Egy legális abortuszért szervezett tüntetésen három nőt késeltek meg
A tüntetést Santiagóban tartották szerdán nőjogi szervezetek, akik elsősorban a legális és szabad abortuszért emelték fel a hangjukat.
A tüntetést Santiagóban tartották szerdán nőjogi szervezetek, akik elsősorban a legális és szabad abortuszért emelték fel a hangjukat.
Mit számítanak a tények?
„Az egy nagy marhaság, hogy én összetöröm a kocsitokat, és én vagyok a kárszakértő, hogy mennyit fizetek érte.”
A tavalyi évben 23.387 munkahelyi balesetet regisztráltak, összesen 79 járt halálos áldozattal, ezek közül a legtöbb (21) az építőiparban történt.
A szakszervezeti vezető szerint politikai okai is vannak a tragédiának.
Az OECD-átlag felét.
Míg a minimálbér összege meghaladja a létminimum összegét, a nyugdíjminimum jócskán le van maradva a nyugdíjas létminimumhoz képest, ezért 155 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt.
A Save the Children szervezet több mint 1900 olyan menedékkérő lánnyal lépett kapcsolatba Olaszországban, akiknek szexuális kizsákmányolásban volt része. Közülük 160 igazoltan kiskorú volt, a többiek között pedig sokan nemrégen töltötték be a 18. életévüket, vagy idősebbnek hazudták magukat
Elkészült a Magyar Nemzeti Rákellenes Program, csak azt nem tudni, miből és mikor valósul meg, pedig a magyarországi rákhelyzet egyre súlyosabb.
Van bőven tanulság.
Szakadt a nemzeti anyag.
Csütörtökön Varga Mihály és Palkovics László Tusványoson úgy ültek le szidni a magyar kis és középvállalkozásokat és dolgozókat, mintha az oktatási tárca volt vezetője és a Fidesz gazdasági minisztere, nem maguk felelnének a magyar gazdaság állapotáért.
A kormány egy szakmát lényegében ellehetetlenít, de mivel a rendőr jelképezi a hatalmat a tüntetésnél, a kilakoltatásnál, sokan csak legyintenek: megérdemlik a mocsadék zsaruk.
A DK szerint Orbán hadat üzent Európának, a Jobbik szerint a miniszterelnöknek inkább Magyarországgal, és az ország mindkét felének képviseletével kéne foglalkoznia, míg a Párbeszéd szerint véget kell vetni a megosztó politikának.
Orbán lényegében bejelentkezett a putyinista, szélsőjobboldali EU-s hadjárat vezető szerepére.
Az elmúlt 10 évben több mint 160 ezer dolgozó maradt ki a közszféra béremeléseiből, ám a tárgyalások eddig mindig kudarcba fulladtak.
Migráció, európai parlamenti választások, gazdasági növekedés, kereszténydemokrácia – ezek voltak a miniszterlök idei beszédének alappillérei.
A spanyol kormány kabinetülésén született meg az elhatározás, hogy a Vöröskereszt és egyéb szervezetek bevonásával megerősítik a humanitárius jelenlétet a menekülthelyzet kezelésére.
Minden dolgozói csoportot érzékenyen érint a munkahelyi hőmérséklet problémája.
Rivas korábbi partnerét, az olasz Francesco Arcurit korábban már elítélte a bíróság bántalmazás miatt. A bíróság mostani ítéletében azonban ennek ellenére azt hangsúlyozta, hogy nincs bizonyíték rá, hogy azóta történt bántalmazás.
A Római-part hullámterébe épített házak legálisan épültek.
Egyesek számára ez a munka új realitását jelenti, egyfajta új lehetőséget a technológia uralta társadalomban való érvényesülésre. Mások számára viszont inkább a visszatérést jelképezi ahhoz az egykori kiszolgáltatott helyzethez, amin a munkajog csak átmenetileg tudott javítani.
Lesznek tüntetések, de sok múlik majd a rendőrségen és a bíróságokon.
Maguk a diákok emelték új szintre a Sulibot névre keresztelt chatbottal a digitális tanulást és információszerzést egy szegedi középiskolában.
Markus Söder miniszterelnök (CSU) hangsúlyozta, hogy szerinte mostantól Bajorország sokkal nyitottabb lesz, a bevándorlók beilleszkedési lehetőségeit fogják elősegíteni.
A videón jól látszik, hogy a csigának öltözött álarcos aktivista könnyedén lefutja a mozdonyt, illetve több helyen még be is várja.
Mi a közös a János Kórházban és a felcsúti kocsmában?
A francia elnök Nicolas Sarkozyt idéző hévvel beszélt arról, hogy a sajtó már nem az igazságot keresi, és lemondott az ártatlanság vélelméről. A parlament is szerepet téveszt, és mindez a szélsőségeknek kedvez. Oda a méltóság, az elvek, de Gaulle forog a sírjában.
A kecskeméti kórházból már korábban érkeztek hírek arról, hogy a szabadságok egy részét is csak papíron adják ki.
Az állami intézményeknek a megelőzés, az egészségre nevelés és a szociális háló fejlesztése terén is sok feladata lenne.