Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Miért kellene választójogot adni a bevándorlóknak?

Az önkormányzati választások után néhány nappal Kósa Lajos azzal próbálta magyarázni Tarlós István vereségét, hogy 90 ezer külföldi választópolgár is elment szavazni rá. Néhány nappal korábban körbejárta az ellenzéki médiát a hír, hogy Nikola Gruevszki is szerepel a választói névjegyzékben, hiszen menekültként neki erre lehetősége van.

De vajon helyes-e, hogy nem magyar állampolgárok részt vehetnek az önkormányzati választáson? Ez a kérdés független attól, hogy helyes-e, hogy Nikola Gruevszki menekültstátuszt kapott (nem az), vagy, hogy Kósa Lajos 90 ezres száma mennyire tűnik megalapozottnak (nem nagyon).

Amikor néhány napja a brit Parlamentben a december 12-i választás kiírásáról szóló törvényt tárgyalták, az ellenzéki pártok, többek között, módosító indítvánnyal szerették volna elérni, hogy választójogot kapjanak a 16 és 17 évesek, valamint az EU-s állampolgárok is (akik a különféle szintű helyi választásokon – és természetesen az EP-választásokon – jelenleg is részt vehetnek). A módosítókat végül nem tárgyalta meg a parlament (azok kívül estek az eredeti törvény tárgykörén), ugyanakkor felmerül a kérdés: helyes lett volna, ha elfogadják ezeket? Az alábbiakban a választójog bevándorlókra való kiterjesztése mellett kísérlek meg érvelni.

A kérdés túlmutat azon, hogy ki járulhat az urnákhoz egy választáson. A rá adott válasz ugyanis a politikai közösségeinkről alkotott elképzeléseink alapjait érinti: kik hozzák meg a politikai döntéseket? Kik számítanak egy ország polgárainak, akik döntenek az ország sorsáról, akiknek (közvetlen vagy közvetett) ráhatása van a törvényekre? És kik számítanak félig-meddig idegeneknek, kik találnak kívül ezen a körön?

Jelenleg az állampolgárság születési alapon jár, magyar állampolgárság alapesetben csak magyar állampolgárok gyerekeinek, lakóhelytől függetlenül (ez az ún. ius sanguini).[1]

Ezen felül lehetőség van honosíttatni magunkat, azonban ennek nagyon komoly feltételei vannak, kivéve persze, ha az ember határon túli magyar. Ezt nevezzük az állampolgárság kvázi-etnikai értelmezésének: az állampolgárság alapesetben olyan, mint az ember etnikai háttere: ha valakinek német felmenői vannak, az német származású lesz, ha pedig valakinek  magyar állampolgár valamelyik szülője, az alap esetben magyar állampolgár .

Az országgyűlési választások esetében kizárólag magyar állampolgárok szavazhatnak (az önkormányzati választásokon EU-s állampolgárok, illetve menekültek, valamint „bevándoroltként vagy letelepedettként elismert” személyek is), vagyis az ország legfontosabb ügyeiről nem dönthetnek magyar állampolgársággal nem rendelkező magyarországi lakosok (ők 2011-ben közel 150 ezren voltak). De ezeknek az embereknek ugyanúgy fizetniük kell adót, ugyanúgy vonatkoznak rájuk a magyar törvények. A szétrohadó egészségügyi rendszer és az állandó ideológiai szétbarmolásnak kitett, szintén rohamosan romló oktatási rendszer problémái ugyanúgy érintik az állampolgársággal rendelkező bevándorlókat, mint a magyar állampolgárokat.

Persze, vannak kivételek:  katonának csak magyar állampolgárok hívhatóak be, illetve közülük a férfiak, de azért erre a kötelességre kicsit durva volna a politikai közösségeinket alapozni. Főleg, hogy remélhetőleg soha többé nem lesz Magyarországon sorkatonaság vagy általános mozgósítás. Ha azonban mégis sor kerülne ilyenre, azt természetesen ki lehetne terjeszteni a nem állampolgár lakosokra is, és a választópolgárság különben se múljon egy-egy tragikus helyzetben (háborúban) való kényszerből adódó kötelezettségeinken, már csak azért sem, mert ugye nem minden magyar állampolgár hadköteles. Más példa most hirtelen a magyar kontextusban nem is jut eszembe, de hasonló több országban az esküdtség, itt viszont igazán jó okunk van azt kiterjeszteni minden lakosra.

Az érme másik oldala, hogy vannak olyan döntések, amelyek kizárólag vagy legalábbis nagyobb arányban érintik a nem állampolgár lakosokat. A Windrush-botrányban, példának okáért, a bevándorlóellenes uszításban gyökerező brit belügyminisztériumi policy, az „illegális” bevándorlók „haza”kényszerítésére irányuló úgynevezett „ellenséges környezet” („hostile environment”) vezetett el odáig, hogy az országban sok-sok évtizede jogszerűen tartózkodó lakosokat kezdett el deportálni a brit belügy. Ezeknek az embereknek tehát az egész egzisztenciája múlik azon, hogy vajon erősödik-e a bevándorlóellenesség, de nem tudnak ez ellen a szavazataikkal tenni.

A demokrácia lényege, hogy a döntéseket az érintettek – a társadalom tagjai – közösen hozzák meg. Ha tehát a társadalom jelentős részét kirekesztjük a szavazati jogból, akkor azzal a demokráciát magát is korlátozzuk.

A választójogot tehát érdemes volna alapvetően lakóhely alapján felfogni – pontosabban: érdemes volna a lakóhelyet a választójog egyik, de nem kizárólagos forrásának tekinteni. Az, hogy Magyarországon valaha egyáltalán felmerüljön a nem magyar állampolgárok szavazati joga, az két kormányzati migránsozás és három „ellenzéki” ukránnyugdíjásozás (jusson csak eszünkbe a DK szégyenteljes EP-beli viselkedése menekültügyben) között persze elég scifinek hangzik. De attól, hogy valami nem fog megváltozni a közeljövőben, még nem lesz helyes.

[1] – Egyes országokban, a legismertebb ilyen az Egyesült Államok, az állampolgárság az ország területén születetteknek jár – de ebben az esetben is a születésünk határozza meg az állampolgárságunk.

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás
Olvass tovább!