A vokssal kifejezett hálával a mai határon túli magyar közösségek bennragadnak abban a kiszolgáltatott helyzetben, amelyet a magyar kormány saját politikai hasznára próbál fordítani – egyelőre a vártnál kisebb sikerrel.
Mielőtt még valakiben felmerült volna, hogy morális kötelességünk segíteni embertársainkon, Szájer József gyorsan a „holtak seregének” nevezte a menekülteket.
Erős hét volt ez, már ami a politikusi megszólalásokat illeti.
Tehetsz róla, tehetsz ellene!
A bevándorlás kapcsán szüntelenül tolják az arcunkba a töménytelen mennyiségű demagógiát. Pedig jó volna, ha korunk egyik legsúlyosabb politikai és erkölcsi kérdésében komolyan is feltennénk a kérdéseket: Be kell-e fogadnunk, kiket, hányat és miért?
A kormányszóvivő szerint nem az állam dolga eldönteni, szükség van-e az egyetemre. Vagy legalábbis most így döntöttek.
Mire az anyák hazamennek a kórházból, már százszor megkérdőjelezték a kompetenciájukat, és teljesen leépítették az önbizalmukat. Erről beszélni is nehéz, nem hogy mozgalommá szerveződve tegyünk ellene.
Küldjék el Rezsiszilárdot abba a virtuális valóságba, ahová való: ott aztán behatolhat a gonosz spekuláns főhadiszállására, kiszabadulhat a bilincsekből, az utolsó pillanatban elugorhat a lézersugár elől, és végül lebirkózhatja a démoni Goldfinger Györgyöt!
Épp ideje lenne felkelnie a magyar népnek és leszámolnia a korrupt politikusokkal, felkelnie és visszavenni azt, ami az övé: az államot és a vagyonát!
Hétfőn reggel tüntetnek a kéményseprők a Parlament előtt. A kutya se lesz ott. Pedig nem csupán azért tüntetnek, mert tönkreteszik a szakmájukat, mert elveszik a megélhetésüket, hanem értünk is.