Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony nyílt levélben kéri a budapesti országgyűlési képviselőket: ne szavazzák meg a költségvetést

Ez a cikk több mint 3 éves.

A 2021-es költségvetés holnapi végszavazása előtt nyílt levélben fordul Karácsony Gergely főpolgármester a budapesti választókerületekben megválasztott országgyűlési képviselőkhöz. A költségvetés kormány által támogatott formája ugyanis súlyos megszorításokkal sújtja a teljes magyar önkormányzati rendszert, de különösen nagy sarcot ró a Fővárosi Önkormányzatra és a budapesti kerületekre.

Mint azt Karácsony írja, a kormány és a főváros vezetése, illetve más önkormányzatok közt a koronavírus-válság kezelésének megközelítésében van különbség, hiszen a kormány elsősorban a gazdagabbakat, a multikat támogatja a válságkezelésben, míg az önkormányzatok szerint az egyes embert kell támogatni, a kis- és közepes helyi vállalkozásokat kell megsegíteni.

„Ezen vita ellenére hisszük, hogy a válságkezelés sikere közös ügyünk. Ha így van, akkor a kormányzati megszorításoknak, a Budapest-adó bevezetésének racionális, gazdasági oka, indoka nincs, csakis hatalmi megfontolások állhatnak mögötte: az ellenzéki vezetésű önkormányzatok büntetése és gúzsba kötése, ezzel a választói akarat megcsúfolása”

– írja.

A főpolgármester 10+1 pontban foglalja össze a tényeket Budapest költségvetését illetően.

  1. Budapest-adó: a rendszerváltozás óta először történik, hogy a központi költségvetés által a fővárosnak nyújtott támogatások és a fővárost érintő elvonások egyenlege negatív. Ez azt jelenti, hogy a jövő évtől nem az állam támogatja Budapestet, hanem Budapest finanszírozza az államot, ami minden egyes budapesti polgárnak évente mintegy 20 ezer forintjába kerül.
  2. Megszorítások: Európa szinte minden kormánya, de a világban az Egyesült Államoktól Ausztráliáig mindenhol állami támogatást kaptak a települések a járványügyi védekezéshez és a gazdasági válság kezeléséhez. A magyar kormány alighanem az egyetlen, amely az önkormányzatokat támogatás helyett megsarcolja.
  3. Magas önköltség: A Fővárosi Önkormányzat és intézményei a járvány elleni védekezésre közvetlenül 4,5 milliárd forintot fordítottak olyan beszerzésekre, amelyeket a kormányhivataloknak kellett volna állni. Ezt a pénzt tehát a kormány helyett költötte el a főváros, mindenfajta kompenzáció nélkül.
  4. Sok a veszteség: a főváros cégeit hatalmas veszteség érte a járvány alatt. A közösségi közlekedés vesztesége a 30 milliárd forintot is elérheti, de szintén több milliárdos például a fürdők vesztesége, nagy kiesést jelentett a pandémia a köztisztasági vállalatnak is.
  5. Visszaeső iparűzési adó: a Budapest saját bevételeinek 70 százalékát kitevő, igen válságérzékeny iparűzési adó visszaesése 2020 és 2023 között akár 100 milliárdos nagyságrendű is lehet.
  6. Az államkötvény nem megoldás: a város jelenleg 150 milliárd forintot tart államkötvényben – vagyis ezt a pénzt az állam használja, például a költségvetés hiányának finanszírozására. Ezzel az összeggel szemben 114 milliárd forintos adósságállomány áll, amelyet az új városvezetés az elődjétől örökölt, illetve az örökség része még több mint 240 milliárd forintnyi lekötött fejlesztés. Vagyis minden megtakarított forintra mintegy 2 forint kötelezettség jut. Budapest kötelezettségeinek sorába tartozik még három millió négyzetméternyi, folyamatos karbantartásra és felújításra szoruló útfelület, több száz kilométer hosszú, rossz állapotú vízvezeték, és például a köztisztasági feladatok ellátása úgy, hogy a fővárosi köztisztasági vállalat az elmúlt hónapokban nem kapta vissza hiánytalanul a pénzt a budapestiek által befizetett szemétdíjat kezelő állami Kukaholdingtól.

    „Azok a kormányzati kijelentések tehát, amelyek a városvezetést az államkötvényben tartott pénz felhasználására ösztönöznék, rövidlátók, szakmaiatlanok, vagyis súlyosan felelőtlenek, a város következő évekre vonatkozó működőképességét veszélyeztetnék. Ezeket a kijelentéseket soroljuk a politikai lózung kategóriájába, amellyel szemben a városvezetés felelős, Budapest jövőjét szem előtt tartó gazdálkodása áll.”

  7. Budapest szolidáris: minden Budapesten megtermelt 100 forintból ma több mint 97 forintot elvon az állam, így nemcsak a régióban, de Európa nagyvárosai között is Budapest a legszolidárisabb. Karácsony szerint ezért itt az idő, hogy most Budapesttel és a budapestiekkel legyen szolidáris a kormány.
  8. A forrásokat elvonják, a feladatok maradnak: a kormány úgy akarja elvonni az önkormányzatoktól, köztük a fővárosi kerületektől a gépjármű adóból származó teljes bevételt, hogy közben az abból finanszírozott feladatot, az utak, parkolók fejlesztésének, karbantartásának költségeit az önkormányzatoknál hagyja.
  9. Szűkülő mozgástér: a költségvetési javaslattal párhuzamosan a kormány több döntésével szűkítette az önkormányzatok gazdasági mozgásterét. Ilyen döntés volt például a különleges gazdasági övezetekről szóló törvény, és ide tartozik az ingyenes parkolás egyeztetés és megfontolás nélküli elrendelése, amely nem csak a városi légszennyezettséget növelte, de túlterhelte a Belvárost, nem is szólva arról, hogy újabb bevételektől fosztotta meg a kerületeket.
  10. Meg kell húzni a nadrágszíjat: mindezek miatt a Fővárosi Önkormányzat 65 milliárd forint átmeneti zárolásról döntött a város működőképességének és likviditásának fenntartása érdekében, ezzel kapcsolatos felelősségét szem előtt tartva.

+1: A kormánynál pattog a labda a Lánchíd felújítása kapcsán: Karácsony szerint a fővárost érintő elvonások szimbóluma a Lánchíd lett, melynek ügye hosszú évek óta húzódik. A felújításnak egyetlen akadálya van: a kormány ígéretének betartása.

„Tudomásul vettük ugyanis, hogy a kormány számára ötször annyit ér például a Pénzügyminisztérium Várba költöztetése, tízszer annyit egy motorpálya felépítése, mint a Lánchíd felújításának támogatása. Ezért már februárban kezdeményeztük, hogy a Lánchíd felújítási költségeinek csak töredékét kitevő állami támogatást a főváros költhesse a Lánchíd hídszerkezetének felújítására. Ehhez egy korábbi kormánydöntés átdolgozására van szükség, amire februárban ígéretet kaptunk, ám a teljesítése azóta várat magára” – írja.

A főpolgármester szerint – hogy arról már többször is szó esett a veszélyhelyzet idején – a kormány semmiféle partnerséget nem kínált az önkormányzatoknak a járvány elleni védekezésben, a partnerség hiánya azonban a gazdasági válság kezelését súlyosan veszélyeztetné. Az önkormányzatok ugyanis ott tudnak segíteni a bajba jutott embereken és a nehéz helyzetbe került vállalkozásokon, ahol az állam nem.

A költségvetéssel kapcsolatos tiltakozásnak, az erről szóló vitának Karácsony szerint az a tétje, hogy hagyja-e a kormány, hogy az önkormányzatok segítséget nyújtsanak a településeiken élő embereknek és a helyi vállalkozásoknak.

Mindezek fényében Karácsony arra szólítja fel a budapesti országgyűlési képviselőket, szavazzanak pénteken a főváros érdekeit sértő költségvetés ellen.

A teljes levél itt olvasható:

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd