lesznek nyitva.