Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Trükközéssel próbálja elfogadhatóvá tenni a kormány a Taigetosz-törvényt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő figyelt fel rá, hogy az új oktatási salátatörvénybe belecsempészett passzussal próbálják átugrani a kormánypárti beterjesztők az Alkotmánybíróság határozatát, amely kötelezte a kormányzatot, hogy korrigálja az ún. Taigetosz-törvényt, figyelembe véve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) tanulók alkotmányos védelmének kritériumait.

Ahogy arról korábban a Mérce is beszámolt, a kormánypárt 2017 tavaszán fogadta el a köznevelési törvény azon módosítását, amelynek értelmében 2018 szeptemberében megszűnt annak a lehetősége, hogy a különböző tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felmentést kapjanak az osztályozás alól egyes tantárgyak esetében – úgy, hogy eközben sem a fejlődésükhöz szükséges szakmai programokat, sem az ezekhez szükséges megfelelő számú fejlesztőpedagógust nem garantálták.

Akkor a módosítás ellen 39 különböző oktatási szakmai szervezet tiltakozott, illetve a parlamenti ellenzék is egységesen lépett fel. A kormány minden ellenvéleményt lesöpörve átvitte a módosítást. A törvény miatt – más eszköz nem lévén – az LMP vezetésével, illetve a Tanítanék Mozgalom támogatásával ellenzéki politikusok az Alkotmánybírósághoz fordultak. Az AB döntése idén májusban érkezett meg végül, amelyben formálisan ugyan elutasították az LMP beadványát, viszont kimondták

hogy az állam felelőtlenül (sőt mi több, alkotmányellenesen) járt el, amikor úgy alakította át a rendszert, hogy nem törődött a  BTMN-tanulók védelmével. És június 30-ig határidőt adott ennek a korrekciójára.

kép: Szél Bernadett/Facebook

A kormány a határidő lejárta előtti utolsó hetekben végül előállt a módosításokkal, amelyekkel megpróbálják kipipálni az AB-határozatot, ezek a módosítások viszont Szél Bernadett szerint „édeskevés”. A képviselő rámutat, hogy a jogalkotó ugyan bevezeti a BTMN-tanulók fejlesztő pedagógiai ellátását, de ahhoz megfelelő erőforrásokat nem rendel.

Az előző törvényi szabályozáshoz képest megjelenő többletfeladatokat a már meglévő pedagógusok számára kiosztott úgynevezett „célfeladatok” formájában óhajtja letudni a jogalkotó, ezekért „céljuttatás” járna. Szél képviselő szerint ez így viszont nem megoldás,

csak egy újfajta túlóra bevezetése a „már így is túlterhelt pedagógusok részére”

Szél Bernadett szerint

„Hogy ez nem az az egyéni fejlesztés lesz, amire az Alkotmánybíróság gondolt, az fix.”

Az oktatási salátatörvényt jövő kedden fogja tárgyalni az Országgyűlés, amelynek egyéb rendelkezéseit (például az intézményvezetők kinevezését, vagy az új, állam szerint ingyenes tankönyveket) is sorra veszi a független képviselő a  blogján.

(szelbernadettblog.blog.hu/Mérce)

Címlapkép: Szél Bernadett az MTVA székházában. (Forrás: Szél Bernadett / Facebook)