Meghosszabbított cinizmus: kilakoltatási moratórium a választásokig
A magyar kormány „megvédte” a családokat: a választásokig meghosszabbítja a többezer családot érintő moratóriumot. Utána pedig felőle mehetnek az utcára.

Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
A magyar kormány „megvédte” a családokat: a választásokig meghosszabbítja a többezer családot érintő moratóriumot. Utána pedig felőle mehetnek az utcára.
Ez így nem mehet tovább, ha nem akarunk történelmi Fidesz győzelmet látni 2018 áprilisában.
Minden egyes alkalommal, amikor egy miniszter, egy képviselő, vagy az utolsó utáni aktakukac, aki az állam ügyeivel foglalkozik, kibújik az ellenzék vagy a sajtó kérdései alól, megsérti a demokráciát, semmibe veszi a népképviseletet.
Benéztünk a Fidesz kereszténységről és keresztényüldözésről szóló retorikája mögé!
József Attila írásának, amelyre itt föl akartam hívni a figyelmet, úgyszólván nincsenek aktualizálható tanulságai, mivel a munkásmozgalom pillanatnyilag szünetel (jobb esetben talán „átalakítás miatt zárva”). De van, ami – a kontextustól függetlenül – mégis hasznosítható belőle.
Mire az anyák hazamennek a kórházból, már százszor megkérdőjelezték a kompetenciájukat, és teljesen leépítették az önbizalmukat. Erről beszélni is nehéz, nem hogy mozgalommá szerveződve tegyünk ellene.
Hétfőn reggel tüntetnek a kéményseprők a Parlament előtt. A kutya se lesz ott. Pedig nem csupán azért tüntetnek, mert tönkreteszik a szakmájukat, mert elveszik a megélhetésüket, hanem értünk is.
Balog Zoltánra is igaz az orbáni mondás: nem azt érdemes nézni, amit mond, hanem azt, amit csinál.
Egy demokratikus pártnak szüksége van célközönségre, választói csoportokra, akiket képvisel, akiknek érdekeit és értékeit megjeleníti. Nem elég beragadni a saját közvetlen politikai és értelmiségi holdudvarba.
Ha három évtizeddel a rendszerváltás után a kelet-európai társadalmak nem zárkóztak fel, nem középosztályosodtak, nem jutottak el a stabil liberális demokráciák szintjére, akkor ott társadalmi-gazdasági okoknak kell lenniük a politikai csődhelyzet hátterében.