A cél az lett volna, hogy a NER színt valljon
Melyik ellenzéki szimpatizánst ne lelkesítene egy ilyen bravúr?
Melyik ellenzéki szimpatizánst ne lelkesítene egy ilyen bravúr?
Pécsen bocsátott el egy tanárt, mert „túl sok polgári engedetlenségi akcióban vett részt”.
A Másállapotot a szülészetben! csoport szerint viszont nagy kockázat további szülészeti helyeket megszüntetni.
Nyáron még egyszámjegyű inflációt és egész stabil államháztartást képzelt a kormány. Ehhez képest szembejött a valóság.
Nem mondják hogy elzárják a gázt, csak felhívják a figyelmet arra, milyen fontos partnerek.
Lukasenkán erősödik a nyomás a háborúba való belépésre a jelek szerint.
Kikerülhetetlen a kistelepülések tömegközlekedés-hálózatának bővítése.
Az érdekképviselet úgy véli, a cég elhúzná a dolgozó ügyét januárig, amikor az új Mt. módosítás értelmében már könnyebb lesz „megszabadulniuk” tőle.
Törökország név szerint említette az ő kiadatását feltételként ahhoz, hogy ne vétózzák a svédek NATO-csatlakozását.
Mindent elkövetnek, hogy megpróbálják láthatatlanná tenni a mentősök és a határőrök sztrájkját.
A sorban állók és a segélyszervezetek is egyértelműen a megélhetési válságot említették fő okként.
Akik nyugdíj előtt állnak, akár nyolc havival kevesebb végkielégítést kaptak, de azok is kéthavi bért vesztettek, akik tíz évet dolgoztak a gyárban.
A nokiás doboz helyett most itt a gurulós bőrönd, de a lényegről alig beszélünk.
Erdoğan egyik jelentős ellenfele közel három évet kapott, ami könnyen véget vethet İmamoğlu politikai karrierjének is.
„A kormány által elkövetett szervezett gyilkosságokról” írnak.
A posztkoloniális elmélet helytelenül becsüli le a felvilágosodás univerzalizmusának maradandó értékét. Interjú Vivek Chibberrel.
Ez a terület arról vált országosan nevezetessé, hogy eredetileg erre az ingatlanra tervezett szállodát építeni az Avalon-csoport, amely aztán jelentős méretű tiltakozást robbantott ki a helyiek körében.
A Gallup jelentése szerint a munkahelyen megélt stressz idén rekordot döntött.
A 22 800 Ft/hó álláskeresési járadék ilyen élelmiszer- és energiaárak mellett még ennivalóra sem elég.
A helyszíni beszámolók szerint a tanárok többsége által csalódást keltőnek értékelt találkozón a pedagógustüntetések egyik legfőbb követelésének számító bérkérdésről is szó esett: Maruzsa Zoltán államtitkár egy új struktúra bevezetéséről beszélt a fórumon.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint fél év múlva újratárgyalják a minimálbéralkut, ha túl magas marad az infláció. Ezt mondta a kormány a Covid-válság alatt is, akkor nem történt meg a felülvizsgálat.
Támogató üzeneteket ábrázoló transzparensekkel várta a kormány oktatási fórumára érkező tanárokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre előtt néhány tüntető, mellettük pedig jelentős létszámban voltak jelen rendőrök is.
Az elszabadult embercsempész-hálózatok ellen nem a menekültekkel való keménykedés a jó módszer.
Túl a korrupción egy még nagyobb botrány sejlik fel. Az igazi botrány.
12 órás sztrájkot hirdettek mára. Tízezrek tüntetnek.
Véletlenül derült fény arra, hogy a Samsung már háromszor annyi bírságot kapott, mint amiről a Katasztrófavédelem eddig beszámolt.
Mivel fűtötték otthonaikat eddig a rászoruló embertársaink?
Az ukrán állam a háború alatt is a neoliberális utat járja. Pedig háborúban szükséges szolidaritás forrása elapad, ha mindenki a saját túlélésére kell koncentráljon.
A Nyugat-Balkán integrációja korábban sohasem volt az Unió elsődleges prioritása. A külső és belső fenyegetések miatt azonban érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítani rá.
Nyugat-Európában sem könnyű azoknak, akik túl fiatalok ahhoz, hogy nyugdíjba menjenek és túl öregek ahhoz, hogy új munkát találjanak.