Mégis folytatódnak a tárgyalások a magyar helyreállítási tervről, az Európai Parlament komoly szankciókat ígért
Az EP-ben nem értékelik túlzottan a homofób törvénymódosítást.
Az EP-ben nem értékelik túlzottan a homofób törvénymódosítást.
Az iskola Magyarországon elsőként karolta fel azokat a súlyosan, halmozottan sérült gyerekeket, tanulókat, akik beszédképtelenek, és mozgásukban súlyosan korlátozottak.
A Fidesz csak olyankor bízik a választók önállóságában, amikor abban keres legitimációt, de amint erre nincs szüksége, nem is feltételezi tovább róluk az autonóm döntés képességét.
Gulyás miniszter beszélt a negyedik hullámról, valamint az építőanyagok drágulásáról is.
Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott a Hír TV-ben dicsekedett el azzal, hogy 250 ezer forintra büntettek egy könyvforgalmazót.
A homofób módosítóról és a lengyel és magyar jogállamiságról vitáztak az Európai Parlamentben.
A politikus szerint nincs semmi új az EMMI endometriózissal kapcsolatos közleményében.
Az emelt szintű érettségire való felkészítéshez plusz egy éves, nem nappali rendszerű képzésben kellene részt venni.
A világ első antifasiszta paramilitáris szervezete, a „Nép Merészeinek” mozgalma 100 éve jött létre Olaszországban.
A belarusz diktátor elleni zavargások kezdete óta ez az egyik legkeményebb, ellenzéki politikusra kiszabott büntetés.
Nem érti és nem is akarja érteni a kormánypárt a méhlegelőket. Csak az a fontos, hogy támadni tudjon rajtuk.
Az infláció megeszi a megérdemelt juttatásokat.
A rendelet Varga Judit igazságügyi minisztert hatalmazza fel ezen álláspont és a gyermekvédelmi törvény ismertetésére.
Műszaki hibák miatt egyes buszokat konkrétan fűteni kell, hogy ne álljon le a motor.
Az Európai Parlament csütörtökön szavaz az állásfoglalásról, Deutsch Tamás szerint Magyarország „élveboncolására” készülnek.
A szülők fele válaszolta, hogy gyermekének lelki egészsége megsínylette a koronavírus-járványt, de a szegény és az egyszülős családok kerültek igazán mélyre mentálisan.
Az alapjogi biztos szerint majd akkor derül ki, hogy emberi jogokat sért-e a törvény, ha már használják.
Újabb részletet közlünk a 4 ezer oldalas Anarchista GYIK-ből. A sorozat harmadik darabjából kiderül, miért érdemes támogatni a közvetlen demokráciát.
A szakmunkások hat százaléka ha nyaral egyáltalán, azt Magyarországon belül teszi.
A kapitalizmus napjai meg vannak számlálva.
A Guardian helyszíni riportot közölt az északnyugati Washington államból, ahol az idei hőhullám előtt a klímaváltozásról azt gondolták a helyiek, hogy inkább a külvilág problémája lesz.
500 ezer forintig.
A hatalom számon tartja a tetteinket, és láthatóan ellenséges aktivitásként értékeli.
Fogolykínzások és emberek százezreinek halála köthető a volt védelmi miniszterhez.
A jelenség olyan szélsőséges, különösen a kanadai időjáráshoz képest, hogy az megdöbbentette a sokat látott meteorológusokat is, de a tudósok figyelmeztetnek: a klímaváltozás felgyorsulásával egyre gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási jelenségek.
„Szex és gazdaság kéz a kézben jár, de ez veszedelmes viszony”. A Replika 117-118. számában többek között arról is olvashatunk, hogy a szexualitás hogyan fonódik össze a kapitalista patriarchátus működésével.
A NYUSZET követeli, hogy 2022-től a keresetek növekedéséhez is igazodjon a nyugdíjemelés, és hogy még ezen a nyáron biztosítson a kormány az átlag alatti nyugdíjból élők számára egyszeri minimum 50 ezer forintos soron kívüli juttatást.
Nagyra becsülik a diákok lakhatásáért és más baloldali ügyekért folytatott küzdelmét.
Az egyébként is alulfizetett pedagógusok sok esetben kénytelenek elvállalni a táboroztatást bérkiegészítés gyanánt.