Miért kellene választójogot adni a bevándorlóknak?
Ha a társadalom jelentős részét kirekesztjük a szavazati jogból, akkor azzal a demokráciát magát is korlátozzuk.

Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Ha a társadalom jelentős részét kirekesztjük a szavazati jogból, akkor azzal a demokráciát magát is korlátozzuk.
Ezekre az eseményekre igenis úgy kell tekintenünk, mint a saját ügyünkre, saját történelmünk egy fejezetére.
A kudarc, a szégyen az államé, amely képtelen gondoskodni az állampolgárairól, különösen azokról, akik eleve nehéz körülmények közt élnek. A büntetés viszont azokon csattan, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre.
Handó Tünde alkotmánybíróvá választása kiváló alkalom arra, hogy számba vegyük, milyen lépésekkel kényszerítette térdre a Fidesz-kormány az Alkotmánybíróságot az utóbbi évek során.
Abban még reménykedem, hogy a DK meg tud lepni, és tud hozni egy olyan döntést, ami szokatlan lenne a magyar politika világában, amely kilép a haszonlesésből, elismeri a hibáját, és bocsánatot kér.
Vendégszerzőnk, aki magyar menekültek gyermekeként nőtt fel Nyugat-Németországban, visszaemlékezésében arra világít rá, milyen volt „idegenként” a fal leomlása utáni időszak, amely máig sem vezetett el odáig, hogy az ország két része szerves egészként tekinthessen a Német Szövetségi Köztársaságra.
Bár a győztes kiléte nem kétséges, mégis nagy téttel bír a vasárnapi romániai elnökválasztás, amely közvetetten kihatással lesz a román politika következő éveire is.
A Rojáváról baloldalon kialakult képet fontos árnyalni: miközben valóban egy sajátos zöld-baloldali ideológia tükröződik politikai szervezetének alapelveiben, az, hogy „társadalmi forradalom” zajlott volna le Észak-Szíriában, erős túlzás
A valódi küzdelem most kezdődik. A neoliberális politikai hegemónia már megtört, az elképzelhetetlen, a rendszerkritika lehetősége széles körben valósággá vált, egyszerűen, a hétköznapok felől.
Semmiféle nemzeti együttérzés – vagy világosabban fogalmazva, cinkosság – nem menthet fel a kegyetlenség, az igazságtalanság és a gyilkosság támogatása alól. Ezek természetesen közhelyek, de éppenséggel igazak.