Háromnapos demonstráció lesz a CEU elüldözésének évfordulóján a Kossuth téren
Kiállnak a független és hozzáférhető oktatásért.
Kiállnak a független és hozzáférhető oktatásért.
Újabb szabályok, kevesebb mozgáslehetőség, szenvedő hatévesek.
A Pedagógusok Szakszervezete november 30-án tüntet, amennyiben nem teljesülnek követeléseik.
Ha a 2011 és 2018 közötti költségvetési kiadásokat reálértéken nézzük, a sportra költött kiadások kb. 300 százalékkal nőttek, míg az egészségügyi kiadások csupán 18 százalékkal.
A kudarc, a szégyen az államé, amely képtelen gondoskodni az állampolgárairól, különösen azokról, akik eleve nehéz körülmények közt élnek. A büntetés viszont azokon csattan, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre.
Roma szervezetek kezdeményezték az akciót, 50 település már csatlakozott is hozzá.
Az új köznevelési törvény egyik pontját még mindig homály fedi.
Bár a szakképzés változásai már azokat is érinteni fogják, akik most járnak az általános iskola 8. osztályába, az érintett szülők, diákok, tanárok sem ismerik a reform lényegét.
Egy hónappal az idei iskolaév kezdete után sem tisztázta még a kormány, hogy pontosan hogyan kell majd végrehajtani a köznevelési törvény új módosításait.
Nem hosszabítottak szerződést a magyar nyelv és irodalom tantárgyon dolgozó szakértők, miután a szélsőjobboldali irodalomtörténésszel kellett dolgozniuk.