Közleményt adott ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azután, hogy Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, iskolaőrség létrehozását tervezi a kormány.
A Fidesz-KDNP szerint mintegy 500 olyan iskola van ma Magyarországon, ahol a tanárok védelme érdekében, súlyos fegyelmi problémák miatt szükség van iskolaőrségre. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, korábban rendőrként dolgozó kollégákat fognak kijelölni erre a feladatra, akik a tantestület részei lesznek, és bár fegyvert nem hordhatnak maguknál, más, fegyelmezésre alkalmas eszközt igen.
A PDSZ úgy fogalmaz, nem értenek egyet az intézményi erőszakra adott válasz ennyire leegyszerűsítő módjával, az iskolai erőszak sokkal összetettebb kérdés annál, hogysem kizárólag a rendfenntartás eszközével és a büntethetőség kiterjesztésével adjon rá választ egy felelős oktatásirányítás.
A szakszervezet szerint ez nem több tüneti kezelésnél, ami elképzelhető, hogy rövidtávon, néhány esetben valóban megoldást nyújt majd, ugyanakkor emellé muszáj lenne a problémák megelőzésre is tervet kidolgozni.
Hozzáteszik, a csütörtöki bejelentés és a törvénymódosítás egyébként is több kérdést felvet, ugyanis a kormány nem közölt még részleteket az iskolaőrséggel kapcsolatban:
- Nem ismert, hogy minek alapján került meghatározásra az a 140 szakiskola és 350 egyéb intézmény, ahol az iskolaőri rendszert bevezetik.
- Kapnak-e az iskolaőrséget ellátó személyek olyan típusú képzést, amely a közoktatási intézmények speciális körülményeire szabottak?
- A nyilvánosságra került információkból nem derül ki, hogy az „általános rendőrségi feladatok ellátására alkalmas szerv” alá tartozó több ezer iskolaőrt ki és milyen hatáskörrel utasíthatja majd a közoktatási intézmény falain belül.
A PDSZ ezen kívül nem érti azt sem, hogy ennek a sokakat érintő kérdésnek a megoldásáról miért nincs társadalmi egyeztetés és vita, ezért a közleménnyel egyúttal azt is kezdeményezik, hogy induljon meg a párbeszéd a törvénymódosításról.
„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete idén februárban programjába emelte az intézményi erőszak minden megjelenési formája elleni küzdelmet. Ebben az érzékeny és sok feszültséget hordozó témában különösen fontosnak tartjuk, hogy mielőtt az oktatásirányítás törvényi szintre emeli a probléma kezelését, kérje ki az érintettek véleményét, konzultáljon szakértőkkel a témában, és ne csak egyetlen szempont szerint közelítse meg a kérdéskört. Ennek alapján a PDSZ azonnali egyeztetést kezdeményez a köznevelési törvény módosításáról, különös tekintettel az iskolaőrség felállításáról” – olvasható a közleményben.