Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Az erőszak, ha szex után lefogott, és még egyszer rám vetette magát?”

Nemi erőszak! Fantasztikus téma!” – hangzik el az ujjongó felkiáltás egy könyvkiadó igazgatójától a nemrég indult Tönkretehetlek (I May Destroy You) című sorozatban, amivel nagyjából az egész produkció alaphangulatát jól le lehet írni.

Habár a #MeToo mozgalom óta egyre több olyan alkotás születik, amely a szexuális bántalmazás áldozatait mutatja be közelről, erőszakról és traumáról úgy még senki nem mesélt el történetet, mint a sorozat alkotója és főszereplője, Michaela Coel, aki többé-kevésbé saját élményeit filmesítette meg. Ha valaki szomorúságra és megtört nőkre számít, az csalódni fog, aki viszont szeretne egy olyan életszerű filmélményt, amiben a sokszor kellemetlen szexuális kapcsolatok fekete humorral mutatják be a millenniumi generáció viszonyát a testiséghez, annak simán ez lehet a kedvenc nyári sorozata.

A BBC és az HBO közös produkciójában készült sorozat Londonban játszódik, és egy Arabella nevű író áll a központjában, akinek egy estéje van befejezni az új könyvét. De az ihlet, ahogy az általában lenni szokott, csak nem jön, ezért úgy dönt, csatlakozik a barátaihoz, akik a városban buliznak.

A szórakozóhelyen azonban drogot kevernek az italába, ő pedig másnap nem emlékszik semmire, lassan térnek csak vissza a homályos emlékei arról, hogy egy férfi fölé magasodik és megerőszakolja. Itt kapcsolódunk be Arabella és a barátai történetébe, miközben korántsem csak arra fókuszál a sorozat, hogy mi lesz a főszereplővel az erőszak után; valójában arra keressük a választ a baráti társaság szexuális életének bemutatásán keresztül, hogy hol a határ a megegyezésen alapuló és a bántalmazó, rossz élményt adó szex között?


A Tönkretehetlek ereje főleg abban rejlik, hogy bármennyire is azt várnánk, Arabella élete mégsem változik meg a nemi erőszak után. Már az első rész vége előrevetíti ezt, amikor a lány vérző homlokkal ugyan, de mintha mi sem történt volna, a tragikusra forduló buli másnapján leül a kiadójával, hogy átbeszélje az új kéziratát, amit egyébként hajnalban még valahogy sikerült is befejeznie. A 12 részes sorozat mindössze néhány jelenetet szán arra, hogy a nemi erőszak utáni tortúrát ábrázolja a bürokratikus rendvédelemmel és a kórházi mintavételek kellemetlenségeivel.

A horrorisztikus emlékfoszlányok és a poszttraumás stressz csupán néha tör elő, de pont attól lesz igazán fojtogató és valóságos, hogy nem teríti le teljesen Arabellát, csak lappang benne valahol mélyen, mint egy láthatatlan parazita. A barátai érzik, hogy nincs vele minden rendben, de az élet megy tovább, lassan pedig el is felejtődik, hogy mi történt, legalábbis számukra biztosan. A produkció feszültségét végig remekül megtartja, hogy eközben nekünk, nézőknek is nehéz eldönteni, hogy vajon Arabella csak elfojtja a benne rejlő fájdalmakat, és egyszer csak vulkánként fog belőle minden előtörni, vagy ha ő tényleg így áll hozzá, akkor vajon mi is lépjünk túl az egészen, és menjünk tovább a történettel?

A sorozat cselekménye ugyanis néhány rész alatt meglehetősen komplexszé növi ki magát, és Arabella több barátját is megismerhetjük, főleg az igencsak eseménydús szexuális életükön keresztül. A szereplőknek a társkereső alkalmazások pörgetése olyan természetes, mint a légzés, miközben párkapcsolatokról szinte sosem esik szó: magától értetődő, hogy itt senki nem a párválasztásra utazik.

A Tönkretehetlek másik nagy pozitívuma éppen az, hogy bár sok produkció próbálta már a 20-30-as generáció életét korhűen bemutatni, a legtöbb elhibázta azzal, hogy az alkalmi szexet és a folytonos randizást a konvencionális párkapcsolatok és a lelki kötődés egyfajta pótlékaként vagy alsóbbrendű alternatívájaként ábrázolta.

Pedig bármi is legyen az oka, de sok fiatalnak ma tényleg ez az alap, és nem csak holmi űr betöltése. A Tönkretehetlek pedig mindezt értékítélet nélkül, de nagyon pontosan mutatja be: természetes, hogy mindenkinek vannak kalandjai, és hogy a szereplők minden héten mással vannak.

Ez azért is fontos, mert a #MeToo mellett a megváltozott szexuális szokások miatt is változott meg a beleegyezésről szóló diskurzus. Korábban aligha volt szó arról, hogy vajon erőszaknak számít-e, ha valaki szex közben a másik tudta nélkül lehúzza az óvszert, vagy mondjuk akkor is folytatja a konszenzusosan induló szexet, ha a másik már nem akarja.

Ezek régen tabuk voltak, de szerencsére megnyílt a tér ezeknek a szürke zónáknak a megbeszélésére, hiszen bármilyen kategóriába is essen mindez a rossz szexen belül, egy biztos: fájdalmas nyomokat hagy azokban, akik elszenvedik. A cím jól összefoglalja a lényeget: bárkivel is teremtünk intim testi kapcsolatot, onnantól kezdve olyan hatalmunk van egymás felett, hogyha visszaélünk vele, egy szempillantás alatt tönkretehetjük a másikat.

És bár a sorozat elsősorban tényleg ezekről, a nem klasszikus nemi erőszaknak, de azért elnyomó és bántalmazó aktusoknak számító tettekről szól, azért jócskán elgondolkodtat arról is, vajon miért alakulhatott úgy, hogy a millenniumi generáció egy része folyton ismerkedik, de sosincs tartós kapcsolatban. A főszereplők egytől egyig londoni 30-asok, akik főleg kreatív munkát végeznek: könyvet írnak, színészkednek vagy éppen aerobikot oktatnak.

Ha ez egy futószalagon gyártott hollywoodi sorozat lenne, valószínűleg már mindannyian sikeresek lennének a szakmájukban, saját belvárosi lakásokban laknának, és minden idejüket drága éttermekben és kávézókban töltenék. De a Tönkretehetlek szereplői nem futottak be – kivéve talán Arabellát –, egy kis lakáson osztoznak, a pénz vagy annak hiánya folyton ott van a fejükben, és ha kell, alkalmi munkákat is vállalnak.

A sorozatnak érezhetően nem a társadalomkritika a célja, de Michaela Coel jó érzékkel alkotta meg azt a realisztikus világot a szereplők köré, ami a nagyvárosi, prekariátust erősítő fiatalok életét tükrözi – hiszen egy kor szexuális szokásairól aligha lehet társadalmi kontextus nélkül beszélni.

A Tönkretehetlek nem sugalmazza erősen, de felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon van-e köze a konvencionális párkapcsolatok visszaszorulásának ahhoz, hogy épp a mostani, 20-as 30-as generáció az, akinek a legrosszabb a jövőperspektívája: akik még abban nőttek fel, hogy kemény munkával és tehetséggel biztosan sokra vihetik, aztán mire felnőttek, csak megfizethetetlen lakásárak, egyre kiszolgáltatottabb munkaviszonyok és a pénztelenség állandó fenyegetése maradt nekik? Emellett a rassz kérdése sem kap központi figyelmet a sorozatban, de nyilván nem véletlen, hogy a szereplők nagy része fekete vagy más bevándorló kisebbség gyereke.

Tényleg lenyűgöző, hogy Michaela Coelnek ennyi mindent sikerült egy 12 részes, 30 perces epizódokból álló évadba gyűrnie (amelyből egyébként még csak 8 részt láthattunk) úgy, hogy közben egy percig sem erőltetett. Biztos, hogy az elkövetkezendő években is számos sorozat fut majd még neki annak, hogy a modern szexualitást és a hedonista fiatalság rezignáltságát mutassa be, de kérdés, kinek sikerül majd nagyot alkotnia még azután, hogy a Tönkretehetlek ilyen magasra tette a lécet.

A Tönkretehetlek Magyarországon az HBO-n érhető el.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 70 220 2505 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: jog@patent.org.hu)

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Kiemelt kép: Facebook.