Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Számoljunk le végre a civil politikusok mítoszával!

Az elmúlt hónapokban sorra törtek elő gyanús figurák, szerencse-lovagok, volt miniszterek, értelmiségiek által alapított csoportok, akik bejelentették, ők tudják, mi a megoldás az ellenzék válságára, majd ők odaállnak és megnyerik, hoznak miniszterelnök-jelöltet, és így tovább. Ezek az emberek jó esetben – és nagy többségükben – jóindulatú kóklerek.

Csütörtök este éppen Magyar György ügyvéd magyarázta el az Egyenesenben, hogy a gonosz pártok nem engedik elindulni az egyéni körzetekben a kiváló civil jelölteket. Állítása szerint ő közelről figyelte a folyamatokat. Azt látta, hogy lezárják előttük a teret, mintha egy betonfalat emelnének, mondja Magyar, majd hozzáteszi, még azt sem engedték a pártok, hogy megmérjék, van-e támogatottsága ezeknek a jelölteknek.

Jól értem? Magyar György szerint olyan civil jelöltek javára kéne a pártoknak átengedni az indulás jogát egyéni körzetekben, akik nem voltak képesek helyben még a harcot se felvenni a pártok jelöltjeivel? Hogy még arra se tudtak pénzt összeszedni (max 400 ezer forint), hogy megmérjék a saját támogatottságukat, a választók preferenciáit?

Akkor mit is akarnak ezek a civil jelöltek csinálni? Megverni a Fideszt, ha az LMP-t, a DK-t, és az MSZP-t se sikerült?

Félreértés ne essék, nem a civilek politizálásával van baj. A társadalom különböző szegmenseiben érdekvédelmet folytató emberek és csoportok politizálása nélkül, sőt, a pártpolitikába való belebeszélése nélkül nem lehet demokráciát csinálni. Arról a jelenségről beszélek, amikor a médiában és a közéletben nagy befolyással bíró emberek azt gondolják, hogy nekik jár a hatalom, járnak a pozíciók, akár csak ebben a kis ellenzéki pocsolyában is. Anélkül is jár, hogy a politikai munkát elvégeznék.

A politika már csak olyan dolog, hogy az erősebb kutya baszik. Az nem úgy megy, hogy Jóska Pista kitalálja, hogy mivel ő egyetemi doktor, meg publikált háromszor az ÉS-ben, ezért neki jár egy egyéni körzet. Azt az egyéni körzetet meg kell szerezni.

Ha ezek a jelöltek álmodozás helyett azzal töltötték volna az elmúlt évüket, hogy végigszántják az általuk kiszemelt választókörzetet, helyi csapatot építenek, pénzt gyűjtenek, országos ügyeket generálnak a helyi problémákból, akkor most valószínűleg olyan ismertsége és támogatottsága lenne a jelöltségüknek, hogy az ellenzéki pártoknak meg kéne hajolniuk.

De ilyen civil egyéni jelölt (Kész Zoltánon kívül) nincsen. Egyetlen civil jelölt se volt képes megverni terepen a pártokat. Akkor hát miről is beszélünk?

Azt is meg kellene érteni, ha már demokráciáról, demokratikus versenyről papolunk, hogy nem véletlenül van az, hogy a sikeres jelölteket a leggyakrabban pártok állítják. Mások is állíthatnak, csak ritkán lesznek sikeresek. Mégpedig azért, mert a pártok képviseleti intézmények. Azért jöttek létre, hogy érdekekben és népszerű elgondolásokban osztozó emberek kiválasszák maguk közül azokat, akik a hozzájuk hasonló helyzetben lévők, hasonlóan gondolkodók képviseletét el tudják látni. Jó esetben mire egy párt embere eljut oda, hogy országgyűlési képviselőjelölt legyen, már egy csomó embert meggyőzött arról, hogy ő a legalkalmasabb a pártot támogatók érdekeinek és az általuk vallott értékek képviseletére. Vagy legalább vannak emberek, a párt tágsága, akikkel azt a jelöltet el kell fogadtatni.

Persze ma már a pártoknak nem nagyon van tagsága, pláne aktív tagsága, és gyakran nagy mértékben érvényesül a párton belüli kontraszelekció és korrupció. Tehát nem biztos, hogy a legalkalmasabb jelöltek kerülnek oda. De legalább van egy folyamat, ahogyan a jelöltek kiválasztódnak, és van valamilyen fajta elszámolási kényszer a párttagság felé, akik felé a jelölt és a pártvezetés felelősséggel tartozik.

Kinek tartozik elszámolással a “civil jelöltekért” kiáltó értelmiségi megmondóember? Milyen következményekkel jár az ő karrierjére és életére nézve, ha rossz jelölteket javasol?

A magyar ellenzéki pártoknál már csak a körülöttük lófráló holdudvar teljesít jobban. Olyan emberek dumálnak bele a politikába, akik életükben egy kampányban sem vettek részt. Mert az nem kampány, hogy csinálunk egy 500 fős tüntetést, és az sem kampány, hogy bejárunk az ATV Egyenes Beszédbe vagy Kálmán Olgához. Ezzel a médiapolitizálással pedig nem az a baj, hogy az uraknak véleményük van, hanem az, hogy a valóságtól teljesen idegen állítások mentén magyarázzák el a politika működését az embereknek. Bután tartják őket.

Tényleg csak annyi kell, hogy összefogás? Tényleg minden pártpolitikus pénzéhes, és csak a pozícióra hajt? Tényleg csak egy neves, jó jelölt kell, és már nyert is? Esetleg egy kicsit bonyolultabb kérdés: tényleg csak akarni kell, és nincsenek olyan strukturális atombombák, az apolitikusságot direkt növelő, az ellenzéki pártok megjelenési esélyét csökkentő folyamatos változások beleépítve a pártversenybe, amik alapvetően ellehetetlenítik a politizálást?

És igen, vannak az ellenzéki politikusok között megélhetési politikusok és a Fidesz által megvásárolt emberek is, de éppen ebben a felső-középoszály érvényesülését segítő rendszerben ezek az emberek vígan megélnének anélkül, hogy politikai pályára adnák a fejüket.

A legtöbb ellenzéki politikus hisz abban, amit csinál, és borzasztó nehéz helyzetben, kifáradva, erőforrások nélkül végzi a munkáját.

Azt is el szoktuk feledni, amikor az ellenzéki pártok tagjairól beszélünk, hogy az a mondat, hogy egyre rosszabb a demokrácia helyzete Magyarországon, nem egy üres, tartalom nélküli mondat. Ez a mondat éppen az ellenzéki pártok lehetőségeinek szűkítését jelenti leginkább. A kiüresedett parlament lenne az ellenzék legfőbb terepe, de az ottani megszólalásaik szintén súlytalanok, a rossz intézkedéseknek se tudnak a ház falán belül ellentartani, hiszen nincs ehhez megfelelő súlyuk a házban.

Nem beszélve a médiahelyzetről. Alig maradt olyan médiatermék, ami közvetítené a szavaikat. Ami pedig van, sokszor cinikusan, lesajnálóan fordul feléjük, tovább gerjesztve a pártellenességet.

De egy politikus nem csak saját magából áll, szüksége van csapatra is. Márpedig 2006 és 2014 között lényegében teljesen felszámolódott a politika baloldali-liberális intézményrendszere. Nincsenek kampányokban acélosodott 10-20 fős csapatok, alig vannak politikai háttérintézmények, az utánpótlás pedig majdnem hogy teljesen megszűnt.

Azt pedig mindannyian sejtjük, baloldali, liberális vagy zöld pártnak mennyi nagyvállalkozó ad ma pénzt Magyarországon.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek a pártok ne hibáznának, és ne kéne vállalniuk a felelősséget a 2018-as választási eredményért. De emellett azt is látni kell, hogy ma egy ellenzéki politikusnak 10 döntésből 10 jót kell hoznia ahhoz, hogy ne valljon biztosan kudarcot. Ez pedig nem olyan könnyű háttér és errőforrások nélkül.

Kéretlenül, kívülről könnyű ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyni és azt mondani, jöjjenek a tiszta kezű, lánglelkű civilek a politikába, és könnyű fikázni ezeket a pártokat. A kritikának persze meg van a helye és ideje is.

De tét nélküli bekiabálások nem lendítik előre az ügyet, és főképp nem 94 nappal a választások előtt. Persze, ha valami konkrét hibát lát valaki, akkor szóljon, de ha csak úgy okosabbnak érzi magát, akkor hallgasson inkább.

Ha valaki tényleg fontosnak érzi a kormányváltás ügyét, akkor 94 nappal a választások előtt nem nagyon tehet mást, mint hogy beáll a számára szimpatikus jelölt vagy párt mögé (van jó pár), szervezzen neki fórumot, juttassa el a tartalmakat minél több emberhez. Hozzon létre intézményeket a pártok támogatására, vagy támogassa a még létező ilyen intézményeket.

De nagy kijelentésekből, bejelentésekből, a belepofázásból elég volt.

Címoldali kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán
Olvass tovább!