Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem tartja be az EU Bíróságának döntését, folytatja a tömeges kitoloncolásokat a kormány

A magyar médiában kevéssé járt körbe a Magyar Helsinki Bizottság nemrégiben kiadott közleménye, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unió Bíróságának decemberi döntése után is folytatja az országban érvényes papírok nélkül tartózkodó külföldiek tömeges kitoloncolását a magyar kormány, holott épp ennek jogsértő voltát mondta ki a luxemburgi székhelyű testület.

A jogvédő szervezet a közleményben arra is emlékeztetett, a magyar menekültügyi szabályozások értelmében

„az országban érvényes papírok nélkül tartózkodó külföldieket, köztük potenciális menekülteket, gyerekeket, betegeket és kínzásáldozatokat a rendőrség mindenféle eljárást, egyéni döntést és esetleges bírói felülvizsgálatot mellőzve a határkerítés szerb oldalára kényszeríti át. Mint arra legutóbb tavaly decemberben figyelmeztettünk, ez azt jelenti, hogy a magyar hatóságok sem feltétlenül tudják, kik azok a külföldiek, akiket eljárás alá vontak, akkor sem, ha az illetőt a magyar vagy az uniós hatóságok körözik. A magyar kormány tehát nem csak az emberi jogokat áldozta fel a menekültellenes szakpolitika oltárán, de mindannyiunk biztonságát is.”

Az Európai Unió Bíróságának jogerős döntései kötelező érvényűek a tagállamokra nézve, így a kormánynak azonnal fel kellett volna függesztenie a kifogásolt gyakorlatot, majd módosítani kellett volna az azt lehetővé tévő jogszabályokon, így számolva fel a jogsértést.

Ehhez képest a Reuters nemzetközi hírügynökség keddi cikke szerint az ítélet december 17-i kihirdetése óta eltelt kevesebb mint egy hónapban a magyar rendőrség 2346 embert toloncolt „vissza” automatikusan Szerbiába, anélkül, hogy bármiféle menedékkérelmi eljárást lefolytatott volna velük kapcsolatban, vagy bármiféle fellebbezési lehetőséget biztosított volna nekik.

A Helsinki Bizottság épp ezért küldött levelet az Országos Rendőr-főkapitánynak, illetve az EU határvédelmi szervének. Előbbit a jogsértő gyakorlatok felfüggesztésére, utóbbit pedig a jogsértéseket elkövető magyar rendőrséggel való együttműködés megszakítására kérve.

Az EU Bíróságának decemberi döntése egyébként gyakorlatilag a teljes magyar menekültügyi jogszabályi környezetet az uniós és nemzetközi jogba ütközőnek, jogsértőnek találta. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a bíróság elítélte a tranzitzónák intézményét, a menedékkérelmi eljárások szándékos késleltetését, a fellebbezési útvonalak elzárást, és a válogatás nélküli, tömeges kitoloncolásokat is.

Miután az elmúlt néhány napban több európai lap is cikkezett a jogerős bírósági döntés figyelmen kívül hagyásáról, Kovács Zoltán kormányszóvivő dacos Facebook-bejegyzésben reagált. Mint fogalmazott, magyar kormány „a választópolgárok erőteljes felhatalmazásával természetesen továbbra is meg fogja védeni Magyarország és az Európai Unió határait”.

🤷‍♂️ Nem először találkozom azzal a jelenséggel, hogy a nyugati mainstream média liberális újságírói megdöbbennek a…

Posted by Kovács Zoltán on Wednesday, January 13, 2021

Amire a kormányszóvivő nem tér ki, hogy a határokat védeni barbár jogsértések nélkül is lehet, a magyar kormány pedig pont erre nem hajlandó.

Címlapkép: MTI/Donka Ferenc