Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Konzervatív, technokrata és szinte ismeretlen kormányfőt választott Macron elnöksége utolsó etapjához

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ahogy már jóideje beharangozta a sajtó, a múlt vasárnapi önkormányzati választások uszályán ma sor került a kormány átalakítására Franciaországban. Ez afféle íratlan hagyomány az országban: a mandátum nagyjából felénél, a mélypontokon, nem ritkán a jobbára az ellenzék által megnyert önkormányzati voks után, a köztársasági elnök új csapatot, alkalmasint új miniszterelnököt is választ.

A manőver azt hivatott kifejezni, hogy az államfő megértette a nép elégedetlenségét, kritikáját, és ekképp ad új lendületet a végrehajtó hatalomnak. A probléma persze csak az, hogy ettől még az elnök, és nagyrészt az ő orientációit megvalósító politikák is általában változatlanok maradnak. Azaz a kormány átalakítása inkább csak porhintés, a változatlan új csomagolásban – rosszabb esetben olyan radikalizáció, mint pl. a szocialista François Hollande és második választottja, a kifejezetten jobbos irányultságú Manuel Valls esetében, amely nemhogy új lendületet nem hoz, hanem az összeomláshoz vezet.

Ezúttal Emmanuel Macron már korábban felkészítette a közvéleményt, hogy új etap következik, a 2017 tavaszán megválasztott államfő a rendelkezésre álló szűk két évet afféle mindent fölülíró III. felvonásnak képzeli, amelyben valami gyökeresen más, az ismert ösvények és ideológiák elhagyása, teljes megújulás következik. Az újdonság ígéretét kissé beárnyékolja, hogy ugyanezt már másfél éve, a sárgamellényesek mozgalmának csúcsán is szentül megígérte.

A mostani átalakítás nagy kérdése az volt, megy vagy marad-e az az Édouard Philippe miniszterelnök, akinek népszerűsége már meghaladta a járványkezelés nyomán még inkább meggyengült Emmanuel Macronét. És aki szemben az államfő pártjának (République en Marche, LRM) totális sikertelenségével, újra nyerni tudott vasárnap a normandiai Le Havre-ban, amelynek polgármesteri (és képviselői) székét a kormányalakítás miatt hagyta ott 3 éve.

Philippe a Le Havre-i győzelem után. Forrás: Facebook.

A ma kinevezett, új miniszterelnök, Jean Castex a franciák többsége számára nagyjából ismeretlen lehetett idén áprilisig, amikor Édouard Philippe kinevezte a karantén feloldásának irányítójává. A mostanában Monsieur Déconfinement-ként is aposztrofált Castex egy jó hatezer fős dél-francia település, Prades polgármestere.

A közhivatalnoki elit tagjaként megjárta Nicolas Sarkozy idején az Élysée elnöki kabinetjét, dolgozott a Számvevőszék francia megfelelőjénél, a kórház-irányításnál, jobboldali miniszteri kabinetekben, 2017-ben pedig a 4 év múlva esedékes olimpiai játékok kormányközi delegáltja lett. A konzervatív Les Républicains (LR) párt tagja, akárcsak elődje volt korábban. Kinevezése után az egyik első ember, akit felhívott, Nicolas Sarkozy volt, akivel állítólag ma is közeli, baráti kapcsolatot ápol.

 


Azaz Emmanuel Macron ezúttal is jobbról választotta politikájának legfőbb követét, csakhogy az 55 éves Castex még technokratább profilja azt sejteti, hogy az elnök azt szeretné, ha a kormány és feje még az eddigieknél is kevesebb vizet zavarna. Ahogy a zöldek (EELV) főtitkára kommentálta: egy jobboldal férfit követ egy jobboldali férfi, aki még soha egy sót sem mondott az ökológiáról. Az elnök csak egymaga szeretne látszódni, és ahelyett, hogy az országot készítené fel a jövőre, a saját következő kampányát készíti elő.


A Szocialista Párt főtitkára, Olivier Faure szerint a „másnap épp ugyanolyan lesz, mint a tegnap volt. A Le Monde rezüméje alapján Castex – aki még miniszter sem volt – , további érdeme, hogy technokrata ugyan, de van kapcsolata a vidékkel, és bár mindig az az LR tagja volt, a dialógusra is képes, ráadásul jól ismeri a hatalmi útvesztőket.

Édouard Philippe a maga jó három évével egyébként viszonylag hosszú életű kormányfőnek mondható. A diszkrét Philippe és Macron között nagyjából harmonikusnak tűnt a viszony, egészen a közelmúltig – bár több fontos területen (pl. a nyugdíjreform terén, ahol Philippe ragaszkodott a büdzsé plafonjának bebetonozásához) jelentős véleménykülönbségek is akadtak köztük. A takarékosság, és az állami szerepvállalás leépítésének híveként Philippe a sárgamellényesek lecsitítására bevetett több milliárdos költekezést sem vette jó néven.

A járványhelyzet kezelésében, illetve a kommunikációban került leginkább felszínre a két férfi személyes és politikai habitusának különbsége, és a közvélemény-kutatások szerint a megpróbáltatásokból a kormányfő került ki győztesen. (Június végén 50%-ra mérték támogatottságát Macron 38 pontjával szemben.) Egyre gyakrabban fordult elő, hogy Macron és a kormány keresztbe beszéltek, ami a rendkívüli helyzet miatt pláne nem volt szerencsés.

A mai átadás-átvétel egyébként különösen meghitt hangulatúra sikerült, Philippe távozásakor több percen át zúgó tapssal:


A kormány részletes összetétele várhatóan szerdáig kiderül: a nemzeti egység illúziójának megteremtésére feltehetően különféle profilú személyiségek győzködése folyik a háttérben. Bár az elmúlt 3 év alapján tényleg nem várhatja senki sem, hogy balos vagy komolyabb ökológiai intézkedések valósuljanak meg, de nyilván nagy erőkkel folyik a vadászat a zöldek liberálisabb karrieristái körében. Hiszen, ahogy a vasárnapi eredmények is igazolták, a zöldítés az egyik kulcsa lehet a Macrontól érthető módon elpártolt balközép, esetleg liberális szavazók visszahódításának.

A jövő héten az ígéretek szerint a köztársasági elnök is szól majd népéhez. Ahogy egy friss interjúban jelezte, a nyugdíjreformot újra napirendre tűzné, és „új célkitűzéseket és új módszereket” ígért az ország rekonstrukciójához. Bármily népszerűtlen az elmúlt 3 év legtöbb átalakítása, az oktatástól a munkanélküli biztosításon át az adóreformokig, Jean Castex neve ma azt üzeni a franciáknak, hogy, ha Macronon múlik, az állam neoliberális transzformációjának eddigi legradikálisabb kísérlete rendületlenül folytatódik tovább.