Augusztus 26-án soha nem látott súlyosságú, katasztrofális villámárvíz sújtotta Nepált és kisebb részben Kína közelebb fekvő területeit. Az áldozatok száma már most ezer felett van – legalábbis a hivatalos statisztikák szerint. Az elkövetkező napokban, hetekben ez a szám könnyen megsokszorozódhat, tekintve hogy több ezer embert keresnek eltűntként – akik valószínűleg sajnos aligha élhettek túl egy ilyen volumenű katasztrófát. A katasztrófa okai és hatásai azonban messze túlmutatnak a geológiai jelenségeken, és élesen világítják meg a globális egyenlőtlenségeket.

A hegyomlást és a villámárvizet nyugodtan nevezhetjük történelmi jelentőségűnek. Ugyanis soha nem jegyeztek fel méretben és jellegben ehhez hasonló katasztrófát, a jelenlegi globális tendenciák miatt azonban minden bizonnyal fel kell készülnünk hasonló jelenségekre, ráadásul globális szinten. Épp emiatt érdemes megnézni, hogy mi vezetett a tragédiához – és miért vehetjük szinte biztosra, hogy a jövőben egyre gyakoribbá válnak az ilyen esetek.

A büszke bérceket egybentartó cement

A nepáli tragédiát első körben sokszor villámárvízként emlegették. Ez azonban jelenlegi ismereteink szerint nem helytálló: leírhatjuk száguldó, folyékony betonként, ahogy azt már mások szintén megtették. Ez nem is áll távol a valóságtól.

„Először azt hitték, hogy egy gleccsertó átszakadása okozott villámárvizet. Aztán arról lehetett olvasni, hogy egy földrengést észleltek, ez okozhatta a gleccsertó átszakadását; később, hogy a földrengés nem is gleccsertavat szakított át, hanem földcsuszamlást indított el.

A jelenlegi megfejtés azonban az, hogy ez tulajdonképpen egy gleccseromlással kombinált földcsuszamlás volt, egy olyan hegyrész omlott le, amelynek a tetején gleccser van. 1300 métert szakadt le a hegy, majd a becsapódás pillanatában akkora energia szabadult föl, hogy elolvadt a jég a hőtől és a nyomástól. Instant vízzé vált, de biztosan volt benne eleve sok olvadékvíz is. Erre úgy hivatkoznak, mint villámárvíz, de nem az. Ez valami egészen elképesztő, egy cementszerű sárlavina zúdult le. Ilyen, ekkora tömeggel még nem volt.

Az elején azt hitték, hogy a földrengés okozta a gleccserleszakadást, de fordítva: a gleccserleszakadás okozta a földrengést”

– mondta el lapunknak Farkas Viktor Mátyás, a WWF Magyarország munkatársa.

Hogy vált mindez lehetségessé? Számos, az örök fagy birodalmában álló hegyet a kövek mellett a jég tart össze – ez a permafroszt, vagyis az örökké fagyott víz és más anyagok keveréke, amely a világ számos olyan táján jellemző, ahol a hőmérséklet soha nem emelkedik fagypont fölé.

Azonban ha a hőmérséklet tartósan nulla fok fölé emelkedik, akár csak időszakosan is, a víz megolvad. Így a kötőanyag kevésbé lesz hatékony, ami a teljes geológiai formáció destabilizációjához vezethet. Ezzel függ össze a gleccserek olvadása is, ami szintén járhat villámárvizekkel egy-egy nagyobb tábla leszakadása nyomán – amennyiben viszont sziklaformációkat tart egyben a jég, ez akár a különböző méretű kövek elszabadulásával is járhat, ahogy most Nepálban láthattuk. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a lezuhanó és ripityára törő kisebb-nagyobb sziklák mellett a gleccserek alatt eleve igen aprószemű kavicságy található, amely a jégtömeg által évezredek alatt összezúzott sziklából alakul ki.

Ezt nem láttuk jönni

Noha földcsuszamlások, villámárvizek világszerte egyre gyakrabban fordulnak elő a klímaváltozás miatt, az előrejelző-rendszerek segíthetnek ezek veszélyeit időben felmérni, a hatóságok pedig ennek megfelelően tudnak cselekedni. Így történt ez Svájcban is 2025 májusában. Akkor a gleccserfigyelő rendszerek segítségével előre látták a hegyoldal destabilizációját, így az alatta fekvő települést időben ki tudták üríteni a hatóságok. A pusztítás intenzitása és mértéke jól látszik ebben a videóban. Érdemes összevetni a svájci esetet a Guardian cikkében látható, Nepálban készült videóval, amin látszik a felfoghatatlan tömegű, helyenként 200 kilométeres óránkénti sebességet elérő, 100 kilométeres távon pusztító cementlavina.

Azt is érdemes összevetni, hogy míg Svájc egy főre jutó nemzeti összterméke mintegy 114 769 dollár, Nepálban ez az érték 1536 dollár a Világbank kimutatása szerint.

A világ egyik leggazdagabb országát az egyik legszegényebben hasonlítjuk össze, Svájc a centrum centruma, míg Nepál a periféria széle a világrendszerben.

Ennek következménye, hogy míg Svájcban évi mintegy 18 millió eurót fordítanak a lavina-előrejelző rendszerre, a többek között hasonló feladatot is ellátó nepáli rendszer – amelyet egyébként áradáselőrejelzésre is használnak – három éve mintegy 7 millió eurós költségvetéssel működött. Ezt a Nepali Times cikke szerint azóta alig több mint 3 millió euróra vágták vissza a megszorítások jegyében. Az összevetéshez az is hozzátartozik, hogy a két ország területe 41 277 illetve 147 181 négyzetkilométer. Hasonló méretű katasztrófára – tekintve hogy korábban nem volt ilyen – persze senki sem számított. A nepáli rendszer vízhozammérői tízpercenként küldtek jelet a hatóságok helyi központjába, az értékek teljesen biztonságos állapotokat mutattak. Aztán semmit. Egy ilyen rendszer ugyanis nincs felkészítve arra, ha egy helyenként 80 méter magas cementlavina elsodorja a műszereket – csupán a szerencsén múlt, hogy a hatóságok azonnali evakuációt elrendelő SMS-eket tudtak kiküldeni, ezzel tízezrek életét megmentve. Egy ember ugyanis egy magaslati pontról véletlenül észrevette a veszélyt és betelefonált.

És míg egy-egy gazdag országban a kormányoknak vagy hatóságoknak viszonylag széles mozgástere van a lakosság érdekeinek és szükségleteinek figyelembevételével felkészülni, ez egy szegény ország esetében már kevésbé egyértelmű.

„Az egyik dolog amit a hasonló katasztrófák megelőzése érdekében tenni lehet – amit minden árvízkockázat-kezelés témájú konferencián elmondanak – az a területi tervezés. Tehát egyszerűen nem szabadna engedni a beépítéseket. Ezek a falvacskák, közvetlen a folyó mellé épültek. Tapasztalati alapon, miszerint oda, ahova építették őket, már nem szokott följönni a víz, de hát mikor épült oda ez a ház? Volt klímaváltozás akkor? Mikor alakult ki az a településkép, az utcakép? Nyugati országokban, ahol van rá pénz, az állam megvásárolja ezeket az ingatlanokat, kiköltözteti az embereket és lebontja, majd nem engedi a területen az építkezést, hiszen egyszerűen nem biztonságos”

– ecsetelte Farkas Viktor Mátyás. Ilyen intézkedésekre a perifériaországokban jellemzően nincs forrás.

Globális fenyegetés, korlátolt felelősség

Farkas felhívta a figyelmet arra is, hogy a permafroszt olvadása világszerte problémákat okoz. A globális felmelegedés ugyanis az – eddig – folyamatosan fagyott területeken hatványozottan van jelen. A mostani cementlavinával érintett régió évtizedenként 0,3 Celsius-fokot melegszik átlagosan, szemben a globális 0,1-gyel – ezalatt a sokévi átlagot kell érteni, ugyanis a felmelegedés üteme globálisan gyorsul. Ez a jelenség egyébként világszerte megfigyelhető a magasabban fekvő területeken, de a sarkokon is – az elolvadó jégtakaró pedig sötétebb felületeket eredményez, tehát kaszkádszerű melegedéssel jár.

Vagyis többek között Európában is érezhető a jelenség. Egyrészt a fenti, svájci esethez hasonló – még ha sokszor nem lakott területet is érő – gleccserszakadások egyre gyakoribbak, másrészt egyébként is látható a hegyek akár fokozatos szétesése. Az Alpokban nyáron számos népszerű túraútvonalat is le kellett zárni, egyszerűen azért, mert az arra járókra bármikor rázuhanhat egy kiolvadt szikla. Részben a gleccserek és a permafroszt olvadása  az oka a villámárvizek megszaporodásának, a folyók vízhozamának kiszámíthatatlanabbá válásának is.

Amellett ugyanakkor, hogy a globális felmelegedés a bolygó valamennyi szegletét érinti, nem csupán a fent vázolt alkalmazkodási képesség terén vannak komoly különbségek a centrum és a periféria országai között.

A fejlett országokat ugyanis hatványozottan súlyos felelősség terheli az olyan szörnyűségekért, mint amiket Nepálban láthattuk augusztus végén.

A centrumországok, értve ezalatt Nyugat-Európát és Észak-Amerikát (ahonnan az ipari forradalommal párhuzamosan indult világhódító útjára a kapitalizmus, a gazdag országok igájába hajtva a szegényeket) az elmúlt bő kétszáz évet nézve a globális üvegházhatású gázkibocsátás mintegy feléért felelnek. Napjainkban is nagyon komoly eltérések tapasztalhatók: ha a korábbi példának megfelelően Svájcot és Nepált hasonlítjuk össze, a Világbank fent idézett kimutatása szerint az egy főre jutó ÜHG-kibocsátás (üvegházhatású gázkibocsátás) Svájcban a nepáli érték több mint hétszerese; 2000-ben ez a szorzó még 62-szeres (!) volt. Bővebben az ENSZ kimutatásában lehet tanulmányozni a kibocsátásbeli egyenlőtlenségek számos aspektusát.

Ez azt jelenti, hogy ha sikerülne globálisan betartani a „szennyező fizet” elvet, a gazdag országoknak bődületes összegeket kellene fordítaniuk a szegények klímaalkalmazkodására. Ez viszont aligha fog megtörténni.

Tudják, látják, leszarják

Ha az ENSZ tavalyi – és az összes korábbi – klímakonferenciáján kiderült valami, az az, hogy a nagy kibocsátók leginkább nagy szavakkal harcolnának a klímaváltozás ellen. Mindezt úgy, hogy jó 40-50 éve tudható, hogy az egyre növekvő ÜHG-kibocsátások okozzák a klímaváltozást. Legkésőbb a párizsi egyezmény 2015-ös aláírásának idejére globális konszenzus alakult ki abban, hogy az évszázad végéig 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani a bolygó felmelegedését, amennyiben szeretnénk megőrizni az emberi élet alapvető feltételeit (értve ezalatt a civilizált életkörülményeket – írástudás széleskörű fennmaradása, széleskörű, kontrollált együttműködésre alapuló társadalmak, stb.).

Jelenleg vitatott kérdés, hogy elértük-e már globálisan az átlagos másfél fokos felmelegedést. Az azonban nem vitás, hogy az évszázad során meg fogjuk haladni, a kérdés, hogy a végére sikerül-e visszatornászni – a különösen optimista forgatókönyvek szerint igen.

Ehhez azonban olyan radikális változásokra lenne szükség, amelyeknek hírét sem halljuk.

Ráadásul akár sikerül ez a cél, akár nem, a gleccsereknek és a sarkvidéki jégsapkáknak minden bizonnyal annyi. Az optimista forgatókönyv szerint is. E forgatókönyv teljesüléséhez az ENSZ klímaváltozással foglalkozó szervezete szerint olyan, az egyes országok túlnyomórészt be nem tartott klímavédelmi vállalásaihoz képest is brutális kibocsátáscsökkentésre lenne szükség már – nagyon – rövidtávon is.

A fentieknek számtalan következménye van, amelyeket itt helyszűkében nem fogunk felsorolni. Ezek közül különösen látványos lesz, amikor megszaporodnak a mostani nepálihoz hasonló cementlavinák.

A bolygó geológiai sajátosságai miatt pont ott lesznek a legsúlyosabbak, ahol a legkevésbé tudnak ellenük védekezni – és azon szegény, a centrumtól gazdasági függőségben tartott társadalmakat fogják sújtani, amelyek a legkevesebb felelősséggel tartoznak a klímaváltozás bőrünkön érezhető valóságáért.