Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Véget ér a rémálom: az olasz ügyészség elrendelte az Open Arms lefoglalását és a menekültek partra szállítását

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az olasz ügyészség ma este elrendelte az Open Arms spanyol civil mentőhajó azonnali lefoglalását és az általa szállított menekültek evakuálását, írja az El Diario.

„Végre véget ér a rémálom”, örvendezett a hajót üzemeltető szervezet Twitteren, az alapító Oscar Camps pedig azt is hozzátette, hogy a hajó átmeneti lefoglalása olyan ár, amit vállalnak a fedélzeten tartózkodó több mint 80 menekült érdekében.


A szicíliai Agrigento ügyésze azután hozta döntését, hogy ma 2 orvos társaságában maga is ellátogatott a hajóra, ahol megállapította, hogy a helyzet pattanásig feszült.

Az Efe hírügynökség szerint az ügyész, Luigi Patronaggio eljárása keretében azt is vizsgálja, hogy történt-e vétség a Büntetőtörvénykönyv 328-as cikkelye ellen, amely az állami hivatalnokok kötelességeire vonatkozik vészhelyzetben. A leírás alapján az ügyész a jelenleg még belügyminiszter Matteo Salvini büntetőjogi felelőssége ügyében nyomozhat.

Ahogyan már korábban megírtuk: az Open Arms eredetileg 121 menekültet mentett ki a tengerből Líbia partjainál, majd ezt követően múlt szombaton újabb 39 embert vett fel Málta közelében, viszont sem ők, sem Olaszország nem engedte kikötni partjainál a hajót, így az immár 19 napja vesztegel a tengeren. Azok, akik komoly orvosi segítségre szorultak, partra szállhattak az olasz szigeten, Lampedusán, viszont a többieknek maradniuk kellett a fedélzeten.

A hajó kapitánya, Marc Reig azt nyilatkozta az Euronewsnak: a menekültek „pszichológiailag megtörtek”, és a hajó egy bombához hasonlít, ami robbanni fog. „Nem bírjuk már elviselni a helyzetet, minden másodperccel ketyeg a bomba” -mondta.

Ma azt is megírtuk, hogy végül Spanyolország úgy döntött: a hadiflotta egyik hajóját, az Audazt indítja útnak, hogy biztonságban elkísérhesse hozzájuk az Open Armst. A civilek korábban elutasították a spanyol kormány ajánlatát, hogy a dél-spanyolországi Algecirasba hajózzanak, amely több napi távolságra van.

A spanyol civil mentőhajó és a menekültek sorsa az elmúlt hetekben politikai alkudozás tárgya volt: a lemondását ma délután bejelentő olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte és a  külügyminiszter Facebook-posztokban üzengetett egymásnak, miután egymásnak ellentmondó utasításokat adtak az ügyben. Conte ezek után bejelentette: egyezséget kötött hat európai országgal, melyek kormányai arról döntöttek, elosztják egymás között a hajón tartózkodó menekülteket, ehhez viszont először ki kellett kötnie az Open Armsnak az olasz partokon, amit Salvini egy rendelettel megtiltott. Conte ma (többek között) a Salvinivel való konfliktusa miatt nyújtotta be lemondását.

Frissítés 23.50. A hajó fél tizenkettő magasságában beállhatott Lampedusa kikötőjébe:


A fedélzeten így ünnepeltek néhány órával korábban, amikor kiderült, hogy partra szállhatnak – a felvétel elején hallható Boza szó győzelmet jelent a Nyugat-Afrikában elterjedt fula nyelven: