Rekord keveset költ a kormány egészségügyre a KSH adatsora szerint
A KSH legfrissebb, 2017-es adatsora szerint először esett az elmúlt évtizedekben 7 százalék alá az egészségügyre eső GDP-arányos költés.
A KSH legfrissebb, 2017-es adatsora szerint először esett az elmúlt évtizedekben 7 százalék alá az egészségügyre eső GDP-arányos költés.
A lobbistákat tömörítő K Street egyik szerint Obama és Trump embereivel is könnyű dolguk volt.
A cseh főváros önkormányzata most elhatározta, eljött a bekeményítés ideje a túlturizmussal szemben, ezért kinevezték az „éjszakai élet polgármesterét” is, de a kiút sokak szerint csak a tiltás lenne.
A népirtás megkezdésének második évfordulóján rohingya menekültek tízezrei demonstráltak a táborokban, azt követelve Mianmartól, hogy ismerje el őket állampolgárként és garantálja biztonságukat.
Tényleg egy új, populista korszakba léptünk? Ha igen, mi magyarázza a populista pártok és politikusok újabb hullámának megjelenését? Talán a neoliberális korszakra adott válasszal, ellenhatással van dolgunk?
A Szigony utcai házról a katasztrófavédelem most a többi darabot is leszedte, nehogy életveszélyessé váljon a megtépázott burkolat.
A Jobbik és az AVM segítségével találtak albérletet H. Ágnesnek és 85 éves édesanyjának.
Az Amazonas-medencében példátlanul súlyos erdőtüzek pusztítják az esőerdőt, a helyzeten pedig nem segít a szokatlan meleg és szárazság, az égetéses erdőirtások, és az ehhez szorosan kapcsolódó Bolsonaro-féle brazil kormány hozzáállása – valamint a tőke rövidtávú érdekei sem.
A tegnapi nap után ma újra összecsaptak a városuk szabadságáért tüntetők és a rendőrök.
Karácsony ígéretet tett: megakadályozzák, hogy Budapest a stadionok városa legyen. Főpolgármesterként stadionépítési stopot fog hirdetni és a főpolgármesteri vétóval élve meg fog akadályozni minden olyan értelmetlen beruházást, amelyre a budapestiek nem adták áldásukat.
Nagyon erős a nagy nyilvánosság előtt megfogalmazott politikai narratívák szerepe a homoszexualitás magyarországi megítélésében: elfogadjuk a homoszexuálisok nyilvánosság előtti megjelenését, ha azt a pozitív jelentéstartományokat hordozó „előbújásként” keretezzük, de elutasítjuk, ha a negatívan csengő „magamutogatásként” írjuk le.
Szeptember 1-jén Szászországban és Brandenburgban, október végén Türingiában tartanak tartományi választásokat.
A felvonulók között nagy számban voltak antikapitalisták és baszk szeparatisták is.
Nyilatkozatokból nem volt hiány, izgalmasnak ígérkezik a kampány.
A kormány szerint azok a kamerák csak a forgalmat meg a légszennyezettséget mérik.
Sokan akarták egyszerre felvenni.
Az elmúlt 48 órában összesen 2,127 helyen égett az amazonasi őserdő. Angolában 6,902 tűz lángolt.
Zsarnoki vezetők , alacsony bér, a korkedvezményes nyugdíj eltörlése – a tűzoltók szakszervezetének felmérése szerint ezek az okai annak, hogy az állomány többsége ma már menekülne.
A vártnál gyengébb EP-szereplés, és a szorosabb ellenzéki összefogás rontja a Fidesz esélyeit. A megyei jogú városok többségét és a kerületek legalább közel felét így is elviszi majd a Fidesz.
De majd fogják, csak nem ott.
Mondjuk attól még több tízezer tonnányi horvát anyag igen.
Fontos dolgokról fontos helyen.
Hiába veszi az utóbbi években olcsóbban a gázt a kormány, a lakosság 2014 óta változatlan áron kapja. A különbözetből egyszer-egyszer nagylelkűen visszaosztanak egy kicsit, de ez csak a töredéke annak, amit kivesznek a zsebünkből.
Napok óta lángol a világ legnagyobb őserdője.
Van abban valami igazán abszurd, hogy az őszintén szuverenista, nacionalista magyar rezsim ugyanakkor hamisítatlan gyarmati adminisztrációként viselkedik.
Az ellenzéki együttműködést lebonyolító Összefogás Szegedért Egyesület szerint Lauer István áruló, akit megvett a Fidesz, hogy romboljon Szegeden.
Hassay Zsófia feljelentette a budai villája előtt sajtótájékoztatót tartó ellenzéki politikusokat, akik ellen a rendőrség szabálysértési eljárást indított.
Az ellenzéki pártok hiába szeretnének óriásplakátokkal kampányolni az őszi önkormányzati választások előtt, állítólag sehol sincsen már hely.
Amíg a munkások és dolgozók nemzeti életviszonyainak globális kiegyenlítődése nem megy végbe, vagy nem jön létre ahhoz közeli állapot, addig a rendszerkritikai baloldal nemigen válhat erős társadalomformáló erővé.
Az LMP képvseilője egy iratbetekintésre hivatkozva azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Orbán Flóra Ciprusról Budapestre repült egy honvédségi gépen, ám később kiderült, tévedett.