Philadelphiában az otthontalanok kiáltottak ki újabb rendőrmentes zónát
A hatóságok egyelőre nem tudnak mit kezdeni a méretes, de rendezett sátortáborral, embereiket nem engedik be, és a lejáratásuk is elkeződött.
A hatóságok egyelőre nem tudnak mit kezdeni a méretes, de rendezett sátortáborral, embereiket nem engedik be, és a lejáratásuk is elkeződött.
Magyar reakciók sokasága zengi, hogy a rendőri erőszak anomália, nem rendszerszintű. Hogy a szobrok ledöntése túlzás, hogy barbárság, hogy kultúraellenes. Egy új, diadalmas cenzúra hírnökét látják benne, a humanizmus alkonyát.
Korábban az USA-ban, Franciaországban és Németországban is ugyanez történt, a főleg vendégmunkásokat dolgoztató brit húsfeldolgozókat azonnal be kellett zárni.
Az Európai Bizottság gátat szeretne szabni annak, hogy kínai állami pénzből épülő, óriási magánmonopóliumok kezébe kerüljön az európai gazdaság. A magyar külügyminiszter viszont éppen ugyanígy felvásárolja a külföldi multik veszteségeit itthon.
A párkapcsolati erőszak végső, halálos kifutását leginkább úgy lehet megelőzni, ha felismerjük az azt általában megelőző viselkedésmintázatokat, ez pedig a hatóságok feladata is lenne.
Pikó szerint a Fidesz rágalomhadjárata fordítva sült el.
Az orvosi kamara úgy fogalmaz, az akció célja, hogy „a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható és hálapénzmentes egészségügy váltsa fel”.
A Szabad Pécs szúrta ki, hogy a több mint 500 médiumot magába foglaló kormánypárti médiakonglomerátum, a KESMA baranyai lapja kihagyta Péterffy Attila pécsi polgármestert egy csütörtökön megjelent tudósításából.
A miniszterelnök a civiltörvényt elmarasztalaó Európai Bírósági döntést a „liberális imperializmus” részének nevezte.
Ha politikáról gondolkozunk, akkor nem kerülhetjük ki a történelem és a hatalom kérdését – állítja Raymond Geuss Philosophy and Real Politics c. könyvében.
Most már nem a koronavírussal, hanem a megnövekedett balatoni forgalommal indokolják a járatritkítást.
Az előrehozott testületi ülés napján a polgármester saját döntése alapján a kerület több ingatlant is eladott, emellett a Fidesz beadott egy előterjesztést, amely milliós jutalmat adna a három alpolgármesternek – köztük az MSZP-ből a Fideszhez átült Dankóné Hegedűs Jolánnak is.
Az emberek nem az Elfújta a szél miatt gondolják azt, hogy a néger nem ember, hanem azért, mert az értelmezési kereteket fentről szolgáltatják nekünk, és ez a keret kifejezetten azt erősíti meg, hogy a globális kapitalizmus minden problémája rasszosítható.
Sorban nyújtja be módosító javalsatait az ellenzék a 2021-es büdzsét illetően, amelyekkel egyrészt a kormány gigaprojektjeitől vonnának el forrásokat, másrészt pedig az önkormányzatokat sújtó átcsoportosításokat korrigálnák.
Csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság kimondta, hogy a civiltörvény sérti az uniós jogot, mivel „hátrányosan megkülönböztető és indokolatlan korlátozásokat vezetett be”, így a törvényt a kormánynak vissza kellene vonnia.
A járvány mérlege eddig felemás a kis- és középvállalkozások szempontjából.
Csütörtök délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismét a szokásos módon, újságírók jelenlétében tartotta meg a Kormányinfót.
A hallgatók szerint eddig egyetlen szakmai érv sem hangzott el a kényszerátalakítás sürgőssége mellett, így szerintük a kormány egyeztetés nélkül hoz döntéseket az egyetem jövőjéről.
A kormány szerda este elrendelte a veszélyhelyzet visszavonásának és az átmeneti időszakra vonatkozó szabályoknak a kihirdetését.
A jogszerűen menedéket kérők totális kizárásával Magyarország nem csak felrúgja mindenféle nemzetközi és belföldi kötelezettségeit, hanem újabbat rúg a nemzetközi szolidaritás elvébe.
Korábban többször előfordult, hogy ezzel a kiskapuval mentettek fel embereket partnerük esetleges meggyilkolása alól.
Ez már a sokadik hasonló húsipari gócpont az országban, a fertőzés főként a rossz körülmények között, munkásszállókon elszállásolt kelet-európai vendégmunkásokat érinti.
Kicsoda valójában Müller Cecília? És hol rejtegetik a felettesét, az egészségügyi államtitkárt, Horváth Ildikót? Párhuzamos miniportréban mutatjuk be a két doktor életútját.
Céljük egy élhető, zöld, versenyképes és szolidáris Budapest, a Fővárosi Önkormányzat ennek érdekében weboldalt hozott létre.
A gazdasági lapnak egy kormányzati dokumentum jutott a birtokába, amelyből idő előtt kiderültek a májusi adatok.
„Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá” – írta válaszul a főpolgármester, aki szerint a történelmi események, a város múltjának ismeretében megengedhetetlen az efféle „szottyos gyűlölet”.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki képviselők és városvezetők, hogy legalább így elmondják, milyen javaslatokat tettek volna az önkormányzatok kivéreztetése ellen.
A román parlament a 2018-as magyar betiltáshoz hasonló intézkedést szavazott meg tegnap, kiterjesztve a közoktatásra is.
Rettenetesen rászorul a kormányzati segítségre az ezermilliárdokat termelő magyarországi Audi gyár.
Az egészségügyi dolgozóknak ígért 500 ezer forintos egyszeri juttatásról, az általános bérhelyzetükről és a szociális szféra katasztrofális állapotáról beszélgettek meghívott vendégeink a Mérce legújabb videoműsorában.