Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán Viktor: augusztus 1-től kapható a harmadik oltás

Ez a cikk több mint 2 éves.

A kormány megvizsgálta a harmadik oltás lehetőségét, illetve annak szükségességét, hogy bizonyos szektorokban kötelezővé tegye az oltást, az ezzel kapcsolatos bejelentést Orbán Viktor miniszterelnök tette meg ma a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A harmadik oltással kapcsolatban azt mondta a miniszterelnök, hogy bár a vélemények megoszlanak a szükségességéről, a magyar kormány úgy gondolja, nincs olyan vélemény, hogy ártana, nem kell tőle félni.

Ezért, ha az emberek biztonságérzetét növeli, nem zárkóznak el tőle: a kormány úgy döntött, augusztus 1-től lesz lehetőség a harmadik oltásra.

Ehhez a második oltás után 4 hónapnak kell eltelnie, amitől orvosi ajánlás alapján lehet eltérni.

Külön oltási rend nem lesz, időpontot kell kérni majd a harmadik oltásra, amihez egyébként van elég vakcina. Arról az orvos dönt majd, hogy melyik vakcinával oltsanak harmadjára, hiszen erről megoszlanak a vélemények.

Emellett arról is döntött a kormány, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás.

Az egészségügyben egyébként is vannak olyan oltásfajták, amelyek kötelezőek a dolgozók számára, ez a lista most csak eggyel bővül – mondta Orbán Viktor.

Aki nem vette fel az oltást, a delta variáns miatt nagyobb veszélyben van, mint bármikor – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: azt a 15 százaléknyi idős embert, aki még nincs beoltva, személyesen fogják felkeresni orvosaik, és megpróbálják meggyőzni őket.

16-18 év közöttiek oltása meglepően nagy sebességgel haladt, a 12-15 év közöttiek átoltottsága viszont alacsony, ezért a tanévkezdés előtti két napon a kormány tömeges oltást indít ennek a korcsoportnak – jelentette be a miniszterelnök. Miközben több ország újra zárni kezdett, Magyarországon nem korlátozzák a beutazásokat, a kormány csupán azt javasolja, hogy csak az utazzon külföldre, akinek megvan mind a két oltása.

A harmadik oltással kapcsolatban több álláspontot ismerhettünk meg az utóbbi napokban: a Fővárosi Önkormányzat nemrég ingyenes antitest-szűrést indított 60 év felettieknek, melyből Karácsony Gergely főpolgármester tájékoztatása szerint kiderült, hogy a kínai Sinopharmmal oltott idős polgárok érdemi részénél (24%) nem mutatható ki megfelelő számban a tüskefehérje elleni antitest.

A főpolgármester szerint ezért mindenképpen biztosítani kell a harmadik oltást a védettség elérése érdekében.

Ezzel párhuzamosan zajlott a Semmelweis Egyetem antitest-szűrése is, amely 18%-ban  szintén azt mutatta ki, hogy nincs antitest a Sinopharmmal oltott 60 év felettiek szervezetében.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint azonban az antitestszint meghatározásának a védettség kimutatására nincs értelme.

A rektor  szerdán az MTI-nek azt mondta a harmadik oltás lehetőségével kapcsolatban, hogy az a krónikus – például onkológiai, vérképzési betegségben szenvedő – vagy immunszupresszív kezelésben részesülő – betegeknél lehet fontos, de erre nincsenek még klinikai vizsgálatok, és egységes szakmai álláspont sem alakult ki. Mindeközben tegnap Erdei Anna immunológus, az MTA főtitkárhelyettese a tudományos akadémia honlapjának adott interjújában tegnap azt mondta:

„Én immunológusként ki merem jelenteni, hogy ha nincs ellenanyag a szervezetben, akkor nincs védettség.”

„A gyerek a szülőé”

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a kormány homofób törvénymódosítása miatt, mert az hat ponton is szembemegy a közösségi jogokkal. Az Európai Bizottság döntésének következménye az lehet, hogy Magyarország lemaradhat az uniós közösségi támogatásokról.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: „jogi huliganizmus”, amit „Brüsszel” művel, „úgy érezzük, hogy el akarják venni tőlünk a gyermekeinket.” A magyar miniszterelnök szerint a gyerek szülőé, ezért kizárólag rajta múlik a nevelése.

Érdemes azonban aláhúzni: ez valójában nem igaz. A gyerek nem a szülőé. A gyerek önálló, teljes értékű ember, aki senkinek a tulajdonát nem képezi.

Miközben a Fidesz szerint a gyerekek nem teljes értékű emberek, csupán a demográfiai politika kellékei, akik a szüleik tulajdonát képezik, az ENSZ Gyermekjogi egyezménye, amelyhez Magyarország 1990-ben csatlakozott, egyértelműen cáfolják a miniszterelnök szavait.

Az egyezmény leszögezi a gyermek részvételhez való jogát, ami azt is jelenti, hogy a gyerekek megnyilvánulhatnak, egyénenként és csoportban is, elmondhatják véleményüket, kifejezhetik érzéseiket. A gyerekek ellátása, táplálása, tanítása, testi-lelki védelme pedig nem csak a szülők dolga az egyezmény szerint, hanem a teljes társadalomé: a családé, a közvetlen közösségé, az intézményeké és szakembereké, valamint a törvényeket alkotóké és az államé is.

Az egyezmény értelmében a gyerek legfőbb érdeke az, hogy minden őt érintő helyzetben az érte felelős felnőtteknek olyan döntést kell hozniuk, ami neki a legjobb, így a gyermek szexuális nevelése kapcsán sem a szülő elgondolása a mérvadó, hanem a rá bízott kiskorú fizikai és mentális jólléte.

Orbán Viktor arról is beszámolt, „szörfözött a neten”, és égnek állt a haja, mik történnek a nyugati iskolákban szexuális nevelés címén. Szerinte „Brüsszel” visszaél a hatalmával, és ránk akarja kényszeríteni az akaratát. „A magyar ember olyan, hogy ha gyerekekről van szó, akkor gyomortájékon megmozdul valami” – tette hozzá, szerinte ugyanis Magyarországon „a gyerek szent”, a magyar kormány pedig csak segít védekezni a „szexuális propagandisták” ellen.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán