Soha nem ratifikáljuk az Isztambuli Egyezményt, inkább Németh Szilárd menti meg a nőket a bevándorlóktól

Van egy olyan játék, amit osztálykirándulásokon, csapatépítő tréningeken gyakran játszanak az emberek. A lényege, hogy az ember kihúz papíron néhány véletlenszerű szót, mint például azt, hogy píszí, dzsender, iszlám és Nyugat-Európa, és azokból megpróbál gyorsan valami kicsit is értelmes szöveget varázsolni. Elég vicces tud lenni, ahogy a játékos faarccal próbálja a szavakat úgy összerakni, hogy utána a szövegnek valami jelentése legyen, mert a végeredmény nyilvánvalóan olyan szöveg lesz, aminek semmi köze a valósághoz. A valóság ugyanis nem innen-onnan kiragadott szavak összessége.

kép forrása: Németh Szilárd facebook-oldala

Kivéve akkor, ha Magyarországon vagyunk, és a cél legkevésbé sem a csapatépítés, és osztálykirándulás helyett Németh Szilárd Fidesz-alelnököt hallgatjuk az ATV-ben. Régóta Németh Szilárdot tartom a játék koronázatlan királyának, elképesztő ugyanis, hogyan képes minden válaszát olyan jelenségekre terelni, amelyeknek igen kevés köze van a magyar valósághoz.

Ott van például az arra utaló kérdés, hogy a #metoo kampány kapcsán kiderült, a magyar nőket tömegesen zaklatják, de Semjén Zsolt szerint ez nem probléma, csak a muszlim tömegek bevándorlása. Németh Szilárd meghallja a kérdést, pontosabban meghallja a címszavakat, hogy nők, zaklatás, törvény, és máris tudja, hogy az „iszlám hitű tömeg”, „dzsender filozófia” és „píszí világ” szókapcsolatokat kell elhelyeznie valahogy mondanivalójában. Végül arra jut, hogy igaza van Semjén Zsoltnak, mert a magyar nőknek a muszlim bevándorlóktól kell félniük, nem a magyar zaklatóktól. Később azonban kissé ellentmondásba keveredik, ugyanis azt is közli, hogy valójában semmilyen zaklatótól nem kell félniük a magyar nőknek, mert

Magyarországon minden jogszabály megvan arra, hogy ezeket az ügyeket lehessen rendezni.

Mintha a szexuális zaklatás jelentéktelen nézeteltérés lenne – kivéve persze, ha iszlám vallású az elkövető, mert tőlük ezek szerint mégse véd eléggé a törvény.

Itt viszont Németh Szilárd még nem állhat meg, mert el kell hintenie a beszélgetésben a dzsendert és a hagyományos családmodellt. Ehhez a korábbiaknál még lényegesebben el kell térnie a valóságtól, ugyanis egy laza mondattal sikerül azt hazudnia, hogy a kormány nem írta alá az Isztambuli Egyezményt. Pedig igen, de hát ez a játék nem a valóságról szól.

Legalábbis Németh Szilárd számára nem. Számára azok a nők, akiket zaklatnak, megerőszakolnak, bántalmaznak, nem lényegesek.

Lehetnek magyar nők, németek vagy (különösen) muszlimok, nem számítanak, csak akkor, ha az őket ért erőszak kapcsán a bevándorlásra lehet mutogatni. Az erőszakkal más esetben nincs dolga a kormánynak, és azokra a törvényekre mutogat, amelyek láthatóan teljesen alkalmatlanok arra, hogy a zaklatási ügyeknek gátat szabjanak.

A törvények nem mentik meg azt a 220 ezer nőt sem, akik bántalmazó párkapcsolatban élnek.

Hogy miért nem foglalkozik velük a kormány? Egész egyszerűen azért nem, mert az őket védő egyezmény szerintük szembemegy a hagyományos családmodellel és valójában a „dzsender filozófia” (bármi is legyen az, bár halkan jegyzem meg, ez egy értelmetlen szókapcsolat) átültetése. Természetesen nem fejti ki, hogy mint a családot féltő konzervatív politikus milyen passzusokat, javaslatokat kifogásol az egyezményben, de azt azért elmondja, hogy amíg Fidesz-kormány van Magyarországon, addig soha a büdös életben nem fogják ratifikálni az Isztambuli Egyezményt.

Innentől kezdve már nem olyan vicces a játék, amit Németh Szilárd játszik.

Bár őt a valóság kevéssé érdekli, számára láthatóan a politika nem más, mint szójáték, a kommunikációs tréningeken megtanult frázispuffogtatások gyakorlóterepe, ennek a játéknak elég komoly tétje van, amit azok a nők fizetnek meg, akiket erőszak ér. És ha a magyar kormányon múlik, ezt az erőszakot senki nem fogja megállítani.

Ez nem hagyományos családmodell kérdése. Ez nem értékrendbeli különbség. Az Isztambuli Egyezmény nem arról szól, hogy a nő helye hol van, hogy hány gyereket szüljön, hogy legyen-e férje vagy ne. Az Egyezmény konkrét jogi lépésekre kötelezi a kormányokat a nők elleni erőszak minden formája ellen, és – ami talán ennél is fontosabb – kötelezővé teszi, hogy a kormányok erőforrásokat is biztosítsanak a törvények betartatásáért és az áldozatok védelméért. Mindegy, hogy az áldozat konzervatív, liberális vagy szociáldemokrata, esetleg abszolút hidegen hagyja a politika. Mindegy, hogy férjezett, hogy gyermektelen, esetleg nagycsaládos.

Mindennek csak akkor van köze a hagyományos családmodellhez, ha valakinek a hagyományos családmodell elképzeléshez hozzátartozik a nők elleni erőszak is, és az az érdeke, hogy a nők a bántalmazó kapcsolatokból ne tudjanak kilépni, a szexuális erőszak esetén pedig ne tudjanak semmit tenni az elkövető ellen.

Mondjuk ki azonban, hogy ez nem politikai eszmék kérdése. Semmi köze sincs a konzervatív családmodellhez, a liberális bevándorláspolitikához vagy a politikai korrektséghez. Az erőszak elítélése, az erőszak elleni küzdelem erkölcsi kérdés.

Aki az erőszakot nem ítéli el, tudna tenni ellene, de nem tesz, sőt, azt politikai célokra, játszmákra használja fel: egész egyszerűen erkölcstelen.

Mint ahogy az a kormány is az, aki aláírja azt az egyezményt, amihez 2014-ben még maguk is úgy gondolták, kötelességük csatlakozni, majd mindezt letagadják, és arra használják az egyezményt, hogy Németh Szilárd kommunikációs gyakorlatként Európa megmentőjét játszhassa a tévében.

Olvass tovább!