Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A lengyel baloldal visszakerülne a térképre: hárompárti szövetség alakult

Ez a cikk több mint 4 éves.

A magyarországi önkormányzati választás napján Lengyelországban országgyűlési választásokat rendeznek. Az elmúlt években szabad szemmel alig látható, a 2015-ös választáson parlamenti képviselet nélkül maradt lengyel baloldal három, igen eltérő történettel és nézetrendszerrel bíró pártja augusztus 15-én bejelentette, hogy választási szövetséget köt. A tempót 2005 óta diktáló illiberális-konzervatív Jog és Igazságosság és a jobboldali-liberális Polgári Platform ezzel új kihívót is kaphat: a szövetség célja, hogy felborítsák a lengyel politika kétosztatúságát.

Adrian Zandberg, Włodzimierz Czarzasty és Robert Biedroń; kép: Razem facebook-oldal

Három nagyon eltérő árnyalat

Valószínűtlen szövetség ez, de az egyetlen lehetséges. A lengyel baloldal és balközép három tökéletesen különböző ága egyesült, hogy az október 13-ai országgyűlési választáson szövetségben induljon. Miután a szövetséget három, a sajtótájékoztatókon egymás mellett mosolygó férfi képviseli, a megegyezés hamar megkapta a „három tenor” paktuma elnevezést. A három tenor név szerint: Włodzimierz Czarzasty (Baloldali Demokrata Szövetség), Robert Biedroń (Tavasz) és Adrian Zandberg (Razem). Az új formáció neve pedig Lewica, azaz a Baloldal.

A közvéleményből nagy lelkesedést váltott ki a paktum, melynek támogatottságát a közvéleménykutatások 9 % és 15 % közé mérik, ilyen számokat a lengyel balolalon évek óta senki sem produkált.

A szövetség ugyanakkor kínok közt született, hiszen a három párt gyakran inkább rivális, mint barát; szervezeti struktúrájuk, politikai céljaik, történetük és politikai nézeteik radikálisan különböznek. Nem más ez, mint kényszerházasság.

A legnagyobb játékos a Baloldali Demokrata Szövetség (Sojusz Lewicy Demokratycznej, SLD), a lengyel posztkommunista párt, minden ezzel járó hagyatékkal és káros beidegződéssel. A múlt rendszer pártapparátusában megfordult kétes alakok – pipa; a pártpolitikát zsíros üzletekkel ötvöző vidéki bárók – pipa; falig eltolt blairista harmadik utas szociáldemokrata epizód – pipa; nőket és kisebbségeket ignoráló és kifigurázó idős urak – pipa, és így tovább.

A SLD ugyanakkor az elmúlt 14 évet a politika purgatóriumában töltötte, a többi posztkommunista ország testvérpártjaitól eltérően 2005 óta nem volt kormányon, támogatottsága pedig fokozatosan csökken, olyannyira, hogy a 2015-ös választáson be se jutott a parlamentbe. Włodzimierz Czarzasty pártelnök tisztában van azzal, hogy pártja számára az októberi választás most vagy soha helyzetet teremt, és késznek mutatkozik itt-ott reformálni és engedményeket tenni, ha a parlamentbe jutás érdekében szükséges.

A Tavasz (Wiosna) idén csapódott be meteoritként be a lengyel politikai térbe, miután egy pomerániai város baloldalias polgármestere, a rokonszenves – vagy annak tűnő – mosolygós, melegségét vállaló Robert Biedroń megalapította. A párt a májusi európai választások előtt rajtolt el, hogy előbb az EP-választáson, majd az országgyűlési választáson méresse meg magát, hogy aztán 2020-ban esélyesként vághasson neki az elnökválasztásnak. A történet nem a terv szerint alakult. A Tavasz támogatottsága épp olyan gyorsan indult meg lefelé, amilyen gyorsan kezdetben kilőtt, feltárva a formáció súlyos gyengeségeit.

Biedroń Macronra emlékeztető cukormázas kampányt folytatott, túlzó módon középpontba állítva saját magát mint vezetőt. Nagyon gyorsan sikerült önkéntesekből széles mozgalmat verbuválnia, de a párthoz való csatlakozást és a döntésekbe való beleszólást csak a legközelebbi barátainak engedte meg. Végül helyrehozhatatlan hibákat követett el a párt finanszírozásában, és elesett attól a lehetőségtől, hogy a szervezet állami támogatásban részesüljön.

Biedroń két társával együtt európai parlamenti képviselő lett, de eredeti, a lengyel politika fenekestül felforgatásáról szóló messianisztikus elképzeléseit mára sokkal szerényebbekre cserélte, belső információk szerint Biedroń a választások után egyesítené is a Tavaszt a SLD-vel.

A harmadik szereplőt, a Razemet (Együtt) a négy évvel ezelőtti választások előtt alapították mint társadalmi mozgalommal összefonódott, alulról szerveződő pártot. Miután a korábban teljesen ismeretlen képviselő, Adrian Zandberg meglepetésre megnyert egy TV-vitát, támogatottsága majdnem 4%-ra nőtt, amivel a Szejmbe nem sikerült bekerülni, de felkerültek a térképre, és állami támogatáshoz is jutottak.

A Razem az elmúlt négy évben a lengyel újbaloldal magától értetődő politikai szervezetévé vált, szociáldemokraták, demokratikus szocialisták és demokratikus kommunisták otthona lett. „Lapos” szervezet, kollektív igazgatás, teljes nemi paritás, deliberatív, tényekre alapozott döntéshozás: a számos belső probléma ellenére a Razem jó hely volt az elmúlt években a baloldali politikai aktivisták számára, ugyanakkor mint képviseleti vállalkozás sikertelen, amit az európai választáson elért 2 %-os eredmény tett nyilvánvalóvá. Az apadó közpénzek fenyegetése az egyébként rendkívül óvatos Razem tagokat arra vette rá, hogy bedobják magukat a mélyvízbe, és választási együttműködésre lépjenek az SLD-vel és a Tavasszal.

Meghaladni a kétosztatú rendszert

A lengyel politika dinamikáját 2005 óta a két poszt-Szolidaritás formáció széttartó fejlődése határozza meg: a parlamenti többséget 2015 óta birtokló Jog és Igazságosságé (Prawo i Sprawiedliwość, PiS), és az előtte 8 évig kormányzó Polgári Platformé (Platforma Obywatelska, PO). A pártok a parlamenten túl a médiát és a társadalmat is két blokkra osztották, egymás ellen mozgósítva, és folytonosan eszkalálva a versengést, anélkül, hogy tudnák, miért is folyik a küzdelem. Más posztkommunista országokhoz hasonlóan a polarizáció egyre inkább kirajzolta a társadalom talán legmélyebb társadalmi  megosztottságát, a Lengyelország kapitalista átmenetével jól járó PO-szavazók és a PiS-támogató vesztesek mintázatát.

Nagyvárosi liberálisok vs. a vidéki munkásosztály – nagyjából ez a felosztás él a társadalmi képzeletben, és ez nagyrészt meg is felel a valóságnak.

Lengyelországot 2007 és 2015 közt a jobbközép, neoliberális PO vezette, amelynek látszólag sikerült megrázkódtatás nélkül végigvezetnie az országot a válságon. Míg a GDP az egész világban stagnált vagy esett, Lengyelország továbbra is növekedett, a kormány pedig olyan állításokat engedett meg magának, mint hogy az ország egy gazdasági „zöld sziget”. A növekedés ára a munkaerő árának leszorítása volt, a PO magára is haragította mindazokat, akiknek a hátán elérte „sikerét”: a dolgozókat, akiket pocsék szerződésekbe kényszerítettek bele minimálbér, egészségbiztosítás, betegállomány, nyaralás lehetősége és emberhez méltó nyugdíjkilátások nélkül.

A dühös választók 2015-ben a PiS-t juttatták hatalomhoz, és Jarosław Kaczyński pártja tudta, hogyan hozza ki a legtöbbet a helyzetből. Szociál- és társadalompolitikájuk következetlen volt, újraelosztási politikájuk középpontjába a korábbi gyakorlattal szakítva a „hagyományos családmodellt” helyezték, de intézkedéseik népszerűek: a gyerekek utáni kedvezmények, a minimálórabér bevezetése és hasonló lépések után az emberek valóban félnek a liberálisok visszatérésétől, és a PiS népszerűsége tartósan megnőtt. Eközben a kormány egyre csak barnítja az országot, a nacionalista érzületeket szabadjára engedte, a nőket és az LMBT+ közösséget támadja, és valamelyest a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerét is lebontotta.

A politikai kettéosztottság következtében a két tábor és propagandagépezete minden egyes politikai nézetkülönbség kannibalizál. A másik tábor megsemmisítése mindkét blokk létcéljává vált. Ennek következtében minden kísérlet kudarcot vallott, amely a kétosztatúság meghaladására törekedett, függetlenül attól, hogy jobboldali, baloldali vagy nyers rendszerellenes kísérletről volt szó. Erre a sorsra jutott a Razem és a Tavasz is, amelyek az elmúlt években megpróbálták felépíteni a PiS-PO rendszer alternatíváját.

A kétosztatúság, amely az utóbbi időben egyre inkább egy kétpártrendszer alakját ölti, olyannyira érdeke a PiS-nek és a PO-nak, hogy mindent megtesznek a fenntartásáért és bebetonozásáért. A 2015-ös választás óta talán minden egyes, a kormány politikáját ellenző formációt vagy kezdeményezést megzsaroltak, hogy csatlakozzon a liberális ellenzéki táborba, függetlenül azok ideológiai pozíciójától. Az európai parlamenti választásokra az SLD-t is magába foglaló „mindenki a kormány ellen” blokk valóban hatalmasra nőtt. A politikai Frankensteinnek bizonyuló szövetség még egy választási program felmutatására is képtelen volt, és nem meglepő módon jelentősen alulmaradt. A tapasztalat után még a legelkötelezettebb liberálisok is belátták, hogy a stratégia nem vezet sehova, és fel is hagytak vele. A baloldali koalíciót a PO és az SLD közötti viszony lazulása tette lehetővé.

Megtörheti-e a baloldali választási szövetség a kétosztatúságot? Sok minden utal arra, hogy ez lehetséges. Azok a választók, akik eleve nem sok különbséget látnak a magukat baloldalinak tekintő erők közt, és szívesen látnak egymással kezet rázó vezetőket, máris megjutalmazták a „három tenort” az egyesülésért. A választás politikai kínálata végre nagyjából le fogja képezni a nagy választói csoportokat: a két nagy blokkon és a Baloldalon túl választható lesz a vidéken mélyen beágyazott Parasztpárt, és vélhetően a Konföderáció nevű szövetség is, amely szélsőjobbos, félfasiszta és fasiszta pártokat tömörít.

Azáltal, hogy a pártok inkább tudják a választóikat ideológiai törésvonalak alapján képviselni, nehezebb lesz minden vitát a kétpólusú narratívába szorítani.

Végül, az LMBT+ emberek elleni gusztustalan és rettenetes kormányzati és kormányközeli támadások lehetőséget teremtenek a baloldal számára, hogy világossá tegye, egyedül ő kel a közösség védelmére.

A különböző számítások szerint a Baloldal 15-50 helyhez juthat a 460 fős Szejmben. A mandátumok többségét az SLD és a Tavasz fogja elnyerni, de – köszönhetően a Razem meglepően sikeres tárgyalóinak – ha a koalíció csak egyetlen képviselőt juttat be, az minden bizonnyal a razemes Adrian Zandberg lesz. A Razem számos keserű pirulát benyelt a tárgyalások során, de azt el tudta érni, hogy a párt legismertebb figurája kerüljön a legmagasabb presztízsű varsói lista, ezáltal bizonyos értelemben az egész politikai vállalkozás élére.

Útelágazódáshoz érkeztek, és nehéz volt a választás

A szövetségépítés folyamata, a választási lista összeállítása és a programalkotás ugyanakkor nagyon sok sérüléssel járt. A feszültségek különösen érezhetőek a Razem háza táján: a szövetség nagyon távol áll attól, amiről egy idealista baloldali álmodhat. Először is, a koalíció nem kölcsönös bizalomra épült, hanem nagyon kemény, tisztességtelen lépésekkel tarkított tárgyalásokra, amelyek során az SLD és a Tavasz túl gyakran állt össze a legkisebb ellen.

Ennek a következménye az is, hogy a Baloldal hivatalosan nem egy három-párti választási szövetség, hanem az SLD által alapított választási bizottság, amely a Tavasz és a Razem tagjait „meghívja” a listákra. A pártok ezáltal a választási szövetségekre érvényes 8 %-os küszöböt szeretnék elkerülni, és bebiztosítani, hogy az 5 %-os küszöböt sikerül átugrani. A Razemet ugyanakkor ez a felállás megfosztja önállóságától és identitásától. A folyamat sokak szerint arra irányul, hogy a SLD maga alá gyűrje a Razemet: a posztkommunisták hírhedtek arról, hogy felfalják a velük együttműködő szervezeteket.

De vannak további bajok is. Noha a Razem által javasolt jelöltek között számos női aktivista és politikus volt, a listákat végső formájukban vélhetően erősen férfiak uralják majd, és már a „három (férfi) tenor” képe is különösen kellemetlen a Razem tagságának. Az SLD ráadásul sokuk számára a magát lejáratott baloldal szinonimája, és nem csak a múlt rendszerben vállalt szerepéért, hanem a neoliberális reformokért, az első iraki háborúban való részvételéért és a Lengyelországban működtetett titkos CIA-börtönökért való felelősségét is firtatják.

Olyannyira, hogy a Razem egyik első korai követelése a korábbi SLD-s miniszterelnök háborús bűnökért való felelősségre vonása volt.

A Tavasz friss formációként kevesebb vitára ad alapot, de kevés párttagnak rokonszenves a felszínesen progresszív, javíthatatlan szélkakasnak tűnő Biedroń.

Sokakat aggaszt a szövetség politikai pozicionálása. A Razem sok energiát fektetett abba, hogy világossá tegye, egyszerre ellenzi a PiS-t és a PO-t, hogy a kormány ellenzése nem jár együtt a neoliberális politikák helyeslésével. Kétségtelen, hogy a Razem képtelen volt elnyerni a munkásosztály és a nagyvárosokon kívül élők bizalmát, akiknek nagy része ma a PiS-re szavaz. Az SLD és a Tavasz leplezetlen vonzódása a liberális táborhoz, és a választásokról vázolt, a balközép kommentariátus által kedvelt elképzelésük, mely szerint a „haladás két hadserege” megy háborúba a „sötétség hada” ellen, a Razem számára az ideálok elárulását jelenti.

A Razemnek legalább a szövetség programjára – melyet szombaton terveznek bemutatni – volt komoly hatása. Ha nem is radikális, de tisztességes szociáldemokrata program, amely nem válik az újbaloldal szégyenére.

Annak ellenére, hogy más terv nem volt az asztalon, az SLD-vel és a Tavasszal való közös indulás sok ideológiailag és erkölcsileg szigorú Razem-aktivistát indított a párt elhagyására. A szövetség belső feszültségeket is okozott, számos tag úgy értékelte, hogy a párt alapítói és vezetői parlamenti helyekért értékesítették a szervezetet. Másrészről a médiafigyelem és az egyesülést övező érdeklődés előre nem látott belépési hullámot okozott. A Razem útelágazódáshoz érkezett, és kétségtelen, hogy akármi is történik, a lengyel újbaloldal már sosem lesz a régi.

Sokan úgy látják, hogy a Razem fejest ugrott egy pöcegödörbe, amelyből október közepén bukkan majd újra elő. A kérdés, hogy mennyi trágya ragad rá, és milyen tartósan? Képes lesz-e megtisztulni, és új fejezetet nyitni, lehetőleg parlamenti képviselőkkel és szinte bizonyosan az állami támogatás további áramlásával? Képes lesz-e növelni az ismertségét és támogatottságát, megreformálni a nehézkes pártszervezetet, és az aktivizmus eszközévé tenni, a belső harcok folytatása helyett a politikai szervező munkára koncentrálni?

Képes lesz-e radikális üzenetével megszólítani a tömegeket, és bátran nekivágni a társadalmi változáshoz vezető útnak?

Vagy a szövetségkötés azzá válik, amitől sokan tartanak: a rothadt kompromisszumok, belső dermedtség és ideológiai kiüresedés kezdetévé? Szorítsunk azért, hogy az előbbi következzen be!

A szerző a Razem nemzetközi munkacsoportjának tagja.

Papp Gáspár fordítása

Címlapkép: Razem facebook-oldal