Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Óriási, rasszista ízű botrányba keveredett a brit kormány

Éppen ötven éve annak, hogy a Nagy Britanniában azóta is csak a faji gyűlölet mérföldköveként emlegetett, Enoch Powell brit konzervatív ex-miniszter által tartott, a fekete bevándorlók ellen hergelö „Rivers of blood” (Vérpatakok)-beszéd elhangzott egy pártgyűlésen, majd új életet lehelt a háború után eltűnni látszó angol szélsőjobboldalba 1968-ban.

A beszéd után néhány héttel fogadta el Harold Wilson munkáspárti kormánya a faji türelemről szóló törvényt a londoni Alsóházban. És hiába készült az ország az elmúlt pár hétben a múlt heti Brit Nemzetközösségi gyűlésekre, ez egészen sötét tónusokat kapott Nagy Britannia és volt koronagyarmatai kapcsolatát.

Az évfordulón ugyanis nem csupán abból alakult ki botrány, hogy antirasszista ellenzékiek, aktivisták szerint a BBC 4-es rádiócsatornájának nem szabadott volna a Powell-beszédet a jelenleg, Brexit utáni felfokozott hangulatban ismét leadnia, hanem ahogyan a sajtóriportokból lassacskán kiderült, a faji megkülönböztetés kormányszinten is iszonyatos méreteket öltött mára a szigetország államapparátusában.

A botrány középpontjában, a mára már idős, az országba szüleik útleveivel, vendégmunkások gyerekeiként a hatvanas években kormámymeghívásra érkező ún. „Windrush-generáció” áll. Ez volt a legelső hajó neve, amely 1948-ban a betöltetlen, de egyre gyarapodó ipari állásokra felvett jamaikaiakat, barbadosiakat, és más volt karibi angol gyarmatok, főleg afroamerikai lakóit hozta át Angliába, ahol azonnal munkát is kaptak.

Ma, fél évszázaddal később sorsuk bizonytalanabb mint valaha, pedig sokan már nagyszülők, és döntő többségük a munkaerőhiánnyal küzdő angol egészségügyben, idősgondozásban dolgozott. Kiderült ugyanis, hogy a brit belügyi tárca, a Home Office az elmúlt 6-7 évben folyamatosan fosztotta meg őket brit munkavállalási joguktól, és még jogszerű országban tartózkodásukat is kétségbe vonták.

Egyik napról a másikra ezrek váltak a kormányhivatalok szemében teljes jogú brit állampolgárból „illegális migránssá.”

A sajtó először egy kiemelkedően felháborító esettel borzolta fel a kedélyeket. Albert Thompson londoni lakosról a múlt év során derült ki, hogy súlyos prosztarákban szenved, és az angol adófizetők pénzéből fenntartott egészségügyi szolgálat ekkor közölte vele: adataik szerint nem jogosult a térített kezelésre, amely biztosítaná élete meghosszabbítását,  és 54,000 fontot (több, mint 19 millió forintot) kellene eddigi kezeléséért fizetnie, mivel semmiféle adatot nem találtak, arról, hogy brit állampolgár lenne. Thompson hiába érvelt azzal a szerveknek, hogy takarítóként 40 éve fizeti egészségügyi hozzájárulását és más adóit, ez nem volt elégséges bizonyíték jogosultsága megállapítására.

A brit baloldali napilap a Guardian és a balos irányultságú, privát Channel 4 kábeltelevízió sorozatosan napvilágra kerülő tényfeltáró anyagaiból hamarosan az körvonalazódott, Thompson esete egyáltalán nem egyedi: az országba gyermekként került Windrush-generáció tagjainak ezrei néztek szembe a deportálás rémével, sokan egy egyszerű útlevél-igénylés során értesültek róla, hogy nem is számítanak egyértelműen állampolgárnak.

A dagadó botrány zenitjén már a kormánynak is reagálnia kellett az esetekre. Theresa May miniszterelnök pedig a vádak gyújtópontjába került, mivel 2010 és 2016 között belügyminiszterként a bevándorlásért is ő felelt. A sorozatos közadatigénylések után pedig kiderült, a karibi-brit közösségben régóta folyamatos az ilyen indokok folytán történő kitoloncolás, ezekből több, mint 7,600 történt az elmúlt nyolc évben Nagy Britanniában.

Ami még ennél is jobban elmérgesítette a helyzetet az az volt, hogy a Guardian később nyilvánosságra hozta, hogy a minisztérium 2010 óta sorozatosan semmisítette meg a karibi-britek jogszerű tartózkodását igazoló, a hajókikötőkben felvett adatkártyákat.

A kormányfő először a 2010-ig hatalmon lévő munkáspárti kormányt tette felelőssé a hibáért, azóta azonban már elismerte felelősségét. May és belügyminisztere Amber Rudd pedig közölték, speciális munkacsoporttal igyekeznek rendezni a helyzetet, és az érintettekről kinyilvánították, kétség sem férhet brit állampolgárságukhoz.

Ez azonban nem hozott igazi megnyugvást. Hamarosan ugyanis előkerültek felvételek, amelyeken May még miniszterként 2013-ban sikerként könyvelte el ezeket az akciókat, és büszkén számolt be arról,

„Először deportálunk, aztán kérdezünk.”

– hozzátéve, hogy a Konzervatívok bevándorláspolitikája következtében a „családi szempontok nem írják már fölül a nemzet szempontjait.” A nyilatkozatok David Cameron első kormányának éveiben az akkor növekvő mértékű bevándorló-ellenességet kívánták kiszolgálni, és a szélsőjobboldali Függetlenségi Párt (UKIP) követeléseinek akart elébe menni. Most azonban ezek a szavak visszaszálltak Theresa May kormánya fejére, akik mentegetőzésre, védekezésre kényszerültek a médiában.

A hírek és kormánypárti reakciók után David Lammy, a maga is jamaikai felmenőkkel rendelkező munkáspárti parlamenti képviselő végül kimondta azt, amit sokan gondoltak a botrányról, mikor „a nemzeti szégyen napjának” titulálta kirobbanásának napját.

Kiemelte, hogy a karibi britek a huszadik században két világháborúban adták életüket az egykori Brit Birodalomért, annak szétesése után pedig az ország háború utáni újjáépítésében is oroszlánrészt vállaltak.

A május 3-án esedékes brit regionális választások kampányában kirobbant  Windrush-botrány – ma úgy tűnik – komoly és mélyreható válságot okoz a brit kormánynak, amelynek most még leginkább Brexit-párti tagja, a szélsőjobboldallal szimpatizáló Jacob Rees-Mogg is kijelentette, súlyos mulasztást követett el az államapparátus, és a deportálások egyértelműen „félreértésen alapulnak.” Sokan azonban a Nagy Britanniában élő kisebbségek közül most igazolva látják, a rejtett, szisztemikus fajgyűlölet továbbra is nagyon nagy mértékben meghatározza, hogyan viszonyul hozzájuk a brit állam.

Vagy ahogyan Jeremy Corbyn, az ellenzék vezére hétvégi kampánybeszédében Shakespeare Hamletje nyomán fogalmazott:

„Rohad az államgépben valami.”

(Guardian/Channel 4 News // Kép: Pete Paphides, Twitter)

Olvass tovább!