„A tudás nem árucikk” – pénzügyi megszorítások ellen tiltakoztak Brazíliában
Több egyetemen már így is kétségbeejtő a helyzet, és erre jön még a 30 százaléknyi támogatás elvonása.
Több egyetemen már így is kétségbeejtő a helyzet, és erre jön még a 30 százaléknyi támogatás elvonása.
A Facebook „médiatisztogatása” a választások befolyásolása elleni küzdelemben jótékonynak tűnhet, de éppen a kormánysajtó elleni fellépése mutat rá, mennyire önkényes és esetleges a magánkézben lévő tartalomszűrés gyakorlata.
A boldogságkeresés kényszeressé válása minden alternatív célt elhomályosít, a társadalmi problémák valós kollektív kezelését pedig igencsak megnehezíti.
A rendőrég tudomásul vette a Mi Hazánk „erődemonstrációját”, de a vonulást még mindig nem engedélyezték.
Toroczkai masírozása beleillik egy tágabb, a sovinizmuson túllépő szélsőjobb építkezésének veszélyes szisztémájába.
Túl sok volt nekik a képen a meztelenség.
A Magyar LMBT Szövetség szívesen látja a házelnököt bármelyik rendezvényén, edukációs célból.
A Nemzetközi Bírói Egyesület készített jelentést a magyar bírósági rendszer helyzetéről, és ebből az derül ki, az Országos Bírói Tanács és Handó Tünde közötti feszültség felelőse egyértelműen az Országos Bírósági Hivatal Fidesz által kinevezett vezetője
A mai Kormányinfón a miniszter azt nyilatkozta, hogy a parkolás körüli problémák a polgármester inkompetenciáját mutatják, valamint csak és kizárólag Zugló kerületére korlátozódnak.
Gulyás szerint nem helyes, ha egy párnak két apával kell felnőnie, ez önzőség a szülők részéről.
Nem tudnak elfogadni semmilyen asszisztálást a térségben elkövetett háborús és emberi jogi bűnökhöz.
A Mészáros cégei által irányított földterület Budapest területének nagyjából 70 százalékának felel meg.
Az egyes számú párttagkönyv tulajdonosa elmondta mit gondol a homoszexuálisokról.
Harmadik állomásához érkezett a Partizán EP választási vitasorozata hétfő este. A miskolci eseményen a Szociális Európáról kérdezte a politikusokat Gulyás Márton, azaz főleg arról, hogy mit lehet kezdeni a hatalmas társadalmi szakadékkal, ami mind a nyugat és Magyarország között, mind az országon belül fellelhető.
A szervezet válaszolt a kormánypárti sajtóban megjelent vádakra.
Fontos tanulságokkal szolgálhat a magyar ellenzéki politika számára is a többek közt Alexandria Ocasio-Corteznek a 2018-as amerikai félidős választások során bejárt útját bemutató dokumentumfilm.
Szél Bernadett független képviselő kérdezte meg.
Megy a csiki-csuki a Magyar Gárda szellemi örökösei és a hatóság között.
A szenátus összes női tagja nemmel szavazott.
Az erőszak is sokkal kifizetődőbb, ha monopóliumként működik.
Kétharmaddal megszavazták.
Az embereket a bevándorlás érdekelné amúgy Kövér szerint.
Érzékeny időpontban folyamodhatnak a munkabeszüntetés eszközéhez a közszolgálati dolgozók, miután a kormány továbbra sem jelölt ki tárgyalópartnert az érdekképviseleteik számára.
Mertek volna elhatárolódni?
Bayer Zsolt szíves figyelmébe.
2019. május 8-i ülésén az Országos Bírói Tanács úgy döntött, az Országgyűléshez fordult annak érdekében, hogy mozdítsák el az Országos Bírói Hivatal elnökét, Handó Tündét.
A találkozó az USA érdekeiről szólt, semmi másról.
Az LMP-s politikus szerint mihamarabb cselekedni kell.
Nem lesz a Magyar Gárda jogutódja, de annak „de eszmeiségét és szellemiségét” viszi tovább a Nemzeti Légió nevű, új „hagyományőrző szervezet”, amelynek létrehozását kedden jelentette be Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.