Újságírókat tartóztattak le, folyamatosak az előállítások a moszkvai tüntetésen
Ma délután egykor magyar idő szerint újabb előzetesen nem engedélyezett tüntetés kezdődik Moszkvában.
Ma délután egykor magyar idő szerint újabb előzetesen nem engedélyezett tüntetés kezdődik Moszkvában.
Ha nem oldódik meg a bérvita, augusztus végén folytatják.
Ez nem az ő témájuk, mégis legalább olyan súlyos kompromisszummal adnak rá választ, mint ahogyan az ellenzék a kerítésre – pár éve.
Egyre több információ derül ki a Microsoft és a magyar kormány közötti korrupciós ügyről, összefoglaltuk, amit eddig tudni lehet.
A robotok elterjedésével pedig a helyzet még rosszabbá válhat.
Az egészségügyi bérek olyan lemaradásban vannak, hogy az idei, 8 százalékos béremelés gyakorlatilag semmire sem elég.
Az utóbbi hetekben az Egyesült Államok és Irán között mindinkább elmérgesedni látszik a viszony, a jelenlegi folyamtok könnyen katonai konfliktusba torkollhatnak.És ez valószínűleg csak az egyik súlyos következmény, amivel szembe kell nézni.
A Város Mindenkié csoport viszont tételesen cáfolja az önkormányzat állításait.
Mi az oka annak, hogy a roma fiatalok is csak később szereznek tudomást a saját történelmük egyik legfontosabb részéről?
A helyi sajtó szerint Végh László polgármester először tagadott a július 26-i esettek kapcsolatban, majd később az orvosokat fenyegette meg a városi tévében.
A településvezetőknek lehetőségük lesz állami forrásból bemutatni, milyen fejlesztéseket vittek véghez, ez azonban leginkább a Fidesznek segíthet az önkormányzati választásokban.
Idén is megmaradt néhány milliárd forint a költségvetésből, amit a kormány saját prioritásai szerint költ el.
Jane Dodds egy biztos Tory körzetben aratott időközi győzelmet a kormánypárt felett.
Azonban a konzervatív brit kormány szerint ez egyszerű üzleti ügy.
Betelt a pohár a helyieknél, elegük van a bűzből, félnek az egészségügyi kockázatoktól.
A moratórium lejárta óta 1500 kilakoltatás történt, de érdemi segítséget csak civilektől kapnak a rászorulók.
Ma 100 éve ért véget a magyarországi tanácsköztársaság 133 napja. 5 verssel emlékezünk.
Az egyéni érdek alárendelése a közösségi érdeknek nem gyógyír az atomizált társadalomban jelentkező elidegenedésre, hanem csupán alkalom az egyéni függőség és kiszolgáltatottság növelésére, a kizsákmányolást lehetővé tévő hatalmi és státusbeli hierarchiák bebetonozására.
Azt kérdezik a választóktól, szavaznának-e migránsokat betelepítő ellenzéki jelöltre.
Egyre több vendégmunkást foglalkoztatnak Magyarországon, ennek következtében a bérek leszorulnak. A bércsökkenés oka nem önmagában a külföldiek érkezése, de a dolgozók integrálatlansága és egymés ellen fordítása is.
Mi lesz itt ha megépülnek az új blokkok?
A politikus Karácsonynak is kampányolt egy kicsit.
A miniszter szerint „teljes mértékben konszenzusos jelöltre” esett a választás.
Elsősorban a kölcsönzött munkavállalók veszítik el sorban állásaikat, a háttérben a német gazdaság lassulása állhat.
Nem szerette volna elfogadni a megváltozott jogviszonyt – elvégre ápoló, nem katona.
Rávették, hogy adja le a kulcsát.
Jeremy Corbyn két évig kitartott amellett, hogy tiszteletben kell tartani Brexit-népszavazás eredményét. Egy második referendum követelésével a Munkáspárt szavazók millióit hagyhatja a populista jobboldal mérgező ölelésében.
Szembetűnő, hogy dacára annak, mennyire elszabadultak Budapesten a lakásárak, szervezett ellenállás nem alakult ki. Berlinben eközben a lakásállomány közösségi kisajátításáért küzdenek: a különbség elsősorban kulturális. Bezzeg Nyugaton!
Azt lehetett tudni, hogy elég erős kormányzati kézben lesz majd az új kutatóhálózat.
A népi mozgalom most a katonai uralom megszüntetését kívánja kiharcolni.