Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„De egy sem rabszolga. Nem ám!” – Három vers a 85 éve kitört spanyol polgárháborúból

A Franco-féle fasiszták és a köztársaságiak között 1936 és 1939 között dúló spanyol polgárháború régen nem látott dinamikákat ébresztett fel a világ közvéleményében. Tudósok és művészek, hétköznapi emberek tömegei tették magukévá a köztársasági gondolatot, és igyekeztek a maguk eszközeivel – ki önkéntesként a fronton, ki újságíróként, ki művészeti alkotásokkal – hozzájárulni a küzdelemhez.

A Köztársaság védelmére összesereglő nemzetközi brigádok tagjai nem csak származásuk szerint voltak sokfélék: politikai költészetük dinamikus és demokratikus egyszerre. Kulturális emlékezetünkben jól megférnek egymás mellett a harcok szünetében a lövészárkokban rímeket és szabadverseket fabrikáló földművesek és szabóinasok az olyan koszorús írókkal és költőkkel, mint Ernest Hemingway, Sylvia Townsend Walker, Berchtold Brecht vagy Kassák Lajos.

A verseket a Guernica – A spanyol polgárháború költészete című gyűjteményből szemezgettük. (Magvető Kiadó, Budapest, 1963.)

Jack Shirai, a nemzetközi brigádok megtestesítője

A világ szó szerint minden tájáról érkező köztársaságpárti önkéntesek a Nemzetközi Brigádokban, a Népi Front vagy az anarchisták milíciáiban harcoltak, és estek el tízezrével a francoisták ellen. Emlékezzünk rájuk a japán származású Jack Shirairól szóló verssel.

Ludwig Adam:

 

Jack Shirai

– elesett japán elvtársunk emlékére –

 

Hallom, hogy elesett Shirai elvtárs.

Van-e ki nem ismerte?

Vidám pidgin-angol beszéde,

nevető két szeme

és bátor szíve miatt

úgy szerették, mint testvérüket

az Abraham Lincoln zászlóaljban.

Jack Shirait Hakodatéből,

a japán föld fiát.

Kiment ő az Államokba,

mert otthon nem volt kenyér.

Friscoban szakács lett.

Művészete puhán csiklandta

az ottani gazdag dendik ínyét.

Ezerkilencszázharminchat nyarán,

mikor az ujságok megírták,

hogy Európában, Spanyolországban

köpködve s gyilkolva feltámadt a fasiszta farkas,

Jack Shirai összepakolta holmiját,

s ott volt az elsők között,

kik jöttek Amerikából,

hogy segítsenek a spanyol népnek harcolni az emberi jogokért.

Mikor fütyültek a golyók

s üvöltve robbantak a gránátok,

akkor látták csak a fiúk a Lincoln zászlóaljban,

ki volt Shirai elvtárs.

A szíve kacagással volt tele!

Egyszer – juniusban, a Rio Jaramánál –

szakácsnak küldték hátra

a front mögé, egy kórházba.

Mindenki szerette, a betegek s a sebesültek, mind.

És a parasztok sokat beszéltek a faluban

a japániról, aki messziről jött el az ő ügyükért.

Egy napon mégis odébbállt:

visszaszökött a vonalba – a frontra.

Északon, amikor felszakítottuk Madrid körül a gyűrűt,

ott volt ő is, amikor megrohamoztuk Brunetét

és Villanueva de la Canadát.

Mikor világos lett az éj

az égő falu lángjaitól,

s széttépte az éjt a légibombák robbanása

és a nagy ágyuk dörgése:

elesett Jack Shirai.

Az Abraham Lincoln zászlóalj,

a népszabadság hadserege

és a japán proletariátus

soha sem felejti el.

(Keresztury Dezső fordítása)

 

Spanyol anarchisták dala

Azért, hogy a nép közvetlenül is birtokába vehesse a földet, elnyomó intézmények nélkül maga dönthessen a sorsáról, talán a történelem során annyian nem küzdöttek még, mint a híres Buenaventura Durruti által szervezett anarcho-szindikalista brigádokban a spanyol polgárháború idején. Barcelonában gyakorlatilag teljes mértékben az anarchisták szervezték a közfeladatokat, és a köztulajdont minden korábbinál radikálisabban szélesítették ki. Herbert Read versével emlékezzünk rájuk.

Herbert Read:

 

Spanyol anarchisták dala

 

Nem gyártották a citromot

magától nőtt az a fán.

A tiszta szemű erős férfi

szabadon született. Ugy ám!

 

Iga alatt jár az ökör

vakot vezet szánalom.

Saját útján jár, aki szabad

s kis háza a domboldalon.

 

Földjét szántja Ádám apám

sző és fon Éva anyám.

Ötven emberé egy citromliget,

de egy sem rabszolga. Nem ám!

(Hajnal Anna fordítása)

 

A polgárháború menekültjei

A spanyol polgárháború tombolása alatt a republikánus területekről mintegy 30 ezer gyermeket kellett külföldre evakuálni. A kimenekítések egyik leghíresebb és legmegrázóbb része a Bilbaóhoz közeli Santurtzi kikötőjéből az angliai Southampton felé, 1937. május 21-én útnak indított 4000 baszk gyermek története. A menekült kiskorúak angol és walesi családokhoz kerültek, és legtöbbjük újra hazatérhetett a háború után, bár több százan közülük végül Angliában telepedtek le. Emlékezzünk rájuk Kassák Lajos versével.

Kassák Lajos:

 

Bilbao-Southampton

 

A hajó, amely a gyerekeket hozta

hajnalban rakodott be s az eső

függönyei mögött osont a tengerre.

Több mint négyezer gyermek piszkosan és összekeverten

fiúk és leánykák, anyátlanul és apátlanul,

ahogyan a fegyverviselésre alkalmatlan polgárok

egészségügyi kutyák s a kikötő személyzete

összeszedte őket az elsodort falvak vidékén

és a lemészárolt városok romjai közt.

 

Nem ismerik egymást s ha valaki tükröt emelne eléjük

talán önmagukat sem ismernék meg

ebben az idegen környezetben és ezekben a félelmetes

pillanatokban. Hallottak valamit a generálisról

s most valamennyien erre a titokzatos emberre gondolnak,

olyan erősen gondolnak rá, hogy időnként

láthatóvá válik képzeletükben, amint

rettenthetetlen lépteivel átsétál a gondjaik,

emlékeik és vágyaik, könnyeik és sóhajaik felett.

 

Meddig tart az út? Mikor az eső elállt s a nap,

mint egy óriási aranytál a tenger fölé emelkedett

s a gyerekek sírni és jajveszékelni kezdtek, egyszerre

és mégis kuszáltan, mint részegek kezében a hangszerek

és egyre mélyebbről és egyre reménytelenebbül zokogtak

miközben szülőik csókjára és kedves játékaikra

emlékeztek és a saját nevüket kiáltozták,

mint akiket elvarázsoltak ezen a hajnalon

és boldog kis életüket nem találják meg többé soha.