Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rákényszeríteni az elitet a testvériségre – hogyan tovább, Chile?

Chilében továbbra is rendkívüli állapotok uralkodnak, habár a szükséghelyzetet a kormány már visszavonta. Bő egy hete, hogy közel másfél millió ember lepte el csak a főváros utcáit a 18 milliós országban, ahol elsőként alkalmazták teljes körűen a neoliberális gazdaságpolitikát a katonai diktatúra által teremtett kedvező körülmények között.

Az emberi jogok érvényesülésének felügyeletét végző INDH október 28-ig 120 jogsértésben indított pert, 94 esetben kínzás miatt, melyek közül 18 szexuális erőszak. A szervezet szerint 3500 letartóztatottból 1100 ember megsérült, közülük hatszázan különböző lőfegyverek által. Tavaly egész évben összesen 80 eljárást indítottak kínzás ügyében, ezt a számot az általános felkelés óta, 10 nap alatt átlépték.

A többnyire békés és elképesztő tömegeket megmozgató tüntetések a Sebastián Piñera vezette kormányt stratégiaváltásra kényszerítették.

A teljes elnyomás és háborús retorika helyet adott a töredelmes önkritikának, ami leginkább abban merült ki, hogy az államfő önmagán kívül mindenkit leváltott és meghirdette a 2018-as választási programjának a végrehajtását mint szociális paktumot. A kijárási tilalmat is érvényen kívül helyezte, igaz, ezt eddig se nagyon tartották be a polgárok.

Párhuzamosan megindult a mosolyoffenzíva: a közösségi médiákon terjedtek a videók és képek a katonasággal focizó, ölelkező tüntetőkről. A szociális csomagnak része volt egy 20 százalékos minimálbéremelés, a képviselők fizetésének csökkentése és a gazdagok adóterheinek növelése, a nyugdíjak emelése.

Tehát minden, ami szem-szájnak ingere: „Azoknak ott fenn kevesebb, nekünk több, lehet menni haza”. De nem ez történt.

Annak ellenére, hogy a közép- és alsóközéposztály széles rétegeire – akik mind a feminista, mind a diákmozgalomban jelentős szerepet játszanak – a mobilizáció és a rendszeresen ülésező tanácsokban való részvétel nagy terhet ró. A használhatatlan metróhálózat is elsősorban a munkások életet keseríti meg, akik így akár napi négy órát is kénytelenek közlekedéssel eltölteni, a közösségi médiákon terjedő beszámolók alapján.

Az világos, hogy a társadalom jelentős része, a katonai elnyomás és szükségállapot dacára (vagy éppen ezért is) egyértelműen elutasítja a jelenlegi gazdasági berendezkedést, amely felszámolta a felemelkedés lehetőségét, és minden forrást kivont az általános szociális ellátórendszerből – tehát végrehajtotta a felfelé való újraelosztás programját.

A magánszámlákkal üzemelő nyugdíjalap (AFP), a nyugdíjasok elszegényedésének egyik eszköze, a tiltakozások egyik célpontja. (Pensiones dignas: Méltányos nyugdíjakat.)

Pontosabban, az állami kiadások nem csökkentek, hanem növekedtek. Csak éppen nem azért, hogy széleskörű minőségi jóléti szolgáltatások épüljenek, hanem hogy a magáncégek, amelyek átvették a közintézmények helyét, nyereségesen működhessenek.

A kérdés most az, hogyan tovább. Hogyan lehet valódi strukturális változásokat elérni. Mik lennénk ezek a célok, milyen utak vezethetnek el hozzájuk, és milyen hatalomtechnikai stratégiákkal szemben kell mindezt megvalósítani. A továbbiakban a rendelkezésemre álló információk alapján ezeket a kérdéseket járom körbe.

Újra kell írni a játékszabályokat

A metrójegy-vásárlás megtagadását követő tüntetések után, mikor a hadsereg bevetésére került a sor, sokan tartottak önpuccstól, tehát attól, hogy a rendkívüli állapot adta lehetőséggel élve lezajlik a visszatérés a katonai diktatúrához, ami lehetővé teszi a neoliberális politika további folytatását.

Ennek a veszélye nem múlt el teljesen, s a nemzetközi figyelem kulcsfontosságú ennek megelőzésében. Az ENSZ klímacsúcs és a APEC Forum (Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) lemondása ebből a szempontból nem a legjobb hír. Az előbbiekkel szemben szervezett ellenfórum, a Népek Tanácsa azonban továbbra is megrendezésre kerül, az alulról szerveződő internacionalizmus szempontjából ez nagy jelentőséggel bír.

Megváltozott a hatalom stratégiája, a politikai elit szinte minden tagja a néppel való dialógusról és egy új szociális paktum szükségességéről beszél. Ez természetesen helyes. Ugyanakkor eszköze is az irányítás nélküli népharag kanalizálásának a reprezentatív demokrácia keretrendszerébe való reintegrációjának.

Sebastián Piñera már maga is kifejtette, hogy a Macron által lefolytatott nemzeti konzultáció mintáját követve igyekszik majd visszavezetni a normalitás állapotába az országot. Ez a normalitás azonban éppen maga a probléma, ahogy azt graffitik és transzparensek hirdetik országszerte.

„Nem térünk vissza a normalitáshoz, merta normalitás volt a probléma.

Nincs bizalom a társadalmi intézményekben. A katolikus egyház (korrupciós és szexuális visszaélések miatt) óriási presztízsveszteségen ment keresztül az elmúlt években. A politikai pártok egyikét sem tekintik hitelesnek a tüntetők. A hivatalos szakszervezeteket pedig olyan szinten megcsonkította a diktatúra, hogy nem mint ellenerő, hanem csak mint a parlamentáris rendszer statisztái maradhattak életben.

Az utóbbi két intézmény esetében a szintén a diktatúrából hátramaradt alkotmány nem is igen hagyott mozgásteret, hiszen lehetővé teszi a teljes körű privatizációt, a vizet és minden természeti kincset beleértve, miközben a magántulajdont abszolút védelem alá helyezi.

Nem csoda, hogy a progresszívnek nevezhető Michelle Bachelet hirdetett meg először a politikai eliten belül 2014-ben egy kampányt új alkotmány megírására, amit végül nem sikerült parlamentáris keretek között intézményesíteni. Valójában már a 2001-es, csúcspontján másfél millió diákot és egyetemistát megmozgató diáklázadás (pingvinforradalomnak is hívták az egyenruhák miatt) követelései között is szerepelt az alkotmányozás, akkor éppen Michelle Bachelet volt a kormányfő.

Valódi strukturális társadalmi változást Chile jelenlegi alkotmánya nem tesz lehetővé. Mindenképpen új alkotmányra van szükség, mivel a régi nem tartalmazza az önmaga felszámolására vonatkozó szabályokat, ezért népszavazást kell kiírni, arra vonatkozóan, hogy kell-e új alkotmány. A kormány ettől egyelőre tartózkodik.

Továbbá fennáll a veszélye a Transz-csendes-óceáni Partnerség (TPP) szabadkereskedelmi szerződés parlamenti elfogadásának, ami egy potenciális alulról fogalmazódó alkotmánynak eleve korlátozza a mozgásterét, amennyiben a szerződés nemzetközi jogorvoslati lehetőséget biztosít a nagyvállalatoknak olyan nemzeti szintű törvényekkel szemben, amelyek sértik az érdekeiket. Ehhez hasonló egyezmények elfogadását most kell megakadályozni.

Folyamatosan alakulnak országszerte az alkotmányozó országgyűlést előkészítő tanácsok, egyre hangosabban követelve egy plurinacionális alkotmány alulról szerveződő megalapozását.

Tanácsülés Valparaísóban. Forrás: Twitter.

Az október 22-ei gigatünetés óta az utcán való aktivitás némileg csökkent, a tanácsokban való részvétel nőtt. A tanácsokon megszavazott döntéseket és megfogalmazott követeléseket írásban rögzítik, működésüket mindenféle szervezet, szakszervezetek (munkás-, paraszt-) és mozgalmak (diák- és feminista mozgalmak), illetve a harcban leginkább edzett mapuche közösségek szervezik.

Az új alkotmány feladata a demokrácia demokratizálása, s egy országos tanulási, politizálódási folyamat beindítása.

A Caracol Kollektíva felhívást intézett a „népi” oktatókhoz, hogy támogassák a helyi tanácsokat az évtizedek során felhalmozott részvételi oktatási módszerek alkalmazásával. Paulo Freire kritikai pedagógiai hagyománya tovább él.

Éppen a teljes kiábrándulás és a bizalom hiánya az, ami lehetőséget adhat radikális változásra, a tanácsokon keresztül folytatott egyeztetések által az utcai jelenlétet fenntartva. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy sikerüljön elkerülni a népi kezdeményezések kooptálását. Magyarán azt, hogy a hiteltelen politikai szereplők a valódi változás, tehát a tanácsok támogatása helyett saját politikai tőke kovácsolására használják fel a népharagot (akár jobbról, akár balról – persze, ha lehet választani, ne jobbról), elejét véve ezzel az országos szintű politizálódási folyamatnak.

Mindamellett, hogy a hadsereg és a rendőrség a békés és nem békés megmozdulásokra továbbra is durva elnyomással fog válaszolni, miközben megpróbálja az egyes társadalmi csoportokat egymás ellen fordítani és kriminalizálni, főleg a mapuche közösség és diákság tagjait. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a globális tőke érdekérvényesítő képességeiről, idetartozik a TPP parlamenti ratifikálásának megakadályozása és a várható médiazárlat, illetve a szelektív nemzetközi tudósítás.

Csakúgy mint 1989-ben, a diktatúrából való átmenetet követelő tömegfelvonulások idején, most is együtt lobog a mapuche és a chilei zászló.

Tüntetők Santiago de Chilében október 22-én. (kép: Wikimedia Commons)

Akkor a népszavazást követően a mapuche közösségnek tett ígéreteket a politikai elit hamar elárulta. Majd bevezetésre került az úgynevezett antiterrorista törvény, állandósítva a katonai terrort az őslakosokkal szemben.

Tavaly november óta különösen feszült a helyzet, miután a rendőrség hátulról fejbe lőtte a fegyvertelen 24 éves Camilo Catrillancat, egy mapuche gazdálkodót, aki részt vett a földterületek visszaszerzéséért folytatott harcokban, és elismert tagja volt a közösségnek. A hivatalos szervek szerint rablás miatt vették üldözőbe, és tűzpárbajban halt meg. A hozzátartozók és a körülmények nem ezt erősítik meg. A belügyminiszter a mostani tüntetések eredményeként lemondatott Andrés Chadwick volt, az elnök Sebastián Piñera.

Berlin East-side gallery.

Most egyre hangosabban követelik a mapuche területi és politikai autonómia elismerését, a Wallmapu (saját megnevezésük a területre) demilitarizálását, egy plurinacionális alkotmány megteremtésén keresztül, Bolívia és Ecuador példájára.

Jelenleg mind Bolívia, mind Ecuador hasonlóan kritikus időket él, ennek vannak sajátos helyi dinamikái, illetve általánosnak tekinthető globális összetevői. Ecuadorban néhány hete szintén az őslakos mozgalmak együttes fellépése akadályozta meg az IMF megszorító csomagjának elfogadását, családostul, tízezrével vonultak a fővárosba, és ugyanúgy nem riadtak vissza a halálos áldozatokat is követelő elnyomástól, mint Chilében. Területük, életformájuk és puszta létük védelme évszázados hagyományra tekint vissza, veszteségeik is.

A valódi küzdelem most kezdődik. A neoliberális politikai hegemónia már megtört, az elképzelhetetlen, a rendszerkritika lehetősége széles körben valósággá vált, egyszerűen, a hétköznapok felől.

Azok a politikai erők, amelyek valóban elkötelezettek a demokrácia mellett, most tanulhatnak a tüntető és tanácskozó néptől. Rés van a rendszerben, amit a politikai elit igyekezni fog minél gyorsabban népszerű intézkedésekkel betömni. Ez önmagában jelentős javulást fog hozni több társadalmi réteg számára is, ezt megvetni arrogancia lenne, de fel nem ismerni a radikális változás lehetőségét vétek, és a paktumból kimaradó csoportok elárulásával is együtt jár.

A cél nem más, mint a vertikális társadalmi tagozódás felszámolása, újra teret engedve a horizontális differenciálódásnak. A kultúrák, életformák, közösségi és egyéni döntések sokszínűségének.

Az egyenlőség és a szabadság dinamikája ez, ahol az elitet, amely már képtelen emberekként tekinteni az alatta állókból alkotott tömegre, megveti idejét és létét, kényszeríteni kell a testvériségre.

Ameddig a méltóság szokássá nem válik, ahogy a megmozdulások új jelszava tartja: Hasta que la Dignidad se haga costumbre.

Címlapkép: Twitter.
Olvass tovább!