Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Erődemonstrációra készül a magasabb bérekért a Magyar Orvosi Kamara

Nyomást gyakorolna a 48 000 tagot számláló Magyar Orvosi Kamara (MOK) a kormányra, miután Varga Mihály május 30-án bejelentette, hiába van immár évek óta növekedési pályán a hazai gazdaság, 2019-ben sem emelkedik az orvosok bére – számolt be róla a Magyar Hang.

Pedig a szervezet a jelenlegi elnök szerint ígéretes bértárgyalásokat folytatott a kormányzattal, Éger István elnök szerint a szándék és a pénz is megvolt a másfél millió forintos szakorvosi bérre. A kormányzati tárgyalópartnereknek letett ajánlatban az is szerepelt, hogy a jelenlegi bruttó 455 ezer forintos kezdő szakorvosi bér jövőre két ütemben, először hatszázezer, majd hétszázezer forint fölé emelkedne, 2022 januárjától pedig átlépné az egymillió forintot.

Miután Varga bejelentette, hogy az idei évben nem lesz béremelés, a MOK online szavazást indított az orvosok között az alábbiakról.

  • Nyomásgyakorlás eszközeként felmondom önként vállalt túlmunka végzését, csak a kötelező munkaidőmben vagyok hajlandó dolgozni.
  • Demonstratív nagygyűlésen személyesen vennék részt, ahol a meghívott döntéshozóktól várunk határozott válaszokat, mit kíván tenni a Kormány az orvosok helyzetének gyors, érdemi javításáért.
  • Bár a célokkal egyetértek, azokért tevékenyen akciózni nem tudok/nem kívánok.
  • Nem értek egyet azzal, hogy tárgyaláson kívül bármely egyéb eszközhöz nyúljon az orvoskar.

Az orvosok önkéntes túlmunkája nélkül könnyen összeomolhatna az egészségügyi ellátás a krónikus orvoshiány miatt, a különböző szakterületeken akár havonta több, mint 100 órával is többet dolgozhatnak sokan, mint a törvény által engedélyezett.

A Magyar Orvosi Kamarában egyébként éppen választást tartanak, a jelenlegi vezetés pedig eddig azzal tartotta féken a választáson induló Újratervezés orvoscsoportot, hogy jól haladnak a bértárgyalások. Az Újratervezés erőteljesebb és átláthatóbb érdekképviseletet kér számon a vezetésen, amely most lépéskényszerbe került, ezért most igyekszik jobban bevonni a tagságot a kérdésbe és radikálisabb megoldásokat javasolni.

(Magyar Hang)

Olvass tovább!