Kármán András pénzügyminiszter szerdán jelentette be, hogy a kormány nyilvánosságra hozta a 2027–2030-as középtávú gazdaságpolitikai és költségvetési programot. Ahogy facebook-posztjában írta, „ez a terv arról szól, hogyan jutunk el egy kiszámítható, rendezett pénzügyi helyzethez úgy, hogy közben a gazdaság is újra növekedjen.” Annak, hogy ez mit jelent valójában, Büttl Ferenc közgazdásszal jártunk utána a 35 oldalas dokumentum alapján.

A kormány ambiciózus terveket vázolt fel. Ennek az eddigi megszólalásokhoz hasonlóan központi – sőt mi több: legfontosabb – eleme az euró 2030-as bevezetése, de legalábbis az ehhez szükséges kritériumok teljesítése. Ehhez radikálisan csökkentenék a hiányt, miközben növekedési pályára is állítanák az országot – úgy, hogy eközben a gazdaság termelékenysége mellett a közszolgáltatások, mint az oktatás vagy az egészségügy színvonalát is emelik.

Büttl Ferenc szerint a program teljesítése ugyan nem lehetetlen, de semmiképp sem könnyű. Bár óvatos, mert például relatíve visszafogott GDP-növekedéssel számol, a közgazdász úgy látja, „közben mégis vannak olyan optimista feltételezései, amelyek teljesülése bizonytalan. Például négy éven keresztül 364 forintos euró árfolyammal számol. Most erős a forint, de ez egy kis, nyitott gazdaság. Miközben azt látjuk, hogy alapkamatot emel az Európai Központi Bank és a FED is, a Magyar Nemzeti Banktól azt várjuk, hogy tovább csökkentse, de közben az euró/forint árfolyam se változzon.” De ugyanígy optimista vállalásnak tartja azt is, hogy a program keretében újabb csoportokat aktivizáljanak a munkaerőpiacon – például jelenleg nem dolgozó gyerekes anyákat, miközben arról nincs szó, hogy radikálisan növeljék a bölcsődei férőhelyek számát. 

A GDP-növekedéssel és a költségvetési hiány csökkentésével kapcsolatban Büttl elmondta, vannak benne kétségesen teljesíthető vállalások. Ilyen például, hogy nem finanszírozzák tovább a „járadékvadász”, tehát nem a piaci teljesítményük alapján sikeres vállalatokat, amelyek alapvetően a NER-es, túlárazott közbeszerzésekből éltek. Így valóban akár ezermilliárdokat takaríthat meg a kormány, ami segít a hiány csökkentésében. A NER-örökséggel való szakítás ugyanakkor nem csak megtakarítást jelent kiadási oldalon. Ágazatok, területek állnak sorba száz-, sőt akár ezer milliárdokért.

Felmerül a kérdés, hogy hogyan rázzuk gatyába, sőt fejlesztjük az oktatást, az egészségügyet, a vasutat, a közigazgatást, teszünk meg mindent az AI-forradalomhoz és a klímakatasztrófához való alkalmazkodás érdekében, ha azt tervezzük, hogy évről évre csökken az állam? Az a terv, hogy a piac majd mindent megold?

A célok elérése az anyag szerint a piacok felszabadítása és a verseny helyreállítása. A verseny a kormányzati várakozások szerint növelni fogja a termelékenységet és elősegíti az innovációt, ez pedig a hazahozott uniós pénzek elköltésével megfűszerezve valamint a stabil gazdasági környezet melletti nagyobb beruházási kedvvel jelentősen hozzá fog járulni a gazdasági növekedéshez. 

Hogy legyen jólét, ha marad az orbáni foglalkoztatáspolitika?

„Ez a program [a termelékenység növekedését illetően] nekem kicsit vérszegény. Már csak azért is, mert a szöveg semmit sem mond arról, hogy jelenleg is vannak versenyképes nagyvállalataink, és alapvetően a KKV szektor versenyképességével és termelékenységével van még mindig probléma. Tehát ha kivonom a NER-es szektort a képetből, akkor persze a versenyképes nagyvállalatok kerülnek előtérbe és emiatt valamelyest nőni fog a termelékenység. Arra viszont nincs a szövegben programszerű mondás, hogy a KKV-szektor termelékenységét hogyan javítanák. Minden arra van felfűzve, hogy kicsit »normálisabban« fog működni a gazdaság, és a piac meg a verseny a többit majd megoldja. A kormány pedig azt feltételezi, hogy ez a működésmód szépen elvisz bennünket az euró előszobájába, bevezetjük a közös valutát, és akkor minden jó lesz. 

De tényleg minden jó lesz pusztán attól, hogy készen állunk az euró bevezetésére? Mi van a megatrendekkel? A nagy külső hatásokról nem mond semmit a szöveg. Itt van a klímaválság. Itt van a mesterséges intelligencia. Ezekkel a kihívásokkal mit kezdünk? Hogyan alakul át az oktatási rendszer? A képzések, a kutatás és fejlesztés hogyan reagálja le a azokat az óriási változásokat, amelyek körülöttünk zajlanak? Mit kezd a kormány a társadalom elöregedésével? Leírja a középtávú program szövege, hogy évente 50 ezer fővel csökken a munkaképes korú népesség, majd erre annyival reflektál, hogy bevonná például a kétgyermekes anyukákat, és a a munkerőpiacról tartósan kiesetteket. Ez részben megoldhatja a munkaerőpiaci problémát, de a demográfiait biztosan nem fogja.”

A közgazdász rámutatott arra is, hogy a NER-es cégek kiszorításával sokan válhatnak munkanélkülivé, mert az innovatív, versenypiacon működő cégek nem biztos, hogy fel tudják, fel akarják szívni a felszabaduló munkaerőt – épp azért, mert az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ugyanazt a feladatot kevesebb dolgozó foglalkoztatása mellett tudják elvégezni. Erre pedig szintén nem ad választ a program. Véleménye szerint a szolgáltató szektor bővülése lehetne képes többeknek munkát adni – de nem lát olyan anyagot a kormány asztalán, amely kibontaná, hogyan képzik át például az iparban munkájukat elvesztő segédmunkásokat vagy betanított munkásokat, akik jelenleg nem rendelkeznek a potenciálisan felmerülő piaci igényeknek megfelelő szaktudással a szolgáltatások terén– de ez a koncepcióhiány meglátása szerint általánosságban igaz a foglalkoztatáspolitikára.

Külön kitért a fentiekkel kapcsolatban arra, hogy a mesterséges intetelligencia hatásaként könnyen lehet, hogy hamarosan akár a feldolgozóiparban is veszélybe kerülhetnek munkahelyek. Előfordulhat például, hogy a BYD vagy a Mercedes autógyárak – a magyarországi, exportra termelő ipar fontos szereplői – a mesterséges intelligencia-eszközök integrálásával néhány éven belül a mostanihoz hasonló, vagy akár magasabb termelékenységet érhetnek el – jóval kevesebb dolgozóval. Ezen okokból még ha vannak is emberek, akik komoly erőforrások befektetésével költöztek másik településre hogy jobb munkát találjanak, hamarosan újfent munkanélkülivé válhatnak – és a nagyon is valós fenyegetésre nincs kidolgozott koncepció jelenleg.

Mindemellett azt is láthatjuk, hogy az orbáni foglalkoztatáspolitikához általánosságban esze ágában sincs hozzányúlni a kormánynak.

„Ez egy jobbközép kormány, nem látszanak annak jelei, hogy a foglalkoztatáspolitikával, vagy munkaerőpiaccal kapcsolatban általánosságban nagyon más szeretnének, mint amit Orbánék létrehoztak az elmúlt 16 évben. Néha felmerülnek dolgozói kérdések, de az elmúlt fél évben például egyszer nem került elő a három hónapos álláskeresési támogatás, gyakorlatilag a munkanélküli segély időkorlátjának a kitolása, holott 15 éve mondja minden közgazdász, hogy tarthatatlanul alacsony ez a szint. Nem került szóba a rabszolgatörvény, a Munka Törvénykönyvének a módosítása, ami ellen azért eléggé erős országos tiltakozások voltak. Továbbra is fő cél a munkaerőpiaci rugalmasság és a gyenge munkavállalói érdekérvényesítő képesség. A jelenlegi állapot, vagyis az örökségként kapott foglalkoztatáspolitika nem olyan rossz egy jobbközép kormánynak, amelyik a termelékenységet kívánja növelni. Ha a versenyben jót akar a vállalatoknak, ahhoz nem annyira passzol a munkavállalói jogok visszaadása és az, hogy a dolgozók sztrájkolhassanak. 

A fasiszta neoliberális gazdaságpolitikát most egy szociálisan érzékenyebb neoliberális gazdaságpolitika váltja fel. De nem is észszerű egy jobboldali kormánytól baloldali gazdaságpolitikát elvárni, vagy akárcsak baloldali foglalkozáspolitikát”

– mondta lapunknak Büttl Ferenc.

Adjunk kicsit a szegényebbeknek, de perverz újraelosztás azért maradjon

A program közszolgáltatásokat tárgyaló része is hagy kívánnivalót maga után. Lehet hogy a haveri kapitalizmus leépítésével megspórolt összegeket be lehet akár csatornázni egyes területekre – mindenhova adni egy kicsit –, de nincs átfogó koncepció például az egészségügy fejlesztésére, ahol többek között a háziorvosi rendszer sürgős reformokra szorulna, de az sem látszik, hogy a rendvédelemre vagy a vészhelyzeti szolgálatokra hogyan költenének. Lehet hogy lesznek kisebb-nagyobb béremelések, de nincsenek ágazati stratégiák, amelyek kijelölnének egy világos irányt, és azt sem tudjuk, hogy a struktúrák hogyan alakulnának át úgy, hogy a dolgozóknak és a társadalom egészének is jobb legyen.

Felhozta továbbá a közgazdász a rezsicsökkentés rendszerét, amely egyelőre legalábbis úgy tűnik, szintén marad – és jelenleg a nagyfogyasztókat ugyan bünteti, de nincs jövedelmileg célozva. 

„Tudjuk, hogy nagyfogyasztók között a gazdagok mellett vannak nagyon szegények is rossz energiahatékonyságú házakkal, és a keveset fogyasztók között is vannak, akik megépítették a passzívházat^[1], mert volt rá pénzük” – világított rá Büttl. És nem derül ki az sem, hogy akár 2030-ig megváltoztatnák-e a rendszert, pedig az igen nagy hatással lehet a társadalmi igazságosság alakulása mellett a költségvetési számokra is.

De más tekintetben is maradnak a rosszul célzott, tehetősebbeket segítő politikák. 

„A NER lebontása címszó ellenére nem tudjuk, mi lesz azokkal a felfelé elosztó rendszerekkel, amelyekhez most még csak nagyon óvatosan nyúlt hozzá a Tisza. A 2027-es költségvetésben látszik hogy kicsit többet oszt el lefelé, de azért megmarad a felfelé elosztás is. Lehet hogy most nem Otthon Startnak hívják a lakhatási támogatást, hanem Wekerle Plusznak, de ugyanúgy hitelképesen és jelentős önerővel lehet felvenni, mint eddig. Magyar Péter azt mondja, hogy a statisztikák szerint az Otthon Start 59 százalékát a legfelső jövedelmi tizedbe tartozók vették fel. Nagyon kíváncsi leszek, hogy két év múlva, ha kikérjük az adatokat, akkor azt látjuk-e, hogy 50 százalék alá ment ez az arány – mert szerintem nem. De ugyanezt el lehet mondani az szja-mentességről, ami most bruttó egymillió forintos fizetésig jár a 3 vagy több gyermekes anyáknak, a 30 alatti egygyermekeseknek, a 40 alatti kétgyermekeseknek és a 26 év alatti fiataloknak. A bruttó medián kereset 610 000 forint körül van, azaz a foglalkoztatottak fele ennél kevesebbet keres. Tényleg igazságos ilyen helyzetben fenntartani teljes szja-mentességet nagy társadalmi csoportok számára? És indokolt fenntartani a 15%-os kulcsot, mint a legmagasabb szja kulcsot bármilyen magas jövedelem mellett? És bármilyen típusú jövedelem vonatkozásában? Ez is a magasabb jövedelmű rétegeknek kedvez” – ismertette az ellentmondások egy részét Büttl Ferenc a programmal kapcsolatban, hozzátéve, hogy a fentiek mind arra világítanak rá, hogy a kormányzó párt egyelőre az euró bevezetése mellett arra koncentrál, hogy minél több társadalmi csoport körében őrizze meg népszerűségét.

A kormány szent tehene: az euró

A kormány számára ugyanis úgy tűnik, hogy az euró bevezetése nem eszköz, hanem cél – pedig ennek fordítva kellene lennie, azt kellene megvizsgálni optimális esetben, hogy milyen társadalmi eredményeket szeretne elérni a kormány, és ehhez hogyan járulhat hozzá a közös valuta bevezetése vagy nem bevezetése. 

„Le kellene tenni az asztalra azokat az ágazati fejlesztési terveket, azt a nagy gazdaságpolitikai stratégiát, amelyek gyakorlatba ültetésével jobban felzárkózunk az uniós szinthez egy főre jutó fogyasztásban, reálkeresetben, életszínvonalban, termelékenységben, mire bevezetnénk az eurót. Minél inkább az európai uniós átlag szintje alatt vagyunk ezekben a mutatóban, annál nagyobb társadalmi sokkot tud okozni a közös valuta bevezetése. Jelenleg rengeteg mutatóban nagyon-nagyon az EU-átlag alatt vagyunk. De most egy felemás koncepció látszik az euró bevezetésre, amelyben az elvárt makromutatókat hozzuk, de közben jelentősen le vagyunk szakadva az Európai Uniós szintektől, aminek az árát így a társadalom fogja megfizetni.”

Nagy álom nélkül csak a technokrata pótcselekvés marad

„A középtávú gazdaságpolitikai program összességében nagyon technokrata szöveg, ami arra van felfűzve, hogy visszaállítsuk a normalitást, visszaállítsuk a versenyt, a hitelességet, voltaképpen mindent egy kicsit jobban csinálunk a kapitalizmus szabályai szerint. Én átfogóbb stratégiát várnék el egy rendszert váltani szándékozó kormánytól. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy mi lesz az euró bevezetése után? Akkor nem fog kiszáradni a Duna, vagy mindenki nagyon képzett lesz? Vagy megfordul a demográfiai trend? Megszűnik a lakhatási szegénység? Ezek a meghatározó problémák nem oldják meg magukat a közös valuta bevezetésével. 

Viszont jelen pillanatban ez a legegyszerűbben megfogalmazható cél, amely mögé olyan típusú konszenzust lehet felépíteni, mint ami annak idején az EU- vagy a NATO-tagságot övezte. 

De ez nem olyan stratégia, ami a fejlődés ígéretét hordozza magában. Mi volt a stratégia Orbánék alatt? Fel kell hizlalni – ha lehetséges, a haveri – tőkét, és pont. Faék egyszerűségű stratégia, de ehhez mindenki tudott igazodni, az utolsó helyettes államtitkárig, sőt a legkisebb falu polgármesteréig. Az összes minisztérium tudta, hogy minden más mellékes, minden másban meglehet a viszonylagos autonómiájuk, de ezt az irányt tartani kell. És ehhez nagyon jól lehetett igazodni. 

Most nincsen egy ilyen. Lehetne például azt mondani, hogy mindent a humántőke fejlesztésének kell alárendelni. Vagy mindent a klimaalkalmazkodásba kell betolni. Orbánék nagystratégiája nagyon sok olyan irányt felülírt, amivel egyébként foglalkozni kellett volna. És most hirtelen kiderült, mennyi mindennel kéne foglalkozni. Nem állítom, hogy könnyű egy egyszerűen befogadható, egyszerűen megfogalmazható, átlátható nagy stratégiát (víziót) letenni az asztalra, de ennek a hiánya látszik azon, hogy az egyes minisztériumok nem tudnak önállóak lenni, nem tudnak egymással jól együtt dolgozni, kommunikálni, nincs kapcsolat az egyik és a másik tevékenysége között, miközben erre nagy szükség lenne, mert ekkor tud a kormányzás jól működni. 

Az euró bevezetése nem tudja kompenzálni a stratégia hiányát, mert annak technikai feltételei vannak. A Pénzügyminisztérium felügyeli, hogy minden évben a tervek szerinti mértékben csökkenjen a hiány, de hogyan tud ehhez például az élő környezetért felelős minisztérium, az oktatási minisztérium, vagy az egészségügyi minisztérium kapcsolódni? Úgy, hogy nem akar többet költeni, mint amennyit a PM évről évre engedélyez a számára, hogy teljesüljenek a számok? Ez nem fejlesztési stratégia, nem jövőkép.

A technokrata gazdasági intézkedési csomag mellől hiányzik az a vízió, ami a jövő Magyarországáról szól és amelynek előbbit alá kellene rendelni.”