Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tarlós megafonnal üvöltötte Tordai arcába: „Ne hozzon levelet!”

Ez a cikk több mint 4 éves.

A mai napon sem sikerült kideríteni, lesz-e végül Karácsony Gergely és Tarlós István között főpolgármesteri vita.

Tarlós a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatót; itt sikerült elcsípnie Tordai Bencének, a Párbeszéd képviselőjének, aki levelet hozott neki. A főpolgármester odalépett hozzá

és egy megafonba beszélve próbálta a pár centire álló Tordai tudatára adni, hogy neki ne hozzanak levelet.

„A választáson jól meg fogom verni az hazudós, tutyimutyi, tétova, mamakedvence főnökét”.

-tette hozzá.

Ezután pedig némi lökdösődés alakult ki, ugyanis Tordai próbálta magától eltávolítani a hangosbeszélőt.

A képviselő Karácsony Gergely kinyomtatott levelét hozta el a találkozóra, majd megmondta Tarlósnak, hogy ő és Karácsony fej-fej mellett állnak, így érdemes lenne megtartani a vitát,

mire Tarlós közölte, hogy nem állnak fej-fej mellett, aztán odahajolt Tordaihoz, hogy megmutassa, ő maximum a Párbeszéd képviselőjével áll fej-fej mellett, méghozzá ebben a pillanatban.

Aztán odafordult a sajtó munkatársaihoz és megjegyezte, hogy

lesznek szívesek méltányolni, hogy ezzel az egyszálbél emberrel milyen türelmesen bánik, miközben az odajött őt közterületen zaklatni.

Ezután kifejtette: akkor hajlandó csak kiállni a vitára, ha Karácsony Gergely „eleget tesz a feltételeknek”. Hogy mik ezek a feltételek, az nem derült ki pontosan, Tarlós végül a levelet se vette át. A főpolgármesternél akkor szakadt el végképp a cérna, amikor Tordai azt kérdezte: ki tiltotta meg, hogy kiálljon vitára, Habony Árpád vagy Rogán Antal?

A sajtótájákoztatót végül úgy kezdte meg, hogy bocsánatot kért a sajtó munkatársaitól, ugyanis szerinte

„Elég furcsa világot élünk – a szellemi fogyatékosokat el kell viselni és türelmesnek kell lenni velük. Nem tudom, hol látják itt Karácsony urat, elküldött maga helyett egy közismert bolondot, aki itt elszórakoztatott minket.”

Szerdán megírtuk: Karácsony Gergely bejelentette, bármilyen feltétel mellett hajlandó vitázni Tarlóssal, egy darabig úgy tűnt, utóbbi is nyitott lenne rá, ám a főpolgármester tegnapi levelében visszakozni látszott. Tegnap pedig a budapesti Dohány utcában várták Karácsony aktivistái a Tarlós Istvánt, hogy megtudják, mi is pontosan az álláspontja, hajlandó-e kiállni vitára vagy sem. Mindössze egy egyszerű igent vagy nemet szerettek volna kiszedni a főpolgármesterből, ám az inkább válogatott sértésekkel, csipkelődésekkel válaszolt.