Szijjártó Péter hétfőn az ENSZ tokiói bűnmegelőzési és büntető igazságügyi kongresszusán arról beszélt, hogy Brüsszel nem lép fel kellő mértékben két súlyos, és egyértelműen a szervezett bűnözéshez kapcsolódó biztonsági kihívással szemben. Ezek az illegális migráció és a drogfogyasztás.

Egyrészt megjegyezte, hogy az „illegális bevándorlás eddig elsősorban biztonsági és kulturális fenyegetés mellet most már egészségügyi kockázatot is jelent”, mivel szerinte „rendkívül felgyorsíthatja a vírus terjedését”.

Azt, hogy a magyar kormány mit tart „megfelelő fellépésnek a migráció ellen”, az elmúlt hetekben pontosan megtudhattuk, miután a nemzetközi bíróságok sorra marasztalták el az ország vezetését embertelen gyakorlatai miatt.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága március elején azért, mert kisgyermekes családokat tartott négy hónapig fogva, embertelen körülmények között.  Az Európai Bíróság főtanácsnoka pedig azért, mert a civilszervezetek „Soros szervezetté” minősítésével ellehetetlenítette a tisztességes eljárások lefolytatását.

És folytathatnánk a kormányt elítélő hasonló megszólalások sorolását napestig.

Másrészt tény az is, hogy a Európai Unió menekültpolitikáját sem lehet éppen az emberség billogával illetni. A tavaly szeptemberben Ursula von der Leyen által bemutatott migrációs csomag megerősített határőrizetet, az érkezők alapos határmenti átvilágítását, hatékony és gyors menekültügyi, illetve visszatérési eljárást tartalmaz és egy egységes, pontosan meghatározott feltételek szerinti menedékkérelmi elbírálási rendszert.

Az EU-s program az Amnesty International szerint ráadásul érdemben nem enyhíti a görögországi menekülttáborokban élő többezer ember szenvedését, és a líbiai táborokban kínzott emberekért sem tesz semmit. Ahogyan nem jelent segítséget azoknak az országoknak sem, ahol az emberek először Európába lépnek.

Így felvetődik a kérdés, mi az elégtelen Szijjártó Péternek? Talán nem elég, hogy kontinensünk déli határán egy tízezreket elnyelő tömegsír van? Vagy kevés talán, hogy a Európát nyomorral, erőszakkal és halállal teli táborok övezik?

A Népszava tegnapi cikkéből kiderül az is, hogy míg a magyar kormány az elmúlt öt évben 639 milliárd forintot számolt el a „menekültválsággal kapcsolatos intézkedésekre”, addig az elmúlt években már alig érkeztek a határhoz. Ráadásul ennek az összegnek a nagy részét (591 milliárd forint) a 2015-ös nagy válság után költötte el, amikor 177 ezer regisztrált menedékkérő jelentkezett hazánkban. Pedig 2016 és 2020 között ennek az ötödét, 34103 embert regisztráltak menedékkérőként, 2020-ban (szeptemberig) mindössze 103-at.

Mindeközben a fenti időszakban a magyar kormány ezen célokra több mint 100 millió eurót kapott az EU-tól. Így a pénzre sem lehet igazán panaszuk, különösen, hogy kaptak volna többet is, ha kérnek.

Persze ha már ennyit költött rá, akkor nem csoda, hogy a kormány nem tudja elengedni a menekültkérdést, amiről a koronavírus-járvány berobbanásakor is még foggal-körömmel próbálta bizonygatni, hogy igenis, ez „a korunk valódi kihívása”.

Az pedig, hogy az illegális migráció bármilyen mértékben felgyorsíthatná a járvány terjedését, egyáltalán nem bizonyított, hiába próbálta meg a kormány egy évvel ezelőtt úgy beállítani az első két hazai igazoltan fertőzött, legálisan itt tanuló iráni diákot, mintha menekültek lennének.

A drogkérdéssel kapcsolatban Szijjártó Péter konkrét példát is felhozott: szerinte az EU azzal is könnyebbé akarja tenni a drogfogyasztást, hogy támogatta az ENSZ azon lépést, amivel a kannabiszt átsorolták egy enyhébb kategóriába. Így a kender már nem a heroinnal van az úgynevezett IV-es jegyzékben, hanem átkerült a gyógyászati alkalmazással is rendelkező kábítószerek I-es jegyzékébe.

Az EU tagállamok közül Magyarország volt az egyetlen, amely ez ellen a döntés ellen szavazott, olyan országokkal együtt, mint Kína, a dizájnerdrog-gyártás fellegvára, Afganisztán, az ópiumtermelés központja, vagy Pakisztán, a marihuánatermesztés oszlopos tagja.

Nem túl gyakori az, hogy egy vezető fideszes politikus egyáltalán a szájára vegye a drogkérdést. Ennek több oka is lehet, az egyik, hogy a 2013-2020-as drogstratégia szinte teljes kudarcba fulladt. A kormány az elmúlt években a ténylegesen segítő prevenciós (civil)szervezetek felszámolásán és részleges ellehetetlenítésén túl (lásd Kék Pont kiebrudalása a Józsefvárosból) nem sok érdemi lépést tett az egyre terjedő dizájnerdrog használattal szemben.

A másik pedig az, hogy a drogkérdéssel együtt előbb-utóbb beszélni kéne arról a nyomorról, amelynek a kilátástalanságában rengetegen a könnyen és olcsón elérhető kábítószerekhez fordulnak, és amelyet a magyar kormány képtelen volt felszámolni 11 év alatt.

A herbál, a bika, a krokodil és az ezekhez hasonló dizájnerdrogok felett már eljárt a hírciklus, a legtöbb olvasónak már nem jelent érdekességet, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy mi történik itthon. Tíz-százezrek fordulnak nap mint nap a teljesen ismeretlen eredetű és hatású szerek okozta bódulathoz. Ráadásul ezek a szerek rendkívül addiktívak és súlyosan egészségkárosítóak.

Az is jól mutatja a magyar kormány drogpolitikához (és általában a mentális egészség kérdéséhez) fűzött viszonyát, hogy a koronavírus-járvány második hullámában elsők között zárták be az egyik legnagyobb hazai ellátó központot, a Nyírő Gyula kórház addiktológiai osztályát.

Ahogy az is, hogy míg a 2020-as költségvetésben 517,5 millió forint volt elkülönítve kábítószer-használat megelőzésre, addig a 2021-es költségvetésben ez 0, azaz nulla(!) forint.

Ami nem is csoda, hiszen a kormány 2013-ban elfogadott drogstratégiája tavaly december 31-én lejárt. A program hét év alatt drogmentes Magyarországot ígért, de, mint az jól látható: ez nem sikerült. Sőt, ahogy az Drogriporter gyűjtéséből is kiderül, a kormány nagyon nagy erőkkel helyezte át a hangsúlyt a megelőzésről, a szakemberekkel való együttműködésről és általában a drogkérdés szakértői megközelítéséről a büntetés, letartóztatás, megfélemlítés módszereire.

A szakportál megjegyzi azt is, hogy a drogstratégia irreális célkitűzései mellett az is problémát jelentett, hogy még a reális célok megvalósítását sem vették túl komolyan. A pályázatok menedzselése a folyamatos minisztériumi átalakítások miatt folyamatos csúszásokban volt.

Egyetlen üdítő kivételt az EU-s drogterületre szánt források jelentették, ami az elmúlt két évben szétosztott 2,9 milliárd forinttal többszöröse a magyar kormány e célra szánt összegének.

Ráadásul, amíg a magyar kormány egyáltalán semmiféle drogstratégiát nem dolgozott ki az előző lejárta után, addig az Európai Bizottság már be is mutatta 2021-2025-ös programját. Mindezek fényében azt állítani, hogy Brüsszel az, aki a droghasználat növekedését támogatja, teljesen nyilvánvaló hazugság.