Az USA és az Egyesült Királyság akadályozná a koronavírus-gyógyszerek világszabadalommá minősítését
Kell a pénz a nagyobb piacokról a gyógyszercégeiknek, ezért nem akarnak szabad tudás-hozzáférést.
Kell a pénz a nagyobb piacokról a gyógyszercégeiknek, ezért nem akarnak szabad tudás-hozzáférést.
A járvány miatti termeléskiesés terhét nem lehet az alkalmazottakra hárítani.
Veszélyhelyzeti alapot hoznak létre.
Akár 20-30 százalékkal kevesebb bért visznek haza, mint a járvány előtti időszakban.
A kormányfő korábban hatalmas válságkezelő csomagot ígért. A konvergenciaprogramból kellett megtudnunk, hogy a munkahely-védelmi támogatásra mindössze a GDP 0,37 százalékát szánták.
Spanyolországban és Olaszországban zuhan a halálozások száma, az MSZP a Népjóléti Bizottságban tenne fel kérdéseket Müller Cecíliának.
Szülőanyáik már nem, örökbe fogadóik pedig még nem tudják őket gondozni, mivel az ukrán reprodukciós piacot leginkább nyugati párok veszik igénybe.
A szélsőjobboldali elnök harcban áll már az Alkotmánybírósággal, minisztereivel és a kormányzók jelentős részével, csak éppen a vírussal nem annyira.
A járvány felfutásával párhuzamosan meghozott intézkedésekből látható, hogy a rendszer fasizálódásának veszélye sejlik fel, hiszen a kormányzat eltökélt a tőke és a legtehetősebb társadalmi csoportok segítésében, illetve abban, hogy a válság költségeit a munkavállalókon hajtsa be.
Pénteken könnygázzal oszlatták fel a megszállás elleni palesztin demonstrációkat.
A rendőrség nagy erőkkel biztosítja a bontást, több színész-aktivistát letartóztattak.
Ez duplája annak, mint amire eddig számítottak.
„Ez a világjárvány teljesen, véglegesen világossá tette azt, hogy sok vezető pozícióban lévő embernek fogalma sincsen, hogy mit csinál.” – mondta Obama, de nemrég kiszivárgott egy telefonhívás is, amiben „kaotikus katasztrófának” nevezte az amerikai védekezést.
Néhány nappal ezelőtti videója, valamint az arra a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház igazgatója által kiadott cáfolat az apropó.
Az örökbefogadás nem jog, hanem lehetőség, és hatalmas felelősség! A kormány most változtatni akar a feltételeken, de vajon ez a gyerekek érdekeit szolgálja?
Úgy tűnik, lassan mindenhol fellélegezhet a lakosság a kijárási korlátozások fokozatos enyhítése miatt.
Az eset a két héttel ezelőtti autós-biciklis demonstráción történt.
A baloldal hanyatlásához a harmadik utas politika fordulat nagyban hozzájárult. A baloldal ígéretének, az egyetemes emancipáció beteljesítéséhez vissza kell térni a tradicionális baloldali politikához.
A Rehab Critical Mass tavaszi felvonulása helyett az idén online együttlétet szervez.
Május végén dönthet a parlament a veszélyhelyzeti felhatalmazási törvény megszűntetéséről is.
A miniszterelnök így próbálja betartani az ígéretét, miszerint legalább annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus tönkretett,
„Fényesen nyertük meg az első csatát a járvány megfékezéséért” – jelentette ki a miniszterelnök szombaton.
Az első negyedév számai még messze vannak a recessziótól, de már figyelmeztetnek arra, hogy sok jóra nem számíthatunk a következő időszakot illetően.
149 otthon létszámáról kapott adatokat a TASZ, az összesítések bizonyítják, hogy súlyos válságban van a szociális ágazat.
Többen, mint amennyien a kormány hivatalos számaiban szerepelnek…JÓVAL többen.
Orbán Viktor pénteken Belgrádba is utazott a szerb elnökkel tárgyalni.
Épp a szemünk előtt zajlik le az elektromos autók T-modell pillanata, mikor drága és nehezen használható kuriózumból egyre inkább a mindennapi élet részévé válnak. Mit jelent ez a magyar gazdaság szempontjából?
Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék kommunikációs vezetőjének válasza a Mérce újságírójának cikkére. A szöveget szerkesztés nélkül közöljük.
A járvány a kormány szerint lecsengőben, Budapesten kinyitják a játszótereket, Németországban fellázadtak a spárgaszedők, Indiában egyre kritikusabb az útrakelt vendégmunkások helyzete.
Egy friss jelentés szerint 4 fokot emelkedett a főváros átlaghőmérséklete 50 év alatt, ami nem sok jót jelez előre.