Továbbra is elkeserítően szegények a magyarok az új létminimum-adatok alapján

Egy főre lebontva 94.820 forint, egy négyfős háztartásban pedig 274.978 forint szükséges a létminimum eléréséhez. Ezeket a számokat tette közzé a 2018-as évi létminimum-kutatásának eredményeként a Policy Agenda. A kutatást a civil szervezet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) és a Friedrich Ebert Alapítvány megbízásából készítette el, és most a „Bérfelzárkózás Magyarországon – az elmúlt tíz év mérlege régiós összehasonlításban” címmel megrendezett konferencián Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője ismertette, és kommentálta az eredményeket.

A létminimum összegét 2015-ig a Központi Statisztikai Hivatal is minden év közepén közölte, azóta azonban ennek számításával felhagytak. Ekkor döntött úgy a Policy Agenda, hogy minden évben ők elkészítenek egy, az addigi módszerek szerint számított becslést.

Nemcsak arra voltak azonban a kutatók kíváncsiak, mi a létezés alapvető fenntartásához szükséges havi jövedelem Magyarországon, de ezenkívül úgynevezett „társadalmi minimumot”, ez a társadalmilag mára már alapszükségletté vált fogyasztási cikkek (pl. telefon és internet) elérését már biztosítja, tartalékképzésére azonban még így sem biztosít lehetőséget. Ez az összeg egy főre számítva ma havi nettő 121.350 forintot tesz ki.

Ezzel szemben a létminimum a hagyományos definíció szerint az erőforrások újratermeléséhez legminimálisabban szükséges funkciók (evés, pihenés, alvás) szükséges feltételek fedezésére alkalmas.

A nyugdíjasok számára ma a létminimum szintjéhez az aktív dolgozókhoz képest kicsivel kisebb összeg, havi nettó 85.338 forint is elegendő. Minden itt közölt összegről elmondható az Kiss szerint, hogy 2017-hez képest kissé emelkedtek, ugyanúgy, mint ahogy az Európai Unió minden tagállamában megfigyelhető most valamiféle átlagbér-emelkedés is.

Megjegyzendő, hogy 2017-es PA számok szerint 30 százalékra volt tehető azoknak a magyar háztartásoknak az aránya, ahol a jövedelem még a létminimum szintjét sem üti meg. Noha idén a garantált minimálbér-növekedés miatt azt lehet valószínűsíteni, hogy ez a szám csökkent, mégsem tudhatjuk pontosan, mennyivel ugyanis a KSH idén június helyett decemberre tolta a háztartási jövedelmekre vonatkozó adatai publikálását, amelyekből ezek kiszámíthatóak lennének.

Kiss prezentációjában azt is érzékeltette, mit is jelent mindez a mindez a mindennapok szintjén: hiába dolgozik szinte minden nap 8 órát, avagy még ennél többet is a többség, az előrejutás minimális lehetőségével sem találják szemben magukat. 2-3 hónapnyi fizetéskiesés a magyarok kétharmadának ugyanis napi megélhetési gondokat okozna.

„Milyen dolgozói szabadságról beszélünk egy olyan országban, ahol az embereknek annyi pénzük sincs, hogy a saját jogaikért való kiállás következtében átvészeljenek egy rövid munkanélküli időszakot?”

– tette fel a kérdést az előadó.

A multiknál pénz még lenne több bért adni, de szándék nincs

Ugyanakkor a Policy Agenda vezetője kritikával illette a KSH azon gyakorlatát, hogy a jövedelemszint és életszínvonal magyarországi helyzetére legjellemzőbb adatukat, a mediánbér-adatok csak 5 évente közlik, miközben minden hónapban kikerül az átlagbéradat. Utóbbival az a baj, hogy a magasabb jövedelmű abszolút kisebbség adatai felfelé húzzák az átlagarányt. Így lehet az átlagbér szintje hazánkban nettó 230 ezer forint, miközben a többség nem ismer magára ebben a képben.

Az viszont valóban jellemző számarány, hogy a mediánbér mennyiben marad el az átlagbértől. Egészségesebb bérszerkezetben természetesen ez az érték 90-100% körül van, Magyarországon azonban 80%-os, miközben még az EU-s átlag (84%) is magasabb ennél.

További, komoly azonosított probléma a Policy Agenda kutatásában az, hogy a bérnövekedés szintje Magyarországon messze (5 százalékpontra) elmarad az ún. termelékenység-növekedéstől. Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Kutatóintézet (ETUI) munkatársa kiemelte, ez azt jelenti, hogy

a tőke sokkal nagyobb arányú magyar béremeléseket is gond nélkül átvészelne, ugyanakkor erre egyrészt az állam részéről semmi sem kényszeríti őket, másrészt saját maguktól pedig eszük ágában sincsen semmiféle további emelést foganatosítani.

Nem lehet persze mindenhol ugyanúgy bért emelni: egy német multinacionális cég autógyáránál a potenciál természetesen sokkal nagyobb ebben a kérdésben mint akár az út másik oldalán nekik bedolgozó, magyar kisvállalkozásnak, utóbbiaknál eleve a profit kisebb része marad ott.

A multinacionális tőkével Galgóczi szerint az is gond, hogy egyáltalán nem érdeklik a munkakörülmények és a dolgozók jóléte is hidegen hagyja a legtöbb döntéshozójukat. De hasonló problémákkal néznek szembe a közalkalmazottak, és általában a közszolgák is, körükben éppen március óta komoly leépítési hullámok is történtek.

Az ilyen irányú tendenciák Galgóczi szerint hosszabb távon tarthatatlanak, és a munkások körében az elégedetlenség előbb-utóbb robbanással is fenyeget.

Kiss Ambrus a kutatás tanulságaival kapcsolatban fontosnak látta leszögezni, hogy természetéből adódóan az EU a multik érdekeit mindig előbbre valónak fogja tekinteni mint a stabilitást, kár tehát Brüsszeltől „mentőövet” várni ebben a helyzetben.

(Napi.hu)

Olvass tovább!