Mégse olyan gondtalan a gyermekkor? – Magyar gyerekek írtak jelentést az ENSZ-nek
5300 gyereket kérdeztek meg arról, milyen Magyarországon felnőni.
5300 gyereket kérdeztek meg arról, milyen Magyarországon felnőni.
Az államnak még a kapitalista rendszerben is az lenne a feladata, hogy társadalmi osztálytól függetlenül minőségi közoktatást biztosítson mindenkinek, nem pedig az, hogy magániskolákat támogasson a gazdagok érdekében, és az egyházra bízza egyre több és több gyerek nevelését.
Ha annyira jobbá tették a fideszesek a közoktatást, mint állítják, saját gyerekeiket miért nem vetik alá ennek „nagyszerű” reformnak?
Haladéktalan lemondásra szólították fel a gimnázium igazgatóját.
A gimnáziumnak nem ez az első politikai botránya az évben.
A kínaiak évezredek óta tudják, hogy a nemzeti felemelkedés alapja az oktatás. Ráadásul nemcsak tudják, hanem – kelet-európai szemmel megdöbbentő módon – igen aktívan tesznek is az ügy érdekében, és hatalmas összegeket zúdítanak az oktatásfejlesztésbe.
Tanárhiány, nyelvoktatás, túlterheltség.
Szeptember 13-ra szerveződik az Országos Diáksztrájk. Csak azt nehéz kitalálni, mi is ez pontosan.
Kihagyták őket az egyeztetésből.
Már várandós anyák is feliratkoznak a várólistákra.