Megérte Orbán ablaka alatt tüntetni, kap segítséget végül az Alföldvíz
2019 óta demonstráltak folyamatosan az Alföldvíz dolgozói, akiket az adók és a rezsicsökkentés hozott lehetetlen helyzetbe.
2019 óta demonstráltak folyamatosan az Alföldvíz dolgozói, akiket az adók és a rezsicsökkentés hozott lehetetlen helyzetbe.
A szocialista EP képviselő, Ujhelyi István szerint furcsa módon már az első hullám alatt is noszogatni kellett a kormány, hogy éljen a kedvező feltételű hitellel.
A kormánypárti városokat karácsonykor kárpótolták az adó megfelezése miatt, az ellenzéki vezetésű települések pedig hoppon maradtak.
A távhőszolgáltató vállalat előző vezetése a vizsgálat szerint súlyos szabálytalanságokat követett el.
Továbbra is az egészségügyi dolgozók oltása a prioritás, a lakosság tömeges oltása pedig többféle, engedélyezett anyaggal történik majd.
Sikerült elkerülni a kormányzati leállást, az állampolgárok 2000 dolláros támogatást kapnak.
Többek között aneszteziológiai és intenzív terápiás, belgyógyászati, foglalkozás-orvostani vagy gasztroenterológiai, kardiológiai, szakvizsgával is betölthető a praxis.
Mahamadou Issoufou leköszönő elnök helyett belügyminisztere indult el, aki esélyes is a győzelemre, de lehet még második forduló is.
A felsorolt eredmények között azonban korántsem történt meg minden úgy, ahogyan arról a miniszter beszélt.
Mindenki másképp kezdte: Csehországban például a miniszterelnök volt az első, míg máshol egy ápoló, vagy egy 91 éves nyugdíjas.