Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Facebookon lájkolt egy ellenzéki posztot egy szekszárdi gimnazista, el kellett hagynia az iskolát

Ez a cikk több mint 4 éves.

Telefonon kérték számon és utasították rendre azt a diákot a szekszárdi Garay János Gimnáziumban, aki Facebookon az „imádom” gombbal reagált egy, az MSZP-nek a középiskolával kapcsolatos bejegyzésére – írja a Magyar Hang.

Heilmann Józsefné korábbi fellépése miatt már Bomba Gábor helyi ellenzéki jelölt fiának is ott kellett hagynia az intézményt, most azonnal még ennél is szigorúbbnak bizonyult az igazgatónő.

Még múlt hét pénteken történt ugyanis, hogy a diák osztályfőnöke igazgatói utasításra közölte a diákokkal ne „lájkoljanak” a Facebookon az iskola ügyeivel foglalkozó politikai cikkeket, példaként pedig a most figyelmeztetett diák nevét is megemlítette, mint aki ezen a téren különösen aktív.

A fiú, Csötönyi Pál édesanyja, Csötönyi Valéria a Magyar Hanggal azt közölte, fia magán a pénteki bejelentésen háborodott fel annyira, hogy még aznap nem is lájkkal, hanem az „Imádom” reakciót vetette be az MSZP posztjánál.

Másnap reggel azonban telefonon keresték az iskolából és a szülők szerint vállalhatatlan stílusban utasították rendre, és azt kérték tőle, hogy hívja fel az igazgatónőt és „lájkja” miatt kérjen bocsánatot.

Csötönyi Pál erre nem volt hajlandó, és úgy érezte, semmi rosszat nem követett el senki ellen.

A történtek azonban kiborították, és hiába volt a helyi diákönkormányzatban is elnöki pozíciót töltött be, erről lemondott és azt mondta édesanyjának, hogy nem akar a továbbiakban a gimnáziumba járni.

Ezért azután hiába marasztalták, végül ki kellet íratni, bár az Heilmann Józsefné ekkor sem jött ki az irodájából, hogy megpróbálja vele tisztázni a helyzetet.

Az ifjúsági önkormányzat elnökeként is funkcionáló Csötönyi ügye már nem az első eset amikor ellenzéki politikai nézetekre csapott le a szekszárdi Garay János Gimnázium vezetése. Korábban Bomba Gábor helyi ellenzéki jelölt fiát vádolta meg azzal az igazgatónő, hogy ő készített Hitleres, Bukásos videót a Garay igazgatónőjéről, amelyek után Heilmann Józsefné rendőrségi feljelentést tett, és itt is a diákot vették ki végül a szülei az iskolából.

Címlapkép: wikipédia