El lehetne felejteni a dudát és a sípot végre
Amatőr, kínos akciókkal, átgondolatlan kommunikációval biztos nem nem inog meg a NER.
Amatőr, kínos akciókkal, átgondolatlan kommunikációval biztos nem nem inog meg a NER.
A kilencvenes évekbeli stratégia példázza, milyen típusú megszólalásmódot, történelem- és politikafelfogást díjazott egykor a – talán elhamarkodottan „liberálisnak” nevezett – irodalmi közeg, aztán mit nem díjazott tovább.
Ahelyett, hogy hiperérzékeny módon reagáljunk közösségünk ösztönös reakcióira, tanácsosabb lenne belefogni a közösségépítésbe, mind elemi gyakorlati szempontból, mind pszichológiailag.
A karanténban, amikor nem elsősorban emberként, hanem egészségügyi kockázatként tekintenek ránk és elhatárolódnak tőlünk, talán az a legfontosabb, hogy az ember tudja, mire számíthat.
Magyarország aktívan harcolva, a győztesek oldalán fejezte be a világháborút, de ezt a – mégoly szimbolikus – tényt a Rákosi-, és Kádár-rendszereknek sem állt érdekében felidézni.
A profit privát, a kockázat társadalmi, ezt üzente 2008. A mostani válságban ezzel szakítani kell.
Azért, ami a határmenti tranzitzónákban az elmúlt években történt, a felelősség őket terheli, a szégyen azonban minket is illet.
A baloldal helyhez, földhöz, vagy a terület alapú politikai közösségekhez való viszonya ambivalensnek mondható, azonban a napjainkban kibontakozó ökológiai válság tükrében ezek mind fontosabbá válnak.
A forradalom hátszelével a PRI egészen 2000-ig kormányon tudott maradni, így a mexikói forradalom köré alkotott mítosz és Mexikó népének huszadik századi története fontos tanulságokkal szolgálhat a kortárs magyar valósággal kapcsolatban is.