Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Beleragadtunk a kiszolgáltatottságba

Magyarország jobban teljesít, mindeközben a hasonló történelmi fejlődés ellenére szomszédaink lettek a bezzegországok, a hazai minimálbérből pedig gyakorlatilag nem lehet megélni. Hogy jutottunk idáig, és lehetett-e volna mindez másként? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Friedrich Ebert Stiftung szervezésében tartott konferencia vendégei szerdán. A magyar dolgozókat érintő bérproblémát különböző perspektívákból világították meg a konferencia résztvevői: a bérfelzárkózás kérdését „felülnézetből” vizsgáló kutatók és az érdekegyeztető tárgyalóasztalnál „élesben” szkanderező szakszervezeti vezetők is képviseltették magukat.

A meztelen számok

Azt, hogy mit is jelent a számok nyelvére lefordítva az, hogy „alacsonyak a bérek” Magyarországon, azt Galgóczy Béla, az Európai Szakszervezeti Kutatóintézet kutatójának és Kiss Ambrus, a Policy Agenda igazgatójának előadási világították meg.

Galgóczy Béla, fotó: FES-videó.

Galgóczy Béla régiós helyzetet áttekintő prezentációja elsősorban arra mutatott rá, hogy nem optikai csalódás vágyakozva pislogni Szlovákia vagy akár Románia után, a kelet-közép-európai régióban ugyanis mindenhol pozitív volt a reálbérek emelkedése a 2008-2009-es válság idejéhez képest, kivéve Magyarországon.

Vagyis bármerre tekintünk innen, a Kárpát-medence szívéből, azt látjuk, hogy az aktuális árak mellett többet ér ma az a pénz, amit a dolgozók a munkájukért kapnak, mint tíz évvel ezelőtt. Csak nálunk nem – még az egyébként viszonylag jelentős nominális béremelkedések dacára sem.

Az is kiderült ugyanakkor Galgóczy mondandójából, hogy a szomszédok utáni sóvárgást relatív keretek között kell értelmezni, ugyanis ettől még az egész régióra igaz, hogy hatalmas belső egyenlőtlenségek szabdalják az országok gazdaságát.

Valamint az is általánosan megállapítható, hogy Galgóczy Béla megfogalmazásában – az egész régió „beleragadt” a kényszerű alacsonybér-szakosodás modelljébe, vagyis abba, hogy főként olcsó munkaerejét árusítja ki a multiknak. Ennek a modellnek azonban nincs jövője a szakértő szerint: a fizetések alacsonyan tartása a termelékenységhez képest egyszerűen gátolja a jövőbeni fejlődést, és a régiót a nemzetközi munkamegosztásban alárendelt és függő szerepben tartja.

De mit is jelent a magyar munkavállalókra nézve az „alacsonybér-szakosodás”? A Mércén is hírt adtunk szerdán a Policy Agenda újonnan bemutatott statisztikáiról, amelyek előzetes eredmények a tavalyi évre vonatkozóan. Ezek alapján egy főre lebontva 94 820 forint, egy négyfős háztartásban pedig 274 978 forint szükséges a létminimum eléréséhez. A társadalmilag mára már alapszükségletté vált fogyasztási cikkek (pl. telefon és internet) elérését már biztosító, tartalék képzésére azonban még így sem elegendő társadalmi minimum pedig egy főre számítva ma havi nettó 121 350 forint.

Statisztikai hiányosságok

Beszédes probléma a magyar állam munkaügyi politikájával kapcsolatban, hogy Kiss Ambrus prezentációja, illetve a Policy Agenda munkája messze nemcsak azt a célt szolgálta, hogy a bemutatása utáni mintegy másfél-két órában legyen miről beszélnie a kutatóknak és a meghívott szakszervezeti vezetőknek, hanem azt is, hogy a nyilvánosságnak legyen bármilyen tudása arról, hogyan alakul a magyar dolgozók kereste, és mire elég mindez. A létminimum összegét 2015-ig minden év közepén közlő Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ugyanis felhagyott ezzel a misszióval. Ekkor döntött úgy a Policy Agenda, hogy minden évben elkészítenek egy, az addigi módszerek szerint számított becslést.

Kiss Ambrus, fotó: FES-videó.

Előadása során egyébként Kiss Ambrus kritikával illette a KSH azon gyakorlatát, hogy a jövedelemszint és életszínvonal magyarországi helyzetére legjellemzőbb adatukat, a mediánbér-adatokat csak 5 évente közlik, miközben minden hónapban kikerül az átlagbéradat.

Az oroszlán vegetáriánus diétája

A fenti két prezentáció után a Kordás László és Boros Péterné szakszervezeti vezetőkkel, Artner Annamária közgazdásszal és Bombera Krisztina moderátorral kiegészülő kerekasztal azt próbálta megfejteni, hogyan jutottak ebbe a helyzetbe a magyar munkavállalók.

Kordás László erre rögtön azt emelte ki, hogy – ahogyan a statisztikákat is rejtegeti az állam –  a mai bérhelyzet kialakulásában kulcsszerepet játszott az átláthatóság kiiktatása az érdekegyeztetésből.  „Régen transzparens volt a bértárgyalások folyamata, ám 2010-től ez gyökeresen megváltozott, és a versenyszféra konzultációs fórumára manapság egy-két szervezet kap meghívást, az Országos Érdekegyeztető Tanács nyilvánossága megszűnt” – mondta a MASZSZ elnöke.

Kordás László, fotó: FES-videó.

Galgóczy Béla a külső tényezők hatásait találgatva kísérelte meg felvázolni  a mai állapothoz vezető utat: szerinte a többi posztszocialista államhoz képest is kiugró volt a rendszerváltás után a külföldi tőke ilyen mértékű bevonása. Akárcsak az, hogy másfél millió munkavállaló elveszítette akkoriban munkáját. „Az is probléma, hogy az EU-csatlakozás előtt követelmény volt, hogy legyen működő szociális párbeszéd, míg utána nem” – vélekedett Galgóczy.

Artner Annamária szerint nem kikerülhető az, hogy világrendszer-szintű magyarázatot adjunk a jelenlegi helyzet kialakulására. Szerinte egyszerűen levezethető a probléma abból, hogy egy kapitalista rendszerben, ha azt várják a vállalatoktól, hogy fogják vissza a profitjukat a bérek növelése érdekében, az olyan,

mintha egy oroszlánt fognának vegetáriánus diétára.

Kiss Ambrus ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ő nem hisz azokban az összeesküvés-elméletekben, hogy valakik valamikor felosztották Európát a keleti államok csatlakozásakor, és onnantól fogva determinált utóbbiak függő helyzete. Szerinte ez a gondolatmenet ott is sántít, hogy Szlovákia Magyarországhoz képest ellógott a régiós trendeket tekintve, és lassan a magyar minimálbér is alacsonyabb lesz, mint a román. Ahogyan szerinte az sincs sehol megírva, hogy feltétlenül Magyarországon kell, hogy a legmagasabb legyen a GDP-hez képest a külföldi működőtőke aránya.

Oszd meg, és uralkodj

Boros Péterné a közszféra érdekvédelmében szerzett tapasztalatai alapján arról beszélt, hogy mi az, ami fenntartja ezt a függést, a kiszolgáltatottság állapotát. ”A legnagyobb baj az, hogy az állam elveszi a munkavállalók jogait. A huszonháromféle életpálya helyett horizontális, minden dolgozóra általánosan érvényes, egységes követelésekre van szükség a szakszervezet oldaláról” – utalt az MKKSZ elnöke arra, hogy a kormány előszeretettel próbálja meggyőzni az egyes dolgozókat arról, hogy neki valójában mások az érdekei, mint társainak.

A közös helyes célkitűzések megfogalmazása Boros Péterné szerint szükséges, és ez nem is feltétlenül pénzkérdés. Hozzátette, az egység jelentősége a sztrájkok sikerességén is meglátszik: más a helyzet egy gyáron belül és egy 7200 munkáltatóhoz tartozó, széttagolt ágazatban, mint például a közszolgák esetében.

Borosné szerint konszenzusos munkaügyi kerekasztalra van szükség – amely helyet adna a kormánynak is -, mert munkaügyi vonatkozásban nincs kapcsolat a döntéshozatal és az érintettek között.

„Eltelt 30 év, és a társadalom elfelejtette, mi az, hogy konszenzus”

– mondta.

Boros Péterné és Artner Annamária; fotó: FES-videó.

Bombera Krisztina moderátori felvetésére, miszerint nem túl optimista-e Boros Péterné a konszenzusos egyeztetés kérdésében, Kordás László úgy reagált: bármilyen jogos is a szkepszis, nem szabad levenni a napirendről a konszenzus kérdését, mindent meg kell tenni ennek érdekében, még ha ez a mostani hatalomgyakorlásba nem is fér bele. Ennek a célnak az elérésére Kordás szerint a sztrájk a legerősebb eszköz. A MASZSZ elnöke úgy vélekedett:

partikuláris erők egy irányba mutatása tárgyalóasztalhoz tudja kényszeríteni a hatalmat, így lehet szembe menni az „oszd meg, és uralkodj” módszerével.

Erre példaként a szakszervezetek és a tüntető diákok téli együttműködését hozta. Kordás szerint az is kulcskérdés, hogy a szakszervezeteken belül lefolytassák azt a modellvitát, hogy a kormánnyal együttműködő vagy a klasszikus, a munkások érdekeiért markánsan kiálló modellben működjenek tovább a szakszervezetek.

Robbanáspont

Miután a felek megegyeztek abban, hogy a magyar kormánynak politikai érdeke az, hogy a status quo fennmaradjon, Kordás László kitért arra, hogy a kormány elképzelése szerint minél kiszolgáltatottabb a dolgozó, annál termelékenyebb, ennek eredménye azonban csak a profitban jelenik meg, de a bérekben nem. Galgóczy Béla is aláhúzta, hogy a függés fenntartásának előmozdítása a több profit reményében nagyon hibás kép a termelékenységről.

A mesterségesen fenntartott kiszolgáltatottság kapcsán Kiss Ambrus úgy fogalmazott, valószínűleg ez a feszült helyzet el fog jutni egy robbanáspontig, amikor az embereknek elegük lesz a függésből. Szerinte ugyanakkor az biztos, hogy az Európai Unió nem fog ez ügyben mentőövet dobni a magyar munkásoknak, miután a kiszolgáltatottság csökkentése nem érdeke a multiknak.

Olvass tovább!