Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ennyi maradt Amerika tervéből a szabad sajtó megmentésére

Valódi segítség? Jelképes támogatás? Politikai beavatkozási kísérlet? Különböző frontokon és különböző formákban, de az amerikai kormány újra megmutatta magát a közép-európai szabad sajtót támogató, a propagandát és a korrupciót pedig mélyen elítélő mecénások között. Cikkünkben annak próbáltunk utánajárni, hogy a Szabad Európa Rádió újraindításának terve, illetve a független médiumok támogatására kiírt pályázat valóban érdemi hozzájárulás-e a sajtószabadság helyzetének javítására, vagy csupán egy reményt keltő ígéret, amellyel jól öltözött diplomaták kecsegtetik a túlélésre játszó újságírókat.

Ismerős hang

Az elmúlt hónapokban újra meg újra felröppent a hír, hogy Romániához és Bulgáriához hasonlóan újraindul Magyarországon is az egykoron Nyugat-Európából Közép- és Kelet-Európába a vasfüggöny felett – Amerika támogatásával – sugárzó Szabad Európa Rádió (SZER). Pénteken a New York Times arról írt: csak a Kongresszus áldása hiányzik ahhoz, hogy a próbaadások már jövő májusban elinduljanak, a teljes körű adás pedig egy éven belül, 2020 őszétől szólhat majd.

Gregory Peck amerikai színész a SZER egyik reklámfotóján, 1953-ban. Fotó: Wikimedia Commons

Az egykoron a hidegháborúval jóformán együtt induló, a CIA által támogatott rádió adásaiban az 1950-es években gyakran szerepeltek kemény antikommunista anyagok. Az 1956-os forradalom leverése után kritikák is érték, amiért megalapozatlan várakozásokat keltett a lakosság körében a harcok idején azzal kapcsolatban, hogy valójában mekkora az esélye a felkelés sikerének. Majd különösen az 1970-es évektől kezdve visszafogottabb hangvételben sugárzott, és a hírekre összpontosított.

Kiváltképp ebben az időszakban töltötte be azt a szerepet, amely ma is leginkább kidomborodik, ha a Szabad Európára gondolunk: a második nyilvánosság platformja volt, a szamizdatszemlék és a tiltott vélemények szócsöve.

A New York Times szerint a rádió újraindításában az amerikai kormány aggodalma manifesztálódik a magyar médiaviszonyok miatt – noha maga Trump jóban van Orbánnal -, ezen belül is az orosz fake news beszivárgásától félnek nagyon a tengerentúlon. Közelebbről nézve egyrészt ez a NER kilencedik évében igencsak  megfontoltan kezelt aggodalomnak tűnik, másrészt továbbra is érvényes a kínzó kérdés: mennyit tud önmagában változtatni a magyar médiaviszonyokon az új Szabad Európa?

A korábbi sajtóhírekből annyit tudhatunk, hogy a SZER online rádióként térne vissza Magyarországra, ami rögtön jelentős korlátot is jelenthet, hiszen Magyarországon az internetes rádiózás még mindig jóval kevésbé népszerű, mint a hagyományos, FM-adások vétele. A hírrádiók szerepe egyébként is nagyon kicsi a Mérték Médiaelemző Műhelynek a politikai tájékozódás forrásaira vonatkozó 2018-as kutatása alapján, annyira, hogy még a nyomtatott sajtótermékek egy része is megelőzi, ha pedig online „sugározza” az adott rádió az adását, még kevésbé számíthat szélesebb közönség elérésére.

De további akadályai is vannak annak, hogy a SZER szignifikánsan visszatornásszon valamicskét a sajtószabadság-index évről évre egyre csökkenő pontjaiból. Ezt már Polyák Gábor médiajogász, a Mérték tagja teszi hozzá, aki kérdésünkre válaszolva azt mondja, egy új független csatorna indulása önmagában nem tud megoldani semmit. A szakértő úgy véli, a SZER online adásának javarészt ugyanaz lehet a célcsoportja, mint az Index, a Mérce, a 444, a HVG vagy az Abcúg közönsége. A probléma szerinte az, hogy már-már hitbeli meggyőződésekből és a másik fél megvetéséből épült véleménybuborékokban élünk, amiben a Szabad Európa Rádió is ugyanúgy elhelyezhető lesz, mint a piac mai sajtótermékei.

 „A közönség nagyon tagolt, a Fidesz tudatos kommunikációs politikája átjárhatatlanná tette a térfeleket. Másfelől persze az elmúlt években a saját sztorit felmutatni képes szerkesztőségi csapatok igencsak megfogyatkoztak, a jó újságírók hosszú távon mégiscsak segítik a normális társadalmi működés visszaállítását”

– teszi hozzá.

Az sem erősíti éppenséggel az új  rádióval szembeni várakozásokat, hogy a New York Times meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva arról írt, hogy David Cornstein, az USA budapesti nagykövete biztosítékot akart szerezni a műsorszolgáltatásért felelős Egyesült Államok Globális Médiaügynökségétől arra, hogy a Szabad Európa Rádió nem csak azokra a hírekre fókuszál, amik kedvezőtlenek a magyar kormánynak, valamint az oknyomozást sem viszi majd túlzásba. (Annak ellenére, hogy a törvények egyértelműen megtiltják az amerikai tisztségviselőknek, így a nagyköveteknek is, hogy beleavatkozzanak a médiaügynökség ügyeibe.)

Tetszhalottnak a csók

Nem csupán a Szabad Európa újraindítása révén jelenik meg a közeli jövőben a segítő amerikai kéz a magyar médiában: már októbertől kihirdethetik annak a pályázatnak győzteseit, amelynek a leírása szerint a független sajtó támogatása és a szakképzettség fejlesztése a célja közép-kelet-európai régióban. A pályázat nyertesei egy minimum két hónapos mentorprogramon vehetnek részt az Egyesült Államokban, ahol a szakmai eszköztárukat bővíthetik, főként a digitális média és az oknyomozó újságírás területén.

A fejlődéssel kecsegtető pályázatot beárnyékolja az a szélesebb közvélemény által is jól ismert előzmény, hogy az USA külügyminisztériuma 2017-ben specifikusan a magyar vidéki sajtó támogatása céljából meghirdetett, majd visszavont egy hasonló, mégis sokban különböző támogatási pályázatot.

Az Index részletes írást közölt a projekt elhasalásról, illetve annak korántsem elhanyagolható diplomáciai hátteréről, ami leegyszerűsítve annyi, hogy az Obama-érából hátramaradt külügyi tisztviselők kifutottak az időből a pályázat lezavarását illetően, az őket pedig időközben felváltó, az orbáni hatalomgyakorláshoz – ezek szerint – másképp viszonyuló Trump-adminisztráció emberei pedig közölték: az eredeti pályamunkák a fiókban maradnak, ők maguk pedig „más megközelítést” fognak alkalmazni. Az sem volt persze mellékes körülmény, hogy a magyar külügyminisztérium heves tiltakozás közepette „politikai beavatkozási kísérletként” értékelte a támogatást.

Az amerikai külügy új illetékesei tulajdonképpen betartották ígéretüket: az első pályázat közel 200 millió forintnak megfelelő keretösszege nem változott, ellenben a kifejezetten magyar médiumok pályázói körét kibővítették hét(!) ország, Magyarország, Bulgária, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország, valamint Románia független szerkesztőségeire. Fontos különbség még, hogy az eredeti pályázat legalább részben felhasználható lett volna közvetlenül a tartalomelőállításra is, míg ez kifejezetten egy ösztöndíjpályázat.

Már a korábbi, végül törölt pályázatról is közkeletű volt az a vélemény, hogy a Mészáros Lőrinc által tulajdonolt média ellensúlyozására nagyon kevés, ugyanakkor a pályázóknak egyenként jelentős anyagi segítséget jelentett volna. Felmerül a kérdés, hogy ebben a formájában, hét országra kiterjesztve – az eredeti összeg változatlansága mellett – csak a magyar független média szemszögéből nézve mekkora súlya van az új kiírásnak.

Ez a mostani néhány újságírónak biztosít néhány jó hetet az Egyesült Államokban, ahol majd megállapíthatják, hogy az ottani tapasztalatok és tudás a hazai környezetben alig használható” – kommentálja az amerikai külügy szemléletváltását Polyák Gábor.

A magyar és a kelet-európai média rendszerhibáit szerinte ilyen eszközökkel nem lehet megoldani, vagy akár csak részben enyhíteni rajtuk. Úgy véli, erre a pályázati felhívásra az elsővel szemben már nem igaz az, hogy erős politikai üzenet a magyar sajtószabadság védelmében, miközben az eredeti felhívás gyengeségeivel együtt is komoly kiállás volt a maradék független média mellett.

Igény lenne rá

Azzal együtt, hogy a hivatalos csatornákon deklarált küldetését nyilvánvalóan nem fogja beteljesíteni a pályázat, az mindenképpen beszédes, hogy egyébként a régiós és hazai újságíróképzés nagyon is valós szükségleteire reflektál.

Az újságírás-képzés helyzete Magyarországon még a régióhoz képest is tragikus” – mondja Polyák Gábor, hozzátéve, hogy a mai médiahelyzet kialakulásában szerinte nagy szerepe volt annak, hogy a rendszerváltás után nem épült fel komoly újságíróképzés és újságíró-kutatás.

Hasznos idevágó olvasmány Galambos Mártontól, a Figyelő és a Origo korábbi munkatársától, a Forbes jelenlegi főszerkesztőjétől arról, hogy bár a rendszerváltás utáni médiaprivatizációval és a külföldi befektetők beáramlásával lett volna lehetőség a nyugati minták alapjain nyugvó tudás átadására, a német lapkiadók jelenlétének Magyarországon 1990 óta alig kimutatható közvetlen hatása volt az újságírói munka minőségére és az újságírói kultúrára.

A helyzeti hátrányban lévő közép-kelet-európai régióban minden egyéb körülmény ellenére a szakértő szerint is van jelentősége annak, hogy az újságírók tanulhatnak egy olyan országban, ahol az újságírás mind a mai napig egy komolyan vett szakma, nagyon komoly tudományos háttérrel.

Az ilyen és ehhez hasonló ösztöndíjprogramok során kialakulnak kapcsolatok a magyar és a külföldi kollégák között, amelyek akár konkrét projektek születését is eredményezhetik. Egy-egy több országot érintő sztori feltárása során ezek igen értékes ismeretségeknek minősülnek, hiszen egy külföldi út leszervezése csak megfelelő kapcsolatrendszerrel lehetséges. A néhány kiválasztott újságíró megtanul új technikákat, módszereket, ezeket megpróbálja a saját gyakorlatában is honosítani, és biztosan lesz néhány, ami itthon is életképes.

De aki egy ilyen programban részt vesz, az csak megerősítve érzi a frusztrációit. Itthon se forrás, se kereslet a szakmailag komoly újságírói teljesítményekre. A független médiumok lényegében mindegyike folyamatos anyagi bizonytalanságban működik, a kormánymédiánál újságírókra nincs szükség. Egyszerűen a peremfeltételek mindegyike teljesen eltér az amerikaitól. Ettől se az újságírásnak, se a közönségnek nem lesz jobb ebben a régióban” – teszi hozzá Polyák. Szerinte a független média támogatásának nálunk a tétje is egészen más:

„Ha nem lenne ekkora a baj a magyar médiában, akkor ezek az ösztöndíjak komoly segítséget jelentenének a továbblépéshez, a fejlődéshez, csakhogy nálunk nem a fejlődés, hanem a túlélés a kérdés.”

Olvass tovább!