Orbán Viktor épp csak a minap reagált Pálinkás Szilveszter honvédségi százados állításaira, amelyek szerint Orbán Gáspár főhadnagy, a miniszterelnök fia csádi missziót szervezett. A kormányfő kifejezetten tagadta, hogy „századosok vagy főhadnagyok katonai missziókat tervezhetnének” a magyar hadseregben. Ez részben egybeesik azokkal a tagadó nyilatkozatokkal, amelyeket Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a korábbi botrányok alatt tett, amelyek után azért elismerte, Csádba tényleg terveznek egy magyar katonai missziót.

A Telex által megkapott minisztériumi iratokból most ennek ára és mérete is sokkal nyilvánvalóbbá vált.

„A tervek szerint a missziónak csak a logisztikai része 21 milliárd forintba került volna, amelyből a Honvédelmi Minisztérium akkori tájékoztatása szerint 4,4 milliárd forint állt rendelkezésre. A költségek legnagyobb része, 14 milliárd forint a katonai tábor megépítésére ment volna. A második legnagyobb, 4,7 milliárd forintos tétel a misszió fenntartására vonatkozik, amelybe beletartozik az élelmezés, a mosogatás és a helikopterek fenntartása.

A honvédség a misszió végrehajtásához 1,2 milliárd forintért tervezett vásárolni páncélozott autót, teherautót, repülőgép-vontatót és mentőautót. Közel 800 millió forintot költöttek volna konténerekre, műholdbérlésre, valamint tisztító- és fertőtlenítőszerekre” – írta meg a lap.

A tervezés fázisa 2023 végén kezdődött, amikor a Jobbik, az LMP és a Fidesz képviselői közösen szavazták meg az afrikai országba küldendő 200 – váltás idején 400 – fős magyar katonai kontingens kiküldését.

Huszonegymilliárd forint.

Egy már jócskán az infláció, az annak következtében súlyosbodó szociális válság és politikai felfordulás közepén a magyar parlament és kormány ennyi pénzt, öt felcsúti stadionnyi összeget különített volna el egy rendkívül kétséges kimenetelű, instabil politikai környezetben végrehajtandó katonai kalandra. Annak a kormánypártnak a képviselői szavazták ezt meg, akik másról sem beszélnek, mint a „békéről” Ukrajnában, és annak a két, immár lényegében megszűnt mikropártnak a képviselői nyújtottak ehhez segítő kezet, akik mást sem csináltak az elmúlt 17 évben mint az állami korrupciót és nevetséges költekezést támadták.

Mert legyünk őszinték: a Csádba érkező, turnusonkénti 200 magyar katona elképesztően veszélyes helyzetben, a szudáni, aktív polgárháborús helyzet mellett találta volna magát. Nem véletlen, hogy a harcedzettséggel és szervezettséggel igencsak magasabb szinten álló, és Afrika politikai ügyeiben is előszeretettel rendezkedő Franciaország saját haderejét Csádból például kivonta.

A szudáni polgárháború ráadásul, ahogyan mi is megírtuk, az Egyesült Arab Emírségek aktív részvételével népirtásba is fordult a Dárfúr körzetében lévő al-Fasírban, 2025 őszén. Azt az ENSZ felelős megfigyelői is szinte teljesen biztosra vették, hogy a szudáni kormány ellen lázadó, és a civilek elleni tömeggyilkosságokat elkövető szudáni „Gyorsreagálású Erők” nevű milícia Csád területén található, sebtében felhúzott légibázisokból kapja a fegyver- és zsoldos-utánpótlást, miközben az Emírségek képviselői ezt váltig tagadták, és az éhező szudániakért végrehajtandó humanitárius akcióként próbálták bemutatni.

A Telex csütörtöki cikke viszont nyilvánvalóvá tette: a kormány a csádi missziót még 2025 december végén is napirenden tartotta annak ellenére is, hogy az al-fasíri helyzet akkor már köztudomású volt, ahogyan Csád szerepe is annak megszervezésében.

A csádi politikai rendszer az országot érintő „rokonpuccson” túl is aggasztóan instabil. Mahamat Déby – aki az oknyomozó újságírók szerint Orbán Gáspárral is tárgyalt mint egyik vezérfi a másik vezérfivel – erőszakos úton vette ugyan át a hatalmat apjától, az országot 1990 és 2021 között uraló Idriss Débytől, az ország helyzetén viszont vajmi kevesett javított, sőt még területét sem képes ellenőrizni. Débyt ugyancsak azzal vádolták meg nemzetközi szervezetek, hogy nem csupán eltűri, de aktívan segíti is az Emírségek és a szudáni Gyorsreagálású Erők rémuralmát. Ennek fő magyarázata az, hogy a szudáni aranybányák feletti ellenőrzést Dubaj a népirtó milícián keresztül gyakorolta.

2026 márciusában ez a szudáni gyilkos szövetség az Iránt ért amerikai-izraeli támadás nyomán végleg szétesett. Az iráni haderők ugyanis nemcsak a Hormuzi-szorost zárták le, az Emírségek területén is olyan súlyos károkat okoztak, az energia-infrastruktúrában, hogy az országnak egyszerűen le kellett állítania a szudáni milíciák támogatását. A kormányerők mindezt ki is használták, és Dárfúr régióban a legtöbb stratégiai pontról a külföldről támogatott zsoldosokat kiszorították.

De gondoljunk bele: mi lett volna, ha mindez nem így történik?

Mi lenne, ha a magyar katonák mostanra éppen egy ilyen gyilkos szövetségért kockáztatnák az életüket?

Ebben nem is az a leginkább megütközést keltő, hogy ezek szerint „főhadnagyok” mégis terveznek katonai missziókat Magyarországon, hanem az: a háborúellenes gyűlésekkel kampányoló Orbán Viktort a háborús agresszióba való szügyig beleállás csak Ukrajnában zavarja. Amint afrikaiakat kell meggyilkolni a saját földjükön, vagy legalábbis ezt hallgatólagosan elő kell segíteni, már a háborúpárti tábor teljes jogú tagjaivá lépünk előre. Akár „ötvenszázalékos harcértékvesztéssel” tehát száz sebesült és halott katonán keresztül is.

Itt már nem arról van szó, mint Orwell Állatfarmjában: négy láb jó, két láb rossz! Hanem arról, hogy a „Négy láb jó, két láb rossz!” és a „Két láb jó, négy láb rossz!” állítások egyszerre hangzanak el, ugyanattól a hatalomtól, párhuzamosan, aki pedig ezen felháborodik, az nem is ellenfél, de egyenesen hazaáruló ellenség.